KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nyilván azok számára, akiknek nincs adófizetési kötelezettségük, jó hír. Azok számára pedig, akik adott esetben kevesebb támogatást kapnak, vagy kevesebb pénz áll rendelkezésükre, hogy az energiamegtakarítási fejlesztéseket a társasházak, a lakásszövetkezetek elvégezzék, ez rossz hír.

Amikor mi megfogalmaztuk ezt a törvényjavaslatot, és nyilván nem örömmel tettük, hogy forrásként egy ilyen előirányzatot próbáltunk törvényileg megteremteni, nagyon fontosnak tartottuk és tartjuk a távfűtéses lakások esetében annak a fűtési módnak a versenyképesebbé tételét, amely jellemzi ezeket a lakásokat, hogy ne váljon le egy-egy társasház, hogy az árak nagyjából próbáljanak közelíteni a hagyományos gázfűtéses lakások áraihoz. Hogy versenyképesebbé tudjuk tenni a távfűtéses lakásokban élők fűtési technológiáját, az nyilvánvalóan nem képzelhető el többletforrás nélkül; miközben már a költségvetési törvényjavaslat erre az évre is, a jövő évre is jelentős forrásokat tartalmaz mind fejlesztésre, mind pedig szociális ágon.

Képviselő Úr! A kormány tudomásom szerint a benyújtott törvényjavaslat alapján végzi tevékenységét, én korrekciós tételről nem tudok.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu