DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Megpróbálom én is tárgyszerűen kifejteni azt, hogy igazából a betegségek megjelenése és az elszegényedés között nagyon direkt összefüggés van; nem a szegénység, hanem az elszegényedés között. A daganatos betegségeknek kifejezett pszichoszociális aspektusa van, legutóbb a Lancetben jelent meg közlemény, ahol az elszegényedés és a daganatos betegségek megjelenése között igen szoros korrelációt mutattak ki. El kell mondanom, hogy amikor az osztályunkon lévő főnővér, akinek van egy daganatos betegségben szenvedő férje, megkeres azzal, hogy azt tessék megmondani, hogy egyek vagy fűtsek, akkor ezek a kérdések nagyon keményen felvetődnek.

Ha még hozzáteszem azt, hogy a területi kiegyenlítés vonatkozásában a miniszter úrral történt miskolci vitában elmondtam ezt a problémát és azt, hogy milyen mélyen érinti a régiót, azt a választ kaptam, ez tény, hogy a vakbélműtét mindenütt ugyanannyiba kerül a kórház számára, illetve a beteg számára semmibe. Államtitkár asszony tudja, hogy milyen hatalmas különbségek vannak egy-egy régió között, hiszen mind a ketten olyan területen élünk, ahol bizony az emberek jelentős része a szegénységi küszöb közelében él. Azt gondolom, hogy ezt a tényt a következő költségvetésből nem lenne szabad kifelejteni, és nem is akarok már egyéb emberekre hivatkozni, akik mind azt mondták, hogy a betegség megjelenése és az elszegényedés között direkt korreláció van.

Forrás: parlament.hu