BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Hagyomány már, hogy ilyenkor, a költségvetés idején a parlamenti vitában a különböző pártok egy-egy jelzővel próbálják jellemezni, leírni a költségvetést. Ilyen módon tárgyaltunk mi már az osztogatás költségvetéséről, a stabilizációs költségvetésről. Ez az előttünk álló 2009-es költségvetés csak ma reggel megkapta például a fideszes képviselő úr beszédében a változatlanság költségvetése jelzőt, Göndör képviselő úr pedig a kényszer költségvetésének titulálta ezt az anyagot, amit tárgyalunk.

A bevezetőben szeretném magam is összefoglalni, hogy az SZDSZ-nek mi a baja ezzel a költségvetéssel. Hogyha röviden és tömören fogalmazom meg a legfontosabb problémát, akkor azt kell mondanom, hogy nem tartalmaz olyan szerkezetátalakítási javaslatokat sem a bevételi, sem a kiadási oldalon, amelyekről az SZDSZ azt gondolja, hogy nagyon nagy szüksége lenne az országnak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én úgy érzem, hogy az SZDSZ jó ideje Kasszandra-szerepben van, és tudjuk, hogy ez egy hálátlan szerep. Engedjék meg, hogy így az általános vitában nagyon röviden felidézzem az elmúlt hónapokat, mindazt, amit a költségvetés előkészítése során állítottunk; ott kezdve, hogy májusban kiléptünk a koalícióból, ami miatt máig nagyon sokan hibáztatnak bennünket, pedig sokszor elmondtuk, hogy elsősorban azért léptünk ki, mert úgy éreztük, hogy nincs elég bátorság és nincs elég erő a koalíciós kormányban érdemi átrendezések meglépéséhez, népszerűbb nevén: reformok meglépéséhez. Pedig ezekre a reformokra - ma már még jobban látszik, mint amennyire tavasszal is látszott - múlhatatlanul nagy szükség lett volna. Nem azért, mert a válság kirobbant, hiszen ez egy őszi fejlemény; tavasszal is nagyon jól látszott, hogy Magyarország lemaradt, lemaradt a szomszédaihoz képest, lemaradt abban a versenyben, amit az országok a talpon maradás érdekében folytatnak.

Már a nyár elején elindult egyfajta számháború a költségvetéssel kapcsolatban. Radiálisabbak, közgazdászok 1000 milliárdos megtakarításnak a szükségességét emlegették, az SZDSZ többször nyilatkozta, hogy legalább 500 milliárdot kellene csökkenteni a kiadási oldalon, illetve átrendezni, hogy legyen lehetőség adócsökkentésre, a gazdaság élénkítésére. És voltak egészen szolid ígéretek éppen a kormányoldal részéről, ilyen 100-200 milliárdos, óvatos kis lépések megtételére vonatkozó ígéretek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon komolyan gondolom, hogy előbbre tartanánk, hogyha nem várjuk meg az őszi válság idejét, hogyha nem várjuk meg, hogy kényszerítő körülmények miatt kelljen meglépni fájdalmas lépéseket, nem azért, mert belátjuk azoknak a fontosságát.

Nagyon röviden szeretnék szólni arról a három változatról, amely előttünk volt, egypár szóval magam is jellemezve azokat. Az első változatra még ráadásul így utólag visszatekintve lehetett mondani, hogy bizonyos értelemben tartalmazott koncepciót, elképzelést egy kis átrendezésre.

(10.00)

Hiszen abban helyt kapott a tb-járulék csökkentésére vonatkozó, munkaadói terhek csökkentésére vonatkozó javaslat, amitől azóta elállt a kormány. Volt az adórendszert érintő néhány elem, néhány javaslat, így például a magam részéről fontosnak tartottam a társasági adót érintő változások eltervezését, a társasági különadó kivezetését, illetve ezzel párhuzamosan a 18 százalékos egységes adó bevezetését, ami fontos lett volna a gazdaság szereplőinek.

Ehhez képest, amit tehát én az első változatban - az SZDSZ nevében is mondhatom - bátortalan jelzővel illethető költségvetésnek tartottam, jött a második változat októberben, amit egyértelműen a csalódás költségvetésének lehetett - vagy lehet utólag is - minősíteni, hiszen ebben a költségvetésben semmi más nem történt, mint egy parányit megelőzve a válság komoly jeleit, a válság első szeleire úgy döntött a kormány, hogy a gazdasági növekedést jelentősen visszaveszi. Azt a gazdasági növekedést, amit tervezett optimista módon 3 százalék körülire, visszavette 1,2 százalékra, és ezt átvezette a költségvetés legfontosabb elemein, miközben ezzel párhuzamosan lemondott azokról a - még egyszer használom a kifejezést - bátortalan reformcsíra jellegű lépésekről.

Utána állt elő a válság igazi prognózisa, és kaptuk kézhez ezt az úgynevezett harmadik változatot, ami valójában egy módosító csomag, és azt kell mondanom, hogy a magunk részéről - a Szabad Demokraták Szövetsége nevében mondhatom - ezzel is meglehetősen elégedetlenek vagyunk. Ez már mínusz 1 százalékos prognózist tartalmaz gazdasági növekedés tekintetében és azt a fűnyíróelvet, amit nagyon sokan hibáztattak már előttem, azokat a fájdalmas lépéseket a 13. havi bér megvonásától, a bérbefagyasztástól kezdve a nyugdíjas-társadalom 13. havi juttatásáig bezárólag.

Tisztelt Képviselőtársaim! Hogy érthető legyek, milyen típusú változásokat szorgalmazna a Szabad Demokraták Szövetsége, amit részben szimbolikus értékűnek, részben reformértékűnek tartunk, arra két példát szeretnék említeni.

(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Az egyik példa a családtámogatások rendszeréhez való hozzányúlás. A családi pótlék, ami 373 milliárdot tesz ki a jövő évi költségvetésben, régóta egy differenciált és minden gyermeknek járó ellátás. A differencia, ami szerint a támogatási összeg különbözik, három szempont szerint van kialakítva régóta a szociális rendszerünkben. Differenciálódik a családi pótlék a gyermekek száma szerint, differenciálódik aszerint, hogy egy vagy két szülő neveli a gyermeket, és differenciálódik aszerint, hogy egészséges gyermekről vagy tartós beteg, fogyatékos gyermekről van szó.

Ami az első két faktort illeti, ott a differenciák csekély léptékűek - 500, maximum 1000 forintos különbségek. Egygyermekes család egy gyermeke után 12 200 forintot kap még idén. Ezt tervezte a kormány 500-zal megemelni és a különböző ellátásokat 5-600-zal. Mindig - régóta - a fogyatékossággal élő gyermekek kapják a legmagasabb támogatást. Ez majdnem kétszer akkora jelenleg is, mint amit egy egészséges gyermek után az állam biztosítani tud.

Azt mondom, hogy a legfontosabb szempont szerint nem differenciál ez a rendszer, ez pedig a család jövedelmi helyzete. Hiszen azt gondolom, hogy a gyermek sorsa sokkal erőteljesebben múlik azon, hogy milyen jövedelmű családban cseperedik, mint azon, hogy történetesen egy vagy két testvére van, hogy egy vagy két szülő neveli. Éppen ezért azt a szempontot, hogy jövedelem szerint legyen némiképpen differenciálva a gyermekek után járó állami támogatás, ezt régóta szeretné a Szabad Demokraták Szövetsége a családtámogatási rendszerben valamilyen technikával érvényesíteni.

Azt gondoljuk, hogy többféle javaslat is asztalra került már az elmúlt években. Most szeretnék egy újabbat ajánlani a képviselőtársaim figyelmébe, amit technikailag nagyon egyszerűen lehetne megoldani, és ezen keresztül igazságosabbá tenni azt a családtámogatási rendszert, amit kialakítottunk eddig, illetve amit alakítunk évről évre közösen.

Ha azt mondjuk, hogy az éves adóbevallás idején egy magasan meghúzott plafont elérő jövedelem birtokában határozzunk meg családipótlék-, családtámogatás-visszafizetési kötelezettséget az adózóknak, azt gondolom, hogy ez technikailag nagyon könnnyen kivitelezhető, hiszen egy jövő éves adóbevallásban - most 2010-ről beszélek, amikor a 2009. évi jövedelmekről készülnek az adóbevallások - meg lehet csinálni differenciáltan, akár gyerekszámtól függő mértékű támogatás-visszaigényelést.

Mire gondolok? Természetesen arra, hogy azon lehet vitatkozni, hogy ezt a plafont hol húzzuk meg, hogy azt mondjuk, hogy havi félmillió forintos jövedelem felett már nem indokolt, hogy az állam állami adóforintokból támogatást nyújtson a gyerekneveléshez, de meg lehet húzni ezt a plafont magasabban is, ez vita tárgya lehet. De hogy indokolt lenne azt mondani, hogy az igazán magas jövedelmek felett ne vagy ne teljes mértékű családi pótlékot kapjon az illető család; hogy mondjuk, az egygyerekeseknél a kapott támogatás 75 százalékát írja bele az adóbevallásába, hogy visszafizeti, a kétgyerekeseknél, mondjuk, 50 százalékát, a háromgyerekeseknél 25 százalékát, és az igazán nagy családoknál a teljes összeg maradjon ott, mondjuk, jövedelemhatártól függetlenül; nos, képviselőtársaim, azt gondolom, hogy ezen érdemes gondolkodni. Biztos vagyok benne, hogy ha a család jövedelmi helyzetét figyelembe tudjuk venni ebben a rendszerben, akkor egy igazságosabb családtámogatási rendszert tudunk kialakítani.

A másik példa, amire hivatkozni szeretnék, az a nyugdíj ügye, a 13. havi nyugdíj ügye, amit most részben feláldozni készül a kormány. Nagyon sokszor elmondtuk a megelőző vitákban, hogy a 13. havi nyugdíj bevezetésekor semmiféle fedezete nem volt ennek az ellátásnak. Mára ez a lehetőség, hogy 13. havi nyugdíjat fizet az állam, több mint 200 milliárd forinttal - jövő évre tervezetten eredetileg 227 milliárd forinttal - terhelte meg a nyugdíjkasszát, amit természetesen költségvetési forintokból, a hiányt növelve finanszírozott az állam.

Egyetértek azzal, hogy a 13. havi nyugdíjról egyik évről a másikra radikálisan lemondani nem lehet. Elsősorban azért értek egyet ezzel, mert amiképpen a társadalom jövedelemszerkezete hihetetlenül differenciált a minimálbér alatti jövedelmektől kezdve a havi milliós jövedelmekig terjedően, ahhoz hasonlatos módon a nyugdíjas-társadalom jövedelemszerkezete is hihetetlenül differenciált.

(10.10)

Tisztelt Képviselőtársaim! Én nagyon alaposan átnéztem a legfrissebb adatokat, amelyeket a Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság rendelkezésünkre bocsát évente. Itt szerepelnek korosztály szerinti és ellátási összegek szerinti csoportosításban az adatok, és azt kell mondani, hogy a 2008. januári emelést követően a nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő több mint 3 millió ember több mint kétharmada, tehát több mint 2 millió ember átlag alatti nyugdíjat kap. Az átlag a legfrissebb statisztika szerint összességében 78 ezer forintos havi nyugdíj, és csak 1 millió ember kap átlag feletti, 80 ezer forint feletti nyugdíjat.

Ilyen körülmények között el kell gondolkodni, hogy jól, helyesen kalkulálta-e a kormány, hogy éppen a 80 ezer forintnál, tehát egy picivel az átlag felett ígérte otthagyni a 13. havi nyugdíjat, különösen olyan körülmények között, hogy ha ennek az az ára, hogy a következő nap bejelentette, hogy viszont a 62 év alattiak, tehát a korhatár alattiak egyáltalán semmilyen mértékű 13. havi támogatásra nem számíthatnak.

Azért tartom ezt bajnak, mert a 62 év alattiak nyugdíja is szinte annyira szórt és differenciált, mint ahogy a nyugdíjas-társadalom egésze, bár itt nagyobb arányban jelennek meg magasabb összegű nyugdíjak, de egészen bizonyos vagyok benne, hogy ott van az a réteg, egy olyan 50-60 ezres nagyságrendben, akiknek tényleg kitaláltuk az előrehozott nyugdíjazás lehetőségét, mert nem tudnak a munkaerőpiacon munkát találni 55 évesen, alacsony iskolai végzettséggel.

Tehát azt gondolom, nem szerencsés, ha ilyen elvágólagos, sommás módon nyúlnak egy rendszerhez. Egy ilyen jövedelemszerkezet tekintetében differenciált rendszerhez csak érzékenyen lehet hozzányúlni.

S akkor még egy példát szeretnék, éppen a 13. havi kapcsán mondani arra, hogy mire is gondolunk akkor, amikor egy reformértékű, szerkezetátalakító lépést sürgetünk. Az egészségbiztosítás hasonlóképpen forráshiánnyal küszködik, erről sokszor beszéltünk. Hogy az állam az inaktívak után, tehát a gyermekek után, jövedelemszerzésre képtelen emberek után tesz be egészségügyi hozzájárulást a kasszába, ez régi gyakorlat. Hogy a nyugdíjasok a saját jövedelmükből járuljanak hozzá az egészségügyi szolgáltatás igénybevételéhez, szerintem egy logikusan felvethető kérdés, és egy olyan pillanatban, amikor szükség van a 13. havi nyugdíj részleges megvonására, azt gondolom, meg kellene lépni ezt a reformértékű, szerkezetátalakításra irányuló lépést. Azt gondolom, hogy ezzel sokat segíthetnénk az egészségügyi kassza alakulásán is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ott szeretném befejezni, hogy melyik az a jelző, amit erre a költségvetésre, tehát a harmadik változatra, ami a módosító csomagban van a kezünkben, én magam találtam: úgy gondolom, hogy ez a kapkodás költségvetése. És örömmel hallottam a mai első szocialista megszólaló részéről azt a nyitottságot, hogy ez a költségvetés még alakítható, hogy ezt a költségvetést még sok ponton, jó javaslatokkal lehet korrigálni. Ilyen javaslatokat az SZDSZ is megfogalmaz majd.

Köszönöm a figyelmet. (Katona Kálmán tapsol.)

Forrás: parlament.hu