MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Vigh László képviselő úr hozzászólásához szeretnék hozzászólni, illetve elmondani a véleményem. Tegnap már a Fidesz alelnöke is bejelentette, hogy ezt a 600 milliárd forintot, a magyar adófizetők pénzét odaadjuk a külföldi bankoknak. Ez butaság.

Aki önnek leírta ezt a beszédet, attól kérje számon. Kérje tőle számon azt, hogy mi is az eljárási mód a tekintetben, amikor a magyar állam olyan lehetőséghez jut, amelynek következtében a Nemzeti Bank stabilizálni tudja azokat a bankokat, amelyek Magyarországon meghatározóan vannak jelen. A magyar lakosság lételeme, fontossága, szükségessége önnek, nekem, mindenkinek, hogy ne inflálódjon el az az összeg, ami hitelben fönt van a családi házánál.

Tessék már végiggondolni! Itt önök - összevissza beszélve - félrevezetik a magyar lakosságot, az felháborító, szakmaiatlan! Ezt a pénzt devizában lekötik, és ha úgy tetszik, beszállnak vele egy alárendelt kölcsöntőkével abba a rendszerbe, ahol a szavatolótőkét meg kell erősíteni, illetve a bank tőkemegfelelését olyan szintre emelni, hogy az a nemzetközi szintnek megfeleljen, hogy eltántorítson minden ügyeskedőt, de önök nem ezt mondják. Önök egészen másról beszélnek, és félrevezetik a lakosságot. Kérem, ne tegyék!

Nagyon jó lenne, ha felelősen döntene a Magyar Országgyűlés, és felelős vélemények hangoznának el. Személyében senkit nem akarok megbántani, de a butaságot vissza kell hogy utasítsam.

Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu