BALOGH JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Én is szeretnék Szászfalvi képviselőtársunk rendkívül borús, mondhatnám, tragikus képéhez kiegészítéseket tenni.

Úgy járt ő, mint az a könyvelő, aki lelkiismeretesen könyvel, csak elfelejti, hogy a kettős könyvvitelnek olyan szabályai vannak, hogy az egyik oldalon a csökkenéseket, a másik oldalon pedig a növekedéseket kellene számításba venni. A 150 milliárdos csökkentésnél lehet, hogy neki igaza van, de ugyanakkor elfelejtett beszélni azokról a tételekről, amelyek jelentősen növelik az önkormányzatok támogatását. Akkor ezt röviden hadd tegyem meg én!

Főösszegében, egyenlegében tekintve, ha a szükséges összehasonlító, korrekciós intézkedéseket is figyelembe vesszük, az önkormányzatok rendelkezésére 2009-ben állami forrásból, központi forrásból 1427 milliárd forint támogatás áll, ami több mint 7 százalékkal magasabb a 2008. évi előirányzatnál. Azért, nehogy a kedves tévénézők, rádióhallgatók elhűljenek, el kell mondani, hogy az önkormányzat mint államháztartási alrendszer, közel 3500 milliárd forinttal gazdálkodik hitelfelvétel nélkül a 2009. évben. Az igaz, hogy a 3200 önkormányzatot figyelembe véve ez nem egy gazdagságot jelentő összeg, de az, hogy működésképtelenségi témákat feszegetünk csak úgy, általában, ez nem fedi a valóságot.

Tény, hogy lesznek és vannak olyan önkormányzatok, amelyek nehéz helyzetbe kerülnek, sőt esetleg nehezebb helyzetbe kerülnek 2009-ben, de erre háromféle célcsoport, jogcím is emelkedő mértékben az önkormányzatok rendelkezésére áll, hogy ezekkel a kormányzati intézkedésekkel, ha egyéb témákban megfelelnek, a nehéz helyzetbe jutott önkormányzatoknak segély, gyorssegély és támogatás formájában könnyítsenek a helyzetükön. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu