BÓKAY ENDRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Képviselőtársamnak, Nagy Istvánnak jelezném, hogy nagyon sok szakmai szervezettel egyeztették ezt a törvényt, nagyon sokan részt vettek az elkészítésében. Biztos, hogy van olyan valaki, aki az érintett szakmában nem tud erről, de arról szerintem nem maga az előkészítés tehet, lehet, hogy az ő érdeklődése egészen más.
(13.40)
Tisztelt Képviselőtársaim! Maga a színháztörvény két évvel ezelőtt került be a köztudatba, ezen a néven futott, és a két év során, miután elkezdtük a törvény előkészítését, hamar kiderült, hogy nagyon szűk lenne, ha csak színháztörvényről beszélnénk, ezért lett a törvény nevében is előadó-művészeti törvény. Ebben az értelemben kibővült természetesen más, az előadó-művészethez köthető tevékenységgel, zenével, zenekarok, énekkarok, táncok és egyéb produkciókat végző szervezetek, közösségek műfaji megjelenésével.
A törvény célja elsősorban, hogy pótolja az ágazati szabályozás hiányát, ami ebben nincs meg. Egy kicsit emlékeztet a filmtörvényre, bár az merőben másképp született, hiszen a filmtörvény kapcsán, amikor az elkészült, ott egy iparág volt mögötte, és erre az iparágra lehetett építeni pluszforrások megnyerését, egy olyan másik világot lehetett bevonni a filmkészítés finanszírozásába - ami, tegyük hozzá, rendkívül eredményes és hatékony mind a mai napig -, ami egy újabb forrást és egy újabb lehetőséget teremtett a magyar filmipar számára. Ezt ki is kellett annak idején használni. Egy kicsit hasonlít ez a törvény ehhez, de természetesen messze elmarad attól a lehetőségtől, hiszen a színházak és az előadóművészek mögött nem áll ilyen iparág, és nem állnak rendelkezésünkre olyan pluszlehetőségek, amik a finanszírozásba ebben az esetben bevonhatók lennének. Mindenesetre az az egyik célunk, hogy a költségvetési támogatások mellett az adójóváírások révén a magánszférát is bevonjuk a finanszírozásba.
A törvény átalakítja az előadó-művészeti világot, pontosabban: inkább követi annak az átalakulását, hiszen korábban, amikor a költségvetésben elosztottuk ezeket az összegeket, amiket a színházak fenntartására fordítottunk, jószerivel - többeket megkérdeztem - igazából senki nem tudta már megmondani, hogy mi alapján, honnan indultak ezek a költségvetési számok, és mit takarnak, mit tükröznek. Erre igen nagy szükségünk van, és el kell ismernünk, hogy a mai kőszínházak mellett természetesen nagyon értékes, nagyon magas színvonalon dolgozó amatőr színházakat és amatőr művészeti együtteseket is találunk, amelyeknek a finanszírozására érdemes most nagyobb figyelmet fordítanunk.
Harmadik ilyen dolog lehet a finanszírozás mellett, amit megemlíthetünk - és kifogásolták ezt ellenzéki képviselőtársaink -, hogy a 2009-es költségvetésben több forrást szánunk a színházak működetésére. Természetesen ez összefügg a törvény elfogadásával, hiszen ahogy elfogadjuk a törvényt, ezek a források bekerülnek, mert más szempontok szerint, egy sokkal korszerűbb szempont szerint fogjuk finanszírozni a színházakat.
A törvény összefoglal munkajogi szabályokat is, amiket az előttem szólók közül többen részben kritizáltak, részben jónak tartottak. Igen, a színházak és az előadó-művészetek egy más világot jelentenek, a művészekre más típusú szabályok is érvényesek kell hogy legyenek, hiszen ők nem tudnak olyan módon dolgozni, mint a hétköznapi, kiszámítható, reggel 8-tól 4-ig tartó, akár ilyen típusú munkarendben dolgozó más emberek. Itt megjelennek a szabadfoglalkozású művészek, a különböző vállalkozási szerződések, nyilván itt a tárgyi évet nem januártól, hanem év közepétől mérjük, tehát más jelenségeket kell figyelembe vennünk, más beosztásokat, ugyanakkor benne van a közalkalmazotti minimális bértarifához való igazodás is. Tehát itt többféle törvényből próbálunk összeállítani egy olyan rendszert, ami életszerűvé és működőképessé teszi a színházat, a művészek világát, az előadóművészek világát.
A szabályozási kör, amit a törvény érint, részben az előadó-művészeti szervezetek egyik nyilvántartásba-vételét jelenti - ez az, ami merőben új a törvényen belül, hiszen ilyen típusú rendünk nem volt mind ez idáig -, és több kategóriába sorolja be a különböző előadó-művészeteket, illetve ezt végző intézményeket, szervezeteket, közösségeket. Erről még egypár szót majd később fogok szólni. Ehhez a kategóriarendszerhez igazítja a finanszírozást, de ez a finanszírozás már mást jelent, hiszen más összegeket kell fordítani egy nagyobb tárgyi feltételekkel rendelkező épületre, a kőszínházakat nyilván több forrással kell ellátnunk, minthogyha kisebb amatőr közösségek működnek egy-egy saját, bérelt vagy pedig ingyenesen juttatott területen. Ehhez igazodik a finanszírozás is.
Említettem az előbb a munkajogi szabályokat, amiket részletesen szabályozunk a törvényben, amik megjelennek. Nem tudjuk, pontosabban körülbelül tudjuk, hogy milyen hatásokat váltanak ki, de sokan vitatják ezeket, hogy jogos, nem jogos, életszerű, nem életszerű. A mi véleményünk az, hogy elsősorban a színházak működéséből, az előadóművészek működéséből próbáltuk ezeket a munkajogi szabályokat úgymond kivonni, és ilyen értelemben átalakítani vagy módosítani. Meghatározza, szabályozza a törvény a hatósági feladatokat is, és egyéb ágazatokat érintő jogszabályokat vettünk még figyelembe.
Ami érdekes és újszerű itt a törvényben, és amiről egy picit többet szeretnék beszélni, az úgynevezett kategóriába sorolás. Két nagyobb kategóriát különböztet meg a törvény: az egyik a színházakra vonatkozó, a másik pedig a zenekarokra, énekkarokra vonatkozó kategóriát jelenti. A színházaknál az előírt előadásszámot teljesítő színházak kerülnek az első kategóriába. Itt vannak a befogadó színházak, a produkciós színházak, a bábszínházak, ahol a fenntartókat két részből álló központi költségvetési hozzájárulás illeti meg. Az egyik az úgynevezett fenntartói ösztönző részhozzájárulás, a másik pedig a művészeti ösztönző részhozzájárulás. Ez a differenciálás elsősorban azt szolgálja, hogy figyelembe vegyünk két különböző területet, figyelembe vegyük egy alap-infrastruktúra működését, és figyelembe vegyük azt is, hogy milyen művészeti értékeket, milyen pluszt tud megteremteni az ott működő színházi vagy előadó-művészi közösség.
Külön a művészeti részhozzájárulásban magasabb szorzót állapít meg a törvény az opera-, az operai jellegű, klasszikus operett-, balett-, tánc-, gyermek- és stúdiószínházak előadására. Itt megpróbáljuk azokat a műfaji sajátosságokat figyelembe venni, amikor azt mondjuk, hogy kisebb a nézőszám, ugyanakkor a művészeti érték, amit ők közvetítenek, semmivel se kevesebb, és az ő számunkra is megpróbálunk ugyanolyan finanszírozási hátteret biztosítani, mint a népszerűbb, esetleg populáris előadásokhoz.
(Pettkó Andrást a jegyzői székben Béki Gabriella váltja fel.)
A második kategóriába került a balett-, táncegyüttesek, a befogadó színházak támogatása, a harmadik kategóriába a szabadtéri, a nemzeti, etnikai kisebbségi színházak finanszírozása, míg a negyedik-ötödik kategóriába a magánszínházak, itt az önállóságukat megőrző színházakról van szó elsősorban. Ez új is, mert eddig ilyen típusú finanszírozás nem volt. Az ő számukra elsősorban pályázati úton próbáljuk meg biztosítani a fenntartás, fennmaradás lehetőségét, és a törvény azt mondja, hogy az érintett oktatási és kulturális miniszter egy hároméves, hosszabb távú szerződést is köthet az ötödik kategóriába tartozó magánszínházak képviselőivel, közösségeivel annak érdekében, hogy az ő finanszírozásuk is kiszámítható legyen, de ezt bizonyos értelemben korlátok között teheti meg.
A másik nagy kategória, amit említettem, a zenekarok és énekkarok nyilvántartásba-vétele, illetve besorolása. Két kategória van ezen belül, az elsőbe sorolódnak azok, akik fenntartóval vagy közszolgáltatási szerződéssel rendelkeznek, tulajdonképpen ők a hivatásos szimfonikus zenekarok, kamarai szimfonikus zenekarok, kamarazenekarok és énekkarok. A másik kategóriába kerülnek az olyan típusú zenekarok, énekkarok, amelyek legalább két éve működnek, és az első kategóriába sorolt együttes szempontoknak nem felelnek meg.
A finanszírozás - mint említettem - e két nagyobb kategóriához igazodik, és próbál egy bizonyos rendet, kiszámíthatóságot teremteni. A finanszírozás összege - mint ahogy említettem - 2009-ben jelentősen növekszik, tehát többet fognak kapni ezek az előadások, bár itt a finanszírozás alapjait a megelőző két év működésével, eredményeivel kell összemérni, tehát nyilván nem azonnali. Ez a finanszírozási rendszer, ha most jól számolom, akkor a törvény 2009-es életbelépésével tulajdonképpen 2010-től állandósulhat, tehát attól kezdve teljesedhet ki.
Tisztelt Képviselőtársaim! Itt az általános vitában nagyon részletesen nem kívántunk belemenni az egyes munkajogi, az egyes konkrét finanszírozási, a művészeti testületek értékelésével kapcsolatos megjegyzésekbe, ennek most speciel nem is nagyon látom értelmét, ez nyilván a részletes vitában kerülhet elő, és ott is kell majd megvitatnunk, hogy milyen módosításokra lesz szükségünk, illetve milyen változásokat kell a törvény jelenlegi szövegéhez képest elfogadnunk, ami még életképesebbé teszi a törvényt.
(13.50)
Az én számomra és a mi számunkra elsősorban az a kérdés, hogy ez a törvény szolgálja-e a magyar színházi életet, a magyar előadó-művészeti életet oly módon, hogy a fejlődésének a kereteit, lehetőségét teremti meg. Mi ettől a törvénytől nem várjuk el azt, hogy maga a művészet valami sajátos tartalmi megújuláson menjen keresztül, bár tudjuk, hogy ha kellő lehetőséget, kellő finanszírozási hátteret biztosítunk bizonyos művészeti ágak számára, az előadóművészek számára, ez kétségkívül új fejlődési lehetőséget teremt meg.
Felhívom az önök figyelmét arra is, hogy ez a törvény nem önmagában, nem mint egy magyar sajátosság jelenik meg, hanem több európai ország előadó-művészettel kapcsolatos törvényét tanulmányoztuk, és azokból próbáltunk a magunk számára écákat, ötleteket és olyan szempontokat kidolgozni, amelyek figyelembevételével ez a törvény még életképesebb lehet. Természetesen erre azért is szükségünk van, mert Európa részeként mi is ebbe a rendszerbe illeszkedünk, és szeretnénk, hogy a mi művészeink is élvezni tudják ezeket a lehetőségeket, amelyeket Európa más országában megkapnak.
Annak ellenére tudjuk, hogy az előadó-művészeti törvény és ezen belül főleg a színházak kapcsolatában nekünk egy sajátos magyar világot kell megteremtenünk, illetve tovább kell ápolnunk - inkább ezt a szót használom, mert ez a világ nyilván létezik és működik -, és erre igen nagy szükségünk van, hiszen a mai nagyon mediatizált világunkban, amikor a sekélyesség, a mindennapos sekélyesség a tévén és egyebeken keresztül szinte elárasztja ezt a világot, ezek a színházak tudnak talán ellenállni ennek. Emlékezzünk: valamikor régen, az ókori Görögországban a színházi előadások társadalmi események voltak, igen nagy társadalmi kérdésekre keresték a választ és nem ritkán adták meg a választ. Tudom, hogy ma a színházak ezt a szerepet már nem tudják visszavenni, de azt, hogy jelentős szerepet tölthetnek be a mindennapi életünkben és abban, hogy azokra a sorsdöntő kérdésekre, amelyek ma is előttünk állnak, választ találjanak azok a közösségek, amelyek elmennek a színházba, akikhez eljut a színház mint előadó-művészet, azok megtalálják az életük értelmét, szerintem ehhez igen nagy segítséget fog nyújtani.
Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés