LENGYEL ZOLTÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, teljes egészében egyetértünk. Nem vagyok és soha életemben nem voltam sötétzöld, egyszerűen a helyben élő embereknek nem tudom megmagyarázni semmilyen módon, miként lehet az, hogy a kosborra úgy kellett vigyázni, hogy a tehén nem mehetett oda legelni, most pedig villanypásztorral az egész terület be van kerítve, ráadásul a szomszédos ingatlan tulajdonosa a területre bevezető hidat keresztben egy kapuval elzárta. Se az odalátogatók nem tudnak bemenni, se a faluban élő emberek nem tudnak a határba kimenni. Ezért adtam a kérdésem címének azt, hogy "Kikerítve vagy bekerítve".

Kérem a segítségét abban, hogy egy, a természetet nem károsító és környezetbarát hasznosítása legyen ennek a területnek, ne pedig olyan kizsigerelése, mint amilyen jelenleg is folyik, ahol a vízi bivalyoknak dagonyázótavakat ásnak, és ahol a védett kosborokat el lehet árasztani, természetesen a Duna-Ipoly Nemzeti Park engedélyével. Úgy gondolom, hogy erre azért nem lenne szükség. (Taps az MDF soraiban.)

(16.10)

Forrás: parlament.hu