PUCH LÁSZLÓ közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, képviselő úr az aggódását, de már aggódtak a Somogy megyei képviselőtársai is e tekintetében, és több tárgyalást meg egyeztetést kezdeményeztek a fejlesztések felgyorsításáról. De itt nagyon nagy pénzekről van szó. A múltkori válaszomban említettem, hogy milliárdokról szól pár perc esetlegesen.

S még egy dologban történt kezdeményezés a képviselők által, ez pedig a gyors Volán-járatok beállítása, ami tehermentesítheti a MÁV-ot, és azoknak az utasoknak jelenthet szolgáltatásbővítést, akik közvetlenül és gyorsan kívánnak Kaposvárról Budapestre elérni.

Végül szeretnék pontosítani: Kaposvár és Budapest között igaz a hat perc, de a másik irányban ez 15 perces csúszást jelent. Tehát az egyik irányban hat perc a menetrendben a csúszás, a másik irányban 15 perc, de ezt csak a pontosítás kedvéért mondom.

Köszönöm szépen a megértését, de a fejlesztések többmilliárdos nagyságrendje miatt csak alaposan meggondolva és csak lassú lépéseket tudunk tenni.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu