DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha az indulati felhangoktól eltekintünk, akkor tulajdonképpen sok mindenben egyetérthetünk azzal, amit Domokos képviselő úr elmondott. Igen, a helyzet kétségkívül nem jó. Igen, lezajlott a világban egy pénzügyi válság, ami - ha egy mondatban akarom összefoglalni - lényegében arról szól, hogy az Egyesült Államok bankjainak felelőtlen hitelezési gyakorlatát az Egyesült Államok hatalmas gazdasági ereje jórészt meg tudja fizettetni a világ többi országával. Fizetjük mi is, más országok is.
(17.10)
Való igaz, hogy egy ilyen helyzetben a bankok, a kölcsön, a hitel lényegesen óvatosabbá válik, kevesebbé válik, ezért megdrágul; ezt nyögni fogjuk. Ha drága a hitel, ha nehéz hozzájutni, akkor azt a hiányt, amit hitelből vagyunk kénytelenek fedezni, muszáj lefaragni annak érdekében, hogy a jövőt ne pocsékoljuk el hitelfelvétellel. Ezt is muszáj megtenni, mégpedig gyorsabb ütemben, mint ahogyan a konvergenciaprogram eredetileg előírta volna. Hogy pénzszűke van a világban, hogy ennek a következménye a vállalkozások nehezebb helyzetbe kerülése, ennek következménye lesz az elbocsátás, a kisebb fizetőképes kereslet, ennek következtében a termelés további csökkenése mind nem a magyar vagy akármilyen kormány felelőssége.
Önnek persze egy dologban igaza van. Hogy az a világpiaci pénzügyi spekulációs roham, ami Magyarországot érte, pont Magyarországra irányult, ebben van szerepe a korábbi évek felelőtlen fiskális gyakorlatának, de ezt a válságot sikerrel hárítottuk el azzal az óriási kölcsönnel, pontosabban hitelkerettel, amit az IMF, a Világbank és az Európai Unió számunkra felajánlott. Az összes többi tőlünk független helyzet, amiben kénytelenek vagyunk alkalmazkodni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés