TASÓ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A magyar parlamentről szerintem a világnak megvan már a kialakult véleménye (Keller László: Ettől nem kell rontani!), és annak a negatív minősítése valószínű, hogy nem az ellenzékhez kötődik.

Kedves Keller államtitkár úr a valóságérzéknek csak a híján lehet, hiszen ha valakinek van valóságérzéke, akkor továbbra is maradt volna, mondjuk, polgármester, de mivel nem volt, és nem volt képes arra, hogy reagáljon az emberek problémáira, ez bizonyára közrejátszhatott abban, hogy nem lett újra polgármester Törökbálinton. (Keller László: Olyan primitív vagy, hogy az valami szörnyűség!)

A másik pedig az, tisztelt képviselő hölgyek és urak, hogy a banki szférával kapcsolatos véleményemet továbbra is fenntartom, és még egyszer ismétlem: amikor rekordnyereséget olvashattunk valamennyi magyarországi bank jelentésében, a világban ezt hallottuk, akkor senkit nem hívtak, hogy nagyon jól megy a banki szférának, osztozzunk a nyereségen. Most, amikor a banki szféra problémájáról van szó - vagy nem arról van szó? Netán tévednék, nem a bankárok csaltak valahol, vagy nem ez történt? Úgy tudom, hogy ez történt, ezt még senki nem cáfolta meg. Lássuk azt az irományt, ami megcáfolja ezt! Nos, erről van szó!

És még egyszer ismétlem, ne felejtsék el: ahol, amelyik államban adtak támogatást a banki rendszernek, a banki szférának, azt a tartalékból adták, az állam tartalékából adták, mert volt tartaléka, nem mint nekünk adósságunk, és nem az emberektől vonták el, és nem az embereken hajtották be a hazugság, a csalás árát.

Lehet ezt minősíteni bármiféleképpen, és egyébként higgyék el nekem, hogy én tőlem tapasztaltabb emberek véleményét el szoktam fogadni, és meg is húzom magamat (Dr. Szabó Zoltán: Jó lenne!), ha felkészültebb és hozzáértőbb emberek, mint például Szabó úr, vannak és beszólnak. Higgyék el nekem, önök nem ezek közé tartoznak. (Taps a Fidesz soraiban. - Keller László: Szégyen!)

Forrás: parlament.hu