DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Országgyűlés! Ami a világban a nemzetközi pénzügyi rendszerben az elmúlt hónapokban, de leginkább az elmúlt hetekben történt, az jelentős és súlyos döntések meghozatalára késztette a Magyar Köztársaság kormányát is.

Október 9-ét követően világossá vált: a globális pénzpiaci krízis, a befektetők kockázatvállalási hajlandóságának nagymértékű csökkenése alapvetően megváltoztatta azokat a feltételeket, amelyek az államháztartás, Magyarország finanszírozását meghatározzák. Nyilvánvalóvá vált: mind az idén, mind jövőre gyorsítanunk kell a hiánycsökkentést, az egyensúlyjavítást, az államháztartás finanszírozási igényének mérséklését, alkalmazkodva a külső körülményekhez.

Elsősorban ezek a külső tényezők eredményezték azt, hogy bár a kormány eredetileg olyan adócsomagot terjesztett elő a jövő esztendőre, amely mind a lakosság, mind a vállalatok terheit mérsékelte volna, erről le kellett mondani menetközben. Ha gyorsabb egyensúlyjavulásra, a finanszírozási igény jelentősebb mértékű csökkentésére van szükség, akkor most el kell halasztani a tervezett adócsökkentést, függetlenül attól, hogy a gazdaság versenyképessége érdekében valóságosan szükség lenne rá.

Tisztelt Országgyűlés! Nemcsak a kormány vélekedik így. A gazdasági, a társadalmi élet szereplőivel is folyamatos párbeszédet folytattunk és folytatunk jelenleg is. Nagyon sok olyan véleményt kapunk főleg vállalkozóktól, a gazdaság meghatározó képviselőitől, azoktól, akik jó ideje szorgalmazták az adócsökkentést, hogy most a stabilitás, a biztonság, az ország finanszírozhatósága a legfontosabb. Ehhez kell igazítani az intézkedéseinket, a legfontosabb döntéseinket.

Október 9-én, amikor azt mondhatjuk, hogy Magyarországra is megérkezett a globális krízis, amikor azon a délutánon befagyott az állampapírpiac, csak eladók voltak és vevők nem, amikor erős zuhanásba kezdett a tőzsde, és nagyon rövid idő alatt jelentős mértékben vesztett értékéből a forint is, akkor a kormány nem tétovázott: már aznap éjszaka és másnap délelőtt meghatározó döntéseket hozott. E meghatározó döntések közé tartozott a jövő évi költségvetés újratervezése, valamint a már benyújtott adócsökkentési javaslat visszavonása is.

Tisztelt Országgyűlés! Az eredetileg benyújtott adócsomagunk nemcsak adócsökkentést, az adórendszeren belüli terhelés átrendezését tartalmazta, hanem számos lépést, kiterjedt intézkedéssort az adórendszer egyszerűsítésére, valamint a gazdaság fehérítésére is. A kormány, bár eredeti javaslatát visszavonta, most még inkább fontosnak tartja mind az adórendszer egyszerűsítését, mind pedig a fehérítés érdekében meghozandó döntéseket, ugyanis mindkettő hozzájárul a gazdaság versenyképességének javításához, a vállalkozási feltételek könnyítéséhez. Eddig főleg a fehérítés terén sikerült eredményeket elérni, de már több éve folyik az adórendszer egyszerűsítése is. Egyik feladat sem olyan, hogy nagyon rövid idő alatt megoldható lenne, néhány döntéssel elintézhető lenne. Éppen ezért fontos, hogy e két területen a kormány kitartson eredeti elképzelése mellett, továbblépjen, megtörténjenek azok a változások, amelyek csökkentik a vállalkozók és a magánszemélyek adminisztrációs terheit, valamint növelik az átláthatóságot, fehérítve a gazdaságot. Ezért a kormány új javaslatot nyújtott be az Országgyűléshez, hogy megvalósulhassanak a jövőre tervezett egyszerűsítési, fehérítési lépések.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy említettem, az adórendszer egyszerűsítése hozzájárul az adminisztráció csökkentéséhez, az átlátható, egyszerű szabályozási környezet kézzelfogható versenyelőnyt jelenthet, és hatékonyabbá teheti az adóellenőrzést is. A magánszemélyeket érintő igen jelentős könnyítés az új, egyszerűsített bevallási rendszer kialakítása. Eszerint ha a magánszemély ezt választja, akkor a személyi jövedelemadó bevallását nem saját magának kell elkészítenie, ezt megteszi helyette az adóhivatal. Ha ez a bevallás az érintettnek valamilyen okból nem felel meg, például azért, mert nem teljes az adóhivatal információja, akkor azt az érintett javíthatja, kiegészítheti, pontosíthatja.

Az adóhatóság közreműködésével készített egyszerűsített adóbevallás lehetőségével mintegy 3 millió magánszemély élhet Magyarországon, azok, akik kizárólag kifizetőtől, munkáltatótól szereznek jövedelmet, és sem egyéni vállalkozói, sem pedig adóköteles jövedelmet eredményező őstermelői tevékenységet nem folytatnak, tételes költségelszámolást nem alkalmaznak.

Mivel jelenleg bonyolult, ezért egyszerűsíteni, egységesíteni kívánjuk a személyi jövedelemadóban a kedvezményrendszer szabályait. Azt javasoljuk, hogy évi 3,4 milliárd forint éves jövedelemhatárig a jelenleg kedvezményezett jogcímeken összevont kedvezményalap után egységesen 30 százalékos kulccsal, legfeljebb évi 100 ezer forint nagyságban legyen érvényesíthető adókedvezmény. Ennél magasabb, 3,4 és 3,9 millió forintos jövedelemszint között a kedvezmények csökkentett mértékben vehetők igénybe.

A személyi jövedelemadóban hét adókedvezményt összevontunk egy kedvezménnyé, és az összevont adókedvezmény-alap után egységesen 30 százalékos kulccsal érvényesíthető az adókedvezmény. Ennek eredményeként a korábbi korlátok megtartása mellett megemelkedik a megállapodás alapján fizetett tb-járulék, valamint a fizetett biztosítási díj után igénybe vehető kedvezmény mértéke és a tandíj után igénybe vehető kedvezmény összege is.

(18.50)

Új lehetőséget kívánunk teremteni az adózóknak a pótlékmentes részletfizetés intézményének bevezetésével. A vállalkozási tevékenységet nem folytató és általános forgalmi adó fizetésére nem kötelezett magánszemélyek az adóbevallásukban szereplő 100 ezer forintot meg nem haladó fizetési kötelezettségnél nyilatkozhatnak úgy, hogy azt négy hónap alatt, négy egyenlő részletben teljesítik.

Tisztelt Országgyűlés! A munkáltatókat, a kifizetőket érintő igen jelentős egyszerűsítési javaslat, hogy a 100 millió forint alatti árbevétellel rendelkező, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, betéti társaságok, közkereseti társaságok könyvvezetése egyszerűsödik. Számukra egy olyan, a kettős könyvvitelen alapuló beszámolási rendszert kívánunk bevezetni, amelyben a ténylegesen felmerült alapbizonylatokkal alátámasztott tételek rögzítésén túl gyakorlatilag tovább értékelési, átértékelési feladatokat nem kell elvégezni. Sajátos, egyszerűsített éves beszámoló esetén az érintett vállalkozásoknak nem kell, illetve nem is lehet értékhelyesbítést, értékvesztést, értékváltozáshoz kapcsolódó terven felüli értékcsökkentést, céltartalékot, devizaárfolyam-változást elszámolni, és nem kell alkalmazni az időbeli elhatárolásokra vonatkozó tételek jelentős részét sem. További jelentős adminisztrációs tehercsökkenés, hogy az érintett vállalkozóknak nem kell elkészíteniük a kiegészítő mellékletet.

Tisztelt Országgyűlés! Megszűnik a munkáltató által nyújtott adómentes béren kívüli juttatások 400 ezer forintos korlátozása. Ugyanakkor korlátozni kívánjuk azokat az adómentes juttatásokat, amelyeknek nem volt egyedi korlátjuk. Ilyen a művelődési intézményi szolgáltatás és az iskolarendszerű képzés költsége. A javaslat alapján a munkáltatóknak, a kifizetőknek nem kell minden egyes munkavállalóra nézve külön nyilvántartást vezetniük. A jövőben nemcsak a munkáltató, hanem minden kifizető alkalmazhatja a kiküldetési rendelvénnyel való elszámolást. Jelentős adminisztrációs egyszerűsítés, hogy nem kell az adózónak nullás bevallást tennie arról az időszakról, amelyben elszámolási kötelezettsége nem keletkezik. Erről a tényről elég nyilatkoznia. Igen kedvező és lényeges módosítás a nettó adótartozás fogalmának kiterjesztése. Ez azt jelenti, hogy az adóigazolások kiadásakor a hivatal az adózó adószámlájának egyenlegét nettósítva állapítja meg, figyelembe véve a tartozás és a túlfizetés összegét.

Tisztelt Országgyűlés! Egyszerűbbé válnak az ingatlan- és gépjármű-forgalmazók, illetve a lízingcégek illetékkedvezményére, mentességére vonatkozó eljárások is. Szintén egyszerűsödik a gépjárműveknél a vagyoni értékű jog értékmeghatározása.

Az éves bevallások és befizetések határideje 10 nappal hosszabbodik. A határidő az adóévet követő február 15-ről február 25-re változik. Ez az intézkedés lényegesen megkönnyíti a kisvállalkozások és a könyvelők, adótanácsadók helyzetét, hiszen távolabb kerül a bevallási időpont a januári havi adó- és járulékbevallási kötelezettség esedékességi időpontjától.

A bejelentési kötelezettségek is egyszerűsödnek. Annak a magánszemélynek, aki maga után egészségügyi szolgáltatási járulékot fizet, de utóbb biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyt létesít, és ezt a munkáltató az adóhatósághoz bejelenti, nem kell külön a fizetési kötelezettség megszűnését bejelentenie. Ebben az esetben az adóhatóság hivatalból megállapítja, és a magánszemélyt erről értesíti.

Emelkedik az átalányadózás választhatóságának értékhatára. Ez a személyi jövedelemadóban 8 millió forintról 15 millió forintra, a kereskedők esetében 40 millió forintról 100 millió forintra változik. A helyi iparűzési adóban 4 millióról 8 millióra emelkedik az egyszerűsített adóalap-megállapítás összeghatára.

Tisztelt Országgyűlés! Az adózás adminisztrációjában az elmúlt években korszakosnak nevezhető változás következett be. Ez nem más, mint az adminisztráció elektronizálása, amely egyaránt könnyíti az adózó és az adóhatóság dolgát is. Ma már a vállalkozók szinte teljeskörűen havi bevallásaikat elektronikusan készítik el és továbbítják az adóhatóságnak. Ezen az úton haladunk tovább. Számos újabb területre is ki kívánjuk terjeszteni az elektronikus eljárásokat. A zárjegyfelhasználók a zárjegyfelhelyezéssel kapcsolatos napi adatszolgáltatásukat 2009. január 1-jétől, míg a zárjegyek megrendelését és a zárjegykészletben bekövetkezett egyéb változásokra vonatkozó bejelentéseiket 2009. július 1-jétől elektronikusan teljesítik. 2009. július 1-jétől a jövedéki adóraktárak és a jövedéki engedélyesek szintén elektronikus úton szolgáltatnak adatot a vevőnyilvántartásból. Ugyancsak az év közepétől a bortermelők is áttérhetnek az elektronikus adatszolgáltatásra.

A jövedéki alanyokat érinti az a 2009. október 1-jei változás is, amely szerint elektronikusan, az ügyfélkapun keresztül lesznek benyújthatók az adóraktár-engedélyeseknek, a bejegyzett kereskedőknek az adókötelezettség megállapításához szükséges elszámolásai is, amellyel egyidejűleg megszüntethető lesz azok párhuzamos, papír alapú benyújtása. Az elektronikus árverés lehetősége kiterjed az ingatlanárverésekre is. Az adóigazolásokon kívül a jövedelem és illetőségi igazolások is igényelhetők elektronikus úton.

Tisztelt Képviselők! A tőkejövedelmek adóztatásának egységesítése érdekében megszűnik az osztalékadó 35 százalékos mértéke, a teljes osztalékjövedelem a 25 százalékos általános adókulcs szerint adózik. A 35 százalékos adómértéket már az idei esztendő után fizetett, illetve megállapított osztalék esetében sem kell alkalmazni.

Változás az is, hogy a bioüzemanyagok közlekedési célú felhasználásának előmozdítása és a hazai agrártermelők pozíciójának javítása érdekében a jelenlegi alacsonyabb adómérték alkalmazhatóságához az üzemanyagok biotartalmára előírt 4,4 százalékos arány 4,8 százalékra emelkedik. Ezen a téren további előrelépés csak a ma hatályos üzemanyagszabványok folyamatban lévő, nagyobb bekeverést megengedő módosítását követően lesz majd lehetséges.

A külföldi telephelyen folytatott vállalkozási tevékenységből származó iparűzésiadó-alap teljes egészében mentesül a helyi adó alól, ha az után a külföldi telephely szerinti önkormányzatnak adót fizettek.

Mint ahogy bevezetőmben már többször is említettem, a kormány számos területen, így az adórendszerben is újabb lépéseket készít elő a gazdaság további fehérítése érdekében. Az elmúlt években értünk el ezen a területen eredményeket, mind az adó-, mind a járulékfizetői bázis szélesedett, ugyanakkor még mindig nem kielégítő a helyzet, még mindig igaz az, hogy túl kevesen fizetnek túl sok adót. Ha a jövőben gyorsítani tudjuk a gazdaság fehérítését, jelentősebb mértékben szélesíteni az adófizetők körét, akkor ez fontos forrása lehet annak a fokozatos adócsökkentésnek, amelyet most elhalasztottunk, de amelyről nem mondtunk le.

A feketegazdaság fehérítésének fontos területe a számlaadás ösztönzése. Ennek érdekében elő kívánjuk írni az átalányadózó egyéni vállalkozókra, őstermelőkre, valamint az egyszerűsített vállalkozói adó alanyára a számlatartási kötelezettséget. Kötelezővé tesszük a számla kiállítását minden 900 ezer forintot elérő vagy azt meghaladó vásárlásnál, függetlenül attól, hogy a vásárló adóalany vagy sem. A kormány kedvezménnyel is kívánja ösztönözni a számlaadást. Ennek érdekében új személyi jövedelemadó-kedvezményt javasolunk. Lényege, hogy meghatározott szolgáltatások igénybevételekor a számla értékének 30 százaléka elszámolható személyi jövedelemadó-kedvezményként. Ehhez azonban az adózó nevére kiállított számla szükséges az igénybe vett szolgáltatásokról.

A készpénzforgalom visszaszorítása érdekében számviteli előírás formájában felső korlátot kívánunk bevezetni, a napi készpénz-záróállomány havi szintű átlagos értékére. A korlát szerint ez nem lehet több, mint az előző üzleti év éves szintre számított összes bevételének 1,2 százaléka, minimálisan 500 ezer forint. Szintén a készpénzforgalom visszaszorítását célozza, ezáltal növeli a gazdaság átláthatóságát az a javaslat, amely szerint a vállalkozások közötti kifizetések esetén legfeljebb 250 ezer forintot lehet készpénzben fizetni. Ha ezt meghaladó a készpénzes kifizetés, az összeghatárt túllépő kifizetés összegének 20 százalékával megegyező összegű mulasztási bírság szabható ki.

Tisztelt Országgyűlés! Szigorítani kívánjuk az importáfa önadózással történő megállapításának törvényi feltételeit. Az eredményesebb ellenőrzés érdekében fontos, hogy a vám- és pénzügyőrség az APEH mellett szintén hozzáférhessen az Európai Közösség valamennyi tagállama áfaadóalanyának adatait tartalmazó VIES áfainformációs csererendszeréhez. A jogtalan kedvezmény-igénybevétel megakadályozása érdekében megszűnik az üdülő bérlőjének a tartózkodási idő utáni idegenforgalmi adó alóli mentessége.

(19.00)

Az adóelkerülés visszaszorítása érdekében az illetéktörvénybe új illetékszabályt javasolunk a feltűnő értékaránytalanság mellett kötött szerződésekre. A szabály szerint a forgalmi érték 50 százalékánál kevesebb vételár mellett történő visszterhes vagyonátruházás esetén a forgalmi érték 50 százaléka és a vételár közötti különbözet után az ajándékozási illeték mértéke szerint kell megfizetni a közterhet. A jogtalan illetékkedvezmény-igénybevételek elkerülése érdekében változtatni kívánjuk a kedvezményezett eszközátruházáshoz kapcsolódó illetékkedvezmény feltételrendszerét.

Tisztelt Országgyűlés! Számos egyéb változtatást is javasolunk a fehérítés érdekében. Így többek között emelni kívánjuk néhány bírság tételét, szigorítani az ellenőrzéseket és kiterjeszteni a felelősségi szabályokat is. Két területen terjesztjük ki az adójogi szankciókat az adójogi jogviszonyban nem érintett személyekre is. Az egyik a nyugtaadási kötelezettség. Nemcsak az a személy vonható felelősségre, aki elmulasztotta a nyugtát kiállítani, hanem közvetlen vezetője is. Ugyanakkor biztosítjuk azt is, hogy az érintett, ha másként vélekedik, bizonyíthassa igazát. A másik terület a legális foglalkoztatás szélesítése. Bírságolhatóvá válik a vállalatoknál az is, akinek munkaköri kötelessége a bejelentési kötelezettség teljesítése, és annak közvetlen vezetője is.

Az igazolatlan eredetű áru forgalmazása esetén a bírság az áru értékének 40 százaléka, ennek alsó határa 10 ezer forint lesz. Abban a körben, ahol a vevőnek számlatartási kötelezettsége van az áru, illetve az igénybe vett szolgáltatás miatt, de mégsem rendelkezik számlával, az áru, a szolgáltatás értékének 20 százaléka kiszabható mulasztási bírságként a jövőben.

Szigorodnak az adóbírságszabályok. Ha az adóhiány bevétel eltitkolásával, bizonylatok, könyvek, nyilvántartások meghamisításával, megsemmisítésével függ össze, az adóbírság kiszabható maximális mértéke az adóhiány 75 százalékára emelkedik.

Az APEH a feketegazdaság elleni harcban él az adószám felfüggesztésének lehetőségével. Ez a jogköre az elmúlt időszakban bővült, most tovább szélesítjük az APEH-nak e lehetőségét. A javaslat szerint az APEH felfüggesztheti az adószámot, ha az adózó hosszabb időn keresztül - egy esztendő során - nem tesz eleget bevallási és befizetési kötelezettségeinek. Ugyancsak az adószám felfüggesztéséhez folyamodhat az APEH a számla-, nyugtaadási kötelezettség többszöri elmulasztásakor az üzletlezárás vagy tevékenység-felfüggesztés időtartamára. Akkor is felfüggesztheti a vállalkozás adószámát a hivatal, ha nem történt meg a beszámoló benyújtása. Lerövidül az adószámtörlési eljárás ideje, hogy megakadályozható legyen a vagyon kimentése. Annak érdekében, hogy a legnehezebben felderíthető szerteágazó esetek, visszaélések felderítésére is lehetőség nyíljon, a központosított ellenőrzés határideje 120 napról 150 napra emelkedik a jövőben.

Jövedéki biztosítékként már nemcsak a belföldi, hanem a tagállami hitelintézetek bankgaranciája is elfogadható lesz. Ez a változás elsősorban jogharmonizációs célú, a vállalkozásokat segítő tétel.

Tisztelt Országgyűlés! A kormány intézkedéseivel olyan gazdasági környezet kialakítására törekszik, amely elősegíti a tisztességes piaci magatartást, és igazságosabb közteherviselést is eredményez. Ennek érdekében a jelenlegi formájában meg kívánjuk szüntetni a cégautóadót. Ezt ugyanis jelenleg meglehetősen kevesen fizetik, annak ellenére, hogy becsléseink szerint a nem magántulajdonban lévő személygépjárművek magáncélú használata jelentős. Az adófizetői kör szélesítése és az igazságosabb közteherviselés érdekében azt javasoljuk, hogy a jelenlegi cégautóadót vagyoni típusú adó váltsa fel, amely az érintettek számára kisebb teherviselést jelent, ugyanakkor reményeink szerint ezt többen meg fogják fizetni.

Az adót a nem magánszemély személygépkocsija, valamint annak a magánszemélynek a személygépkocsija után kell fizetni, amely után a használó költséget számol el. Nem tartozik azonban az adó tárgyi hatálya alá a magánszemély személygépkocsija, ha arra az szja-törvény szerinti hivatali, üzleti utazáshoz kapcsolódóan kiküldetési rendelvény alapján, átalányban számolnak el költséget, illetve amelyre a munkáltató által a munkavállalója részére saját gépkocsival történő munkába járás címén számolnak el költséget.

Kérem az Országgyűlést, hogy az általam röviden ismertetett adó- és járuléktörvények módosításáról szóló törvényjavaslatot a vita után elfogadni szíveskedjenek.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu