DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy itt hallgattam először a tévén keresztül, most pedig itt élőben is a vitát, annak eredményeképpen meg kell mondanom, az első kiindulópont az, hogy tudják-e a kormánypárti képviselők, miről beszélnek, melyik költségvetési koncepcióról tárgyalnak, melyik költségvetés számairól. Azok a képviselők, akik a költségvetés növekvő számairól beszélnek, meggyőződésem, hogy annak a tervezési anarchiának, káosznak lettek áldozatai, ami kialakult. Valószínűleg megírták még múlt hét hétfőn, kedden, szerdán a felszólalásukat, és a pénteken több mint 60 oldalon megkapott, Pénzügyminisztérium fejléccel, de aláírás nélküli szöveget és számokat nem ismerhették. Hiszen ők valóban szorgalmas képviselőkként megírták a maguk optimista, még növekedésről szóló gazdasági környezetet bemutató költségvetési beszédüket, szakpolitikusként, éppen most a külpolitikát hallhattuk, de előtte a parlagfűirtással kapcsolatos témakört hallhattuk.

De ha az őszinte oldalát nézzük, nem tudom, hogy őszinte-e a harmadik változat, hallhattuk azt, hogy akár negyedik változata is lehet ennek a költségvetésnek, egyre rosszabb és rosszabb számokon alapul. Csak emlékeztetőül, az első változat még szeptember végén, október elején egy 3 százalékos növekedésen alapuló, osztogató, további bővülést mutató, a magyarországi gazdasági válságról tudomást sem vevő költségvetés volt. Emlékezzünk még a Szocialista Párt nagy, öles hirdetéseire a megyei és országos napilapokban, hirdetőtáblákon: kilábaltunk a gondokból, újból lendületbe került a kormány és az ország, ilyen szlogenekkel indultak.

A múlt pénteken megkapott anyaggal a költségvetési bizottság vasárnap este, halottak napjának estéjén próbált megismerkedni, ott szembesültünk azzal, hogy minden olyan szám, amellyel bemutatják, hogy milyen fajlagos kiadás van: mondjuk, az iskolai oktatásé, a szakképzésé évfolyamonként 112 ezer forintról 106 ezerre csökken, általában 5-10 százalékkal kevesebb a korábbi állapothoz képest, illetve az ez évi költségvetéshez képest kisebb számmal szembesülhettünk.

Joggal felmerülhet a kérdés, hogy hogyan jutott ide az ország, hogy kerültünk ebbe a helyzetbe. Valóban az elmúlt két évben egy válságkezelés erőtlen próbálkozásait láthatta az ország, elszenvedte ezt, hiszen a 2006-os választások utáni időszak egy brutális adóemelés, egy egyensúlyi politikára való törekvés, a nagy felismerés időszaka volt, amelynek eredményeképpen már 2007-ben nemcsak a gazdaság lelassulásával és a reálbérek csökkenésével szembesülhetett az ország lakossága, hanem konkrét intézmények, iskolák, szociális intézmények, kórházak pénzügyi megszorításokkal szembesültek. A 2008. év ehhez képest, mondhatnánk így, maradt a 2007-es szinten, sokat nem romlott, sokat nem javult a helyzet. Úgy nézett ki, hogy a kormányzat készül majd a 2010-es választások választási költségvetésére.

De kiderült, hogy bizony az ország gazdasági helyzete és megítélése nemcsak a költségvetés egyensúlyának függvényében alakul, amely valóban javuló tendenciát mutatott, de még így is az Európai Unió 27 országa közül a legmagasabb hiánymutatóval tudott beérkezni abba a pénzügyi válságba, amely több hónapja többször elindult a világgazdaságban, de az októberi pénzügyi válság úgymond a józanodás felé terelte a kormányt. Talán felismerte azt, hogy mégsem járható az az út, amit megterveztek, ezért egy korrekciót hajtottak végre.

(17.00)

Tehát a 2006-os év válságkezelő, megszorító intézkedései most, amit 2009-es költségvetés címén ténylegesen tárgyal a kormány, legalábbis a pénzügyminiszter tájékoztatása alapján, amit vasárnap este meghallgathattunk a bizottság előtt: szembesültünk azzal a helyzettel, hogy bizony egy recessziós környezetben, egy foglalkoztatásszűkülés, egy növekvő munkanélküliség, az államadósság további növekedése, az államháztartás hiányának drasztikus csökkentése, ami azt jelenti, hogy úgynevezett szufficites költségvetés lesz, tehát többletet fog a költségvetés az elsődleges egyenlegében, tehát az úgymond normál állami feladatok finanszírozásában meg fog takarítani a költségvetés 2009-re, és tulajdonképpen a hiány alapvetően az állami adósságok finanszírozásából, a kamatok fizetéséből adódó terheket viszi, és ezzel megcélozza azt az első olyan mutatót, ami a maastrichti négy feltételnek megfelelhet.

Ennek az egész folyamatnak, nyugodtan mondhatjuk, messze nem a világgazdasági helyzet volt a következménye, ennek egy lehetősége volt, hogy a kormányzat először a pénz bősége idején felelőtlen hitelfelvételekből úgymond szociális rendszerváltást kommunikált, majd pedig amikor a gazdaság külső körülményei egyre romló helyzetet hoztak 2007-2008-ban, akkor pedig ebben a viszonylatban derült ki igazából, hogy milyen veszélyes gazdaságpolitikai vizekre evezett a magyar gazdaságpolitika, hiszen az Európai Unióban megfogalmazott céllal 2006-2007-ben ellenzék és kormánypártok egyetértettek, hogy az euró bevezetése közös cél, és ha az euró bevezetése megtörtént volna 2008-ra, ahogy előzetesen Medgyessy Péter, illetve a kormánya 2003-ban meghirdette, és ezt következetesen végigvitte volna a gazdaságpolitikájával, akkor ma hasonlóan kedvezőbb helyzetben lennénk, mint Szlovénia vagy Szlovákia, amelyek az euró bevezetése utáni, illetve előtti stádiumban vannak.

Tehát az igazság pillanata a 2009-es költségvetés, amelynek a számai fölérnek egy második Bokros-csomaggal - talán így lehet a legjobban megérteni -, hiszen az emberek jó része igazából nem is érti, hogy mi történik most. Azt talán mindenki tudhatja, aki felnőttként érte meg az 1996-97-es éveket és 1998 elejét, hogy egy nagyon drasztikus elszegényedése történt meg az embereknek és az országnak, és bizony most úgy tűnik, hogy 2009-ben egy hasonló komoly reálbércsökkenéssel, egy recesszióba forduló mínusz előjelű növekedéssel és egy nagyon drasztikus állami megszorító intézkedéssel egy hitelszűkéhez fog jutni az a gazdasági környezet.

Ha ennek a következményeit soroljuk, azt, hogy az embereket hogyan érinti ez, akkor az utólagosan kiküldött táblázatból az látszik, hogy az önkormányzatoknál levő általános iskolai, óvodai, bölcsődei, háziorvosi, szociális nappali ellátásra, kulturális és sporttevékenységre jutóan mintegy 150 milliárd forintos visszavágás történik, ezen felül a mintegy 700 ezer közalkalmazottnál, köztisztviselőnél a bérbefagyasztás, illetve a 13. havinak a jövő évi nem kifizetése 10 százalék reálérték-csökkenést, vásárlóérték-csökkenést jelenthet ebben a körben, és természetesen nagyon jól látjuk, hogy az egész munkaerőpiacon nemcsak az állami alkalmazottaknál, hanem gyakorlatilag a teljes piaci szférában, tehát mind a 4 millió munkavállalónál egy általános bérbefagyasztás vagy legalábbis egyes területeken még akár bércsökkenés is bekövetkezik, és - ami az Állami Számvevőszék és a kormány közötti vitából kiderült - 30 vagy 100 ezer, de mondhatjuk nyugodtan, hogy sok tízezer ember munkanélkülivé válásával fog hozzáadódni az egyébként ma is magas munkanélküli környezethez.

Ehhez kapcsolódóan a továbbiakban az egészségügyi alapnál és a nyugdíjalapoknál is visszalépés történik. Én ebből kimondottan az egészségügyi alapot szeretném kiemelni. Már a 2007-es nagy visszafogások eredményeképpen a kórházakban, a szakellátásokban, a rehabilitációs ellátásoknál pénzügyi nehézségek jelentek meg. Ez a kórházak növekvő eladósodásából mérhető le, és azokból a feszültségekből, amelyek ma vannak. Schvarcz Tibor képviselő úrnak ajánlom, hogy nyugodtan menjen el egy kórházba, és nézze meg, milyen állapotok vannak ott: jelentős szolgáltatás-visszaeséssel fog találkozni.

Mint önkormányzati vezető tavaly is felhívtam a figyelmet és tavalyelőtt is egy nagyon súlyos problémára, az állami szolidaritás messzemenő, képmutató figyelmen kívül hagyására. Az árvaellátásoknál és a fogyatékos ellátásoknál már a múlt évben is és az előző évben is csak felében, 60 százalékban fizetett az állami költségvetés, s ezt 2009-re nemhogy korrigálná, hanem még visszavont belőle, tehát tovább csökkenti azt. A rendkívül kiszolgáltatott embereket érintő költségvetési támogatás negatívan fogja érni azokat az embereket is, akik tulajdonképpen védtelenek, nem tehetnek róla, rászorultak, az állam gondoskodására szorulnak, mégsem számíthatnak erre.

Összességében azt gondolom, hogy józanság, ébresztő, nem szabad hagyni, hogy maszatoljanak, még ha több idejük is van a szocialista képviselőknek, attól még nincs több pénz, kevesebb lesz a jövő évben, jó lenne, hogy egyrészt őszintén bocsánatot kérnének az emberektől, másrészt pedig ezzel a helyzettel szembenéznének, és erről beszélhetnénk, mert azt gondolom, csak ekkor van értelme a költségvetés most folyó vitájának.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu