ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Azt hiszem, Orosz Sándor az a képviselő, akivel évek óta próbálunk a parlamenten belül is környezetvédelmi kérdésekről vitatkozni, hisz egy bizottságban is ültünk annak idején.

Szeretném kihangsúlyozni, hogy az Európai Unió részéről elfogadottá vált a víz-keretegyezmény, a minőségi meghatározási szempontok elsődleges figyelembevételével. De ha most megnézzük ezt a törvényt - és kérem, képviselőtársam is nézze meg -, itt a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése miniszter hatáskörébe tartozik. Tehát én erre próbáltam rávilágítani, amikor a vízminőségről beszélünk, az Európai Unió víz-keretegyezménye kapcsán. Itt viszont a zárórendelkezésekben lévő javaslat alapján a miniszter hatáskörébe tartozóan, tehát kormányrendelettel, fogalmazzunk úgy, vagy miniszteri rendelettel bizonyos lépéseket meg lehet tenni.

Ezért lenne fontos, hogy valóban egy olyan vízgazdálkodási törvény kerüljön a parlament elé, amely egyrészt felülvizsgálja, hogy a kormány- vagy miniszteri rendeletek helyessége mennyire beigazolható, adott esetben a végrehajtás területén milyen problémák történtek, azokra megfelelőképpen rávilágítani, hisz maga a törvényjavaslat is tesz egy olyan javaslatot, hogy alakuljon egy vízgazdálkodási tanács. Ha nagyon sok dolgot odateszünk a miniszterelnök és a miniszteri rendelkezés hatásköre alá, akkor, elnézést, de a vízgazdálkodási tanács majd miről fog tárgyalni? Vagy amikor egy hosszú távú stratégiát kell elkészíteni, a Fenntartható Fejlődés Tanácsa hogyan fogja ezeket a dolgokat beépíteni magába a hosszú távú stratégiába? Erre próbáltam rávilágítani.

Én olvastam azt a társadalmi vitára kibocsátott vízgazdálkodási törvénytervezetet, de az abszolút nincs összhangban, még azzal sem, amit itt most tulajdonképpen a miniszter (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) rendelkezései alatt próbál meg megfogalmazni.

Forrás: parlament.hu