SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Csak nagyon röviden Orosz úr felvetésére három dolgot szeretnék mondani; egy, amit számomra nem válaszolt meg még igazából senki. Én elfogadom azt, hogy a kormány hozzá akar nyúlni ehhez a törvényhez jövő májusban, a szándékot még el is fogadnám; most azt hagyjuk, hogy legalább öt olyat tudnék mondani, amiről megígérte a kormány, hogy vissza fogja hozni, és nem hozta vissza. Én nem értem, hogy miért kell ezzel várni jövő májusig. Ha az MSZP részéről és a kormány részéről is megvan a szándék, hogy alapvetően hozzányúl, akkor nyugodtan lenne most két-három hét idő arra, hogy egy komoly szakmai egyeztetéssel valóban olyan törvényt tudjunk hozni, ami alkalmas és elfogadható minden résztvevő számára.
Az uniós eljárással kapcsolatban pedig én félve kérdezném meg: beszélgettünk ülés előtt, hogy én magam és a parlamenti képviselők nagy része nem látta azt a levelet a mai napig, amit az Unió küldött. Ez azért lényeges, mert az Unió - az én tudomásom szerint - abban a levélben, amit küldött, mindenféle diszkriminációt kér, hogy töröljön el a magyar kormány, a jelenlegi szabályozással pedig nem egyértelmű az, hogy minden diszkriminációt eltöröl-e a kormány. Viszont ha darab- helyett súlyalapra helyeznénk, akkor biztos, hogy olyan rendszert alkotnánk, ami kiállná az uniós észrevételeket. Tehát szerintem fordítva vagyunk a jelen helyzetben. A mostani módosítással azt vélelmezzük, hogy ez megfelel majd az uniós elvárásoknak, viszont ha elég bátrak lennénk ahhoz, hogy darabszámról súlyalapra helyezzük át a termékdíj fizetését, akkor viszont biztos, hogy kifoghatnánk a szelet az uniós eljárás vitorlájából úgymond.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés