DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm szépen a válaszát, államtitkár asszony. Többször is igen helyesen említette, hogy mint azt a képviselő úr bizonyára tudja - az a baj, hogy a magyar közvélemény nem tudja. Ezért is köszönöm a válaszát, mert akkor a kormányon belül voltaképpen a miniszterelnökség helyett adta meg azt a választ, amivel a közvéleménynek a miniszterelnökség adós.

A dolog folytatódik. A Fico-kormány ugyanis azt híreszteli, hogy a Magyar Köztársaság felül akarja vizsgáltatni a '95-ös magyar-szlovák alapszerződést. Világos, hogy a magyar diplomácia szándéka ezzel éppen ellentétes, tudniillik az alapszerződésnek nem a felmondására vagy a felülvizsgálatára, hanem a betartására kell minél nagyobb hangsúlyt helyezni, és áttekinteni, hogy mi a teendő. 1998-ban ugyanis a két ország között született egy külön megállapodás, amely 2. cikkelyének 3. pontjában kimondja: a két külügyminiszternek évente át kell tekinteni az alapszerződés teljesítését. Október közepén a miniszter asszony ennek alapján tett éppen javaslatot szlovák partnerének arra, hogy még az idén decemberben tartsák ők meg ezt az áttekintő munkamegbeszélést. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Azt hiszem, a közvélemény érdeklődése az elmúlt napokban történtek fényében különösen indokolt a tekintetben, hogy megkérdezzem: erre az ajánlatra vagy kérésre, jelzésre megjött-e már a szlovák válasz?

Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiból.)

Forrás: parlament.hu