DR. SCHIFFER JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Sokan sok véleményt elmondtunk itt a vitában már, kétpercesben is, a korábbi felszólalások során is. Azt gondolom, hogy lehet jobbról, lehet balról megközelíteni a törvényt, de én határozottan tudom azt megfogalmazni, hogy ez a törvény jó. Még egyszer elmondom, hogy ez a törvény jó, mert Halász képviselő úrtól azt szoktam meg, hogy többször elmond mindent, még ha kiderül, hogy arra már választ kapott, és a válasz nem támasztja alá az ő álláspontját.

Hadd kezdjem egy ilyennel, csak azért, hogy ne maradjon a levegőben a Megyei Jogú Városok Szövetsége kérdése. Azon az október 7-i gyűlésen, ahol a három oldal egyeztette a törvény konkrét szövegét, ott részt vett a Magyar Önkormányzatok Szövetsége képviselője, és részt vett a Megyei Jogú Városok Szövetsége. A végén a résztvevők - sokan mások is, csak ők is - szavazásra bocsátották a törvényjavaslatot, és a jelenlevők egyhangúlag elfogadták ezt a javaslatot. Ez is egy tény, amit figyelembe kell venni. Lehet, hogy emellett vannak olyan tények, amelyek a megyei jogú városok újraszerveződését indokolják.

Tehát én azt mondom, hogy ez a törvény jó, nem nagyon hosszú, nagyon alapos, részletekbe menő, és az érdekeltekkel lefolytatott szakmai vita alapján készült a törvény. Ezért elmondható, hogy szakmai és szakmapolitikai hitele van a törvény benyújtásának.

Miért mondom ezt többek között? Azért is mondom, mert nagyon érdekes módon, és azt gondolom, hogy egy kicsit elítélhető módon is itt mindenki csak a színházról beszél. Gulyás Dénes kivételével mindenki a színházról beszélt, holott ez a törvény nemcsak a megyei jogú színházakat akarja szabályozni, hanem a szimfonikus zenekarokat, az énekkarokat, a táncegyütteseket, az új, kortárs művészeti mozgásszínházakat is.

(14.10)

Miért nem beszélünk erről, és miért nem mondjuk azokat a problémákat, amelyeket csak a színészeknél tudtunk kiemelni, hogy ezekre milyen negatív hatással van? Egyetlenegy negatív megjegyzés jött a zenei területről, az, hogy a Budapesti Filharmonikusok nem szerepelnek a törvényben, ami egy speciális helyzet. Lehet, hogy valahogy be lehet emelni az ő nevüket, bár egyetlenegy együttes sincs beemelve név szerint, de ez egy speciális együttes, amelyik egyik oldalon az Operaház saját zenekara, a másik oldalon pedig szimfonikus zenekarként is működik. De ezentúl az összes szimfonikus zenekar támogatja és támogatta ezt a törvénytervezetet; és így voltak vele a táncosok is, és nem is lehet felmutatni semmilyen lobogtatott levelet, amelyek ezekkel szemben lettek volna.

De miért mondom azt, hogy jó ez a törvény? Azért jó a törvény, mert alkalmazkodik és illeszkedik ahhoz a megváltozott körülményhez, ami az elmúlt húsz évben bekövetkezett. Lehet azt mondani, hogy védenünk kell - és elhangzott olyan hozzászólás, hogy védjük is - a meglévő struktúrát, aki viszont egy kicsit is járatos a színházban és mozgott a színházi életben, az az elmúlt tíz-tizenvalahány évben mindig azt kapta, hogy a színházi struktúrát át kell alakítani. Sok mindent értünk a színházi struktúrán, volt, aki csak azt értette, hogy a színházigazgatókat kell váltani, és akkor a struktúra magától megváltozik. Aki figyelmesen nézte és figyelte a budapesti színházi életet vagy akár a vidékit, az pontosan láthatta, hogy az elmúlt időszakban elindult egy változás. Színházak alakultak át műfajilag, másfajta struktúrát vettek fel, másfajta művészi programot fogalmaztak meg a maguk számára. Ahogy a vezérszónoklatomban is említettem, két út van: vagy hirtelen váltunk, megszüntetünk rendszereket és újraépítünk, vagy pedig a kiigazításokkal, a támogatásokkal, az illesztésekkel próbáljuk a struktúrát változtatni. Én ezt a második formációt tartom jobbnak, ahol a szerves fejlődés hozza létre az új struktúrát, az új intézményrendszert. Látszik ez az új társulatoknál, látszik, hogy amíg 1990 előtt talán a két kezünkön fel tudtuk sorolni a budapesti alternatív vagy független együtteseket, ma százhatvanvalahány olyan működik Budapesten, amelyik ebbe a kategóriába sorolható. Ezek szerves fejlődés alapján jöttek létre, nem kinevezték őket, nem megbízták őket, hogy ezt csinálják, hanem a művészi műhelymunka építette fel a tevékenységüket.

Az a kérdés, hogy mit tesz ezzel ez a törvényjavaslat. Egyik oldalról biztosítja a meglévő műhelyek kiszámítható finanszírozását, mégpedig akkor, ha bizonyos feltételeket teljesítenek. Ez nagyon fontos. Azért mondom, hogy bizonyos feltételek esetén, mert igenis kell nézni az előadásszámot, kell nézni az új produkciók létrejöttének a számát és bizonyos összefüggésben a nézők számát is. Az, hogy ennek alapján kategóriák jönnek létre, és van egy olyan hivatal, amelyik a kategóriák alapján besorol, ez nem a hivatal kénye-kedve szerint történik, hanem az intézmény tevékenysége alapján, számszerűsíthető, objektív számok alapján és nem szubjektív alapon. Többször belefutottunk itt abba a problémába, hogy mit lehet magas színvonalú vagy nem tudom, milyen művészi teljesítménynek minősíteni. Ez nagyon nehéz, nem is szabad ezt törvényben megtenni, mert a művészeti szabadsággal szembemenne, ha a törvényben ilyen kategóriákat próbálnánk megfogalmazni. De a műhelyek tevékenységét egyik oldalról ez biztosítja.

A másik - amelyik a legjelentősebb - az, hogy az új műhelyek tevékenységét is támogatja, ami eddig esetleges volt. Az a keret, amiből pályázni lehetett úgynevezett alternatív, magán- vagy független színházaknak, az minden évben úgy jött létre, hogy mennyi maradt. Ez most fix 10 százalék. Azon lehet vitatkozni, hogy a 10 százalék elég-e, vagy nem, ez vitakérdés lehet, és a százalékok feltehetőleg módosíthatók. Ez nyilvánvalóan mindig függ az éves költségvetés nagyságrendjétől, de az egészhez képest mégis stabil, és a mostani számítások alapján az ez évinek duplája az a jövő évi keret, ami felosztásra kerül.

Az egyik oldalról azt gondolom, hogy ez egy biztosítékrendszer. A másik oldalról azt mondom, hogy meg is kell felelni bizonyos feltételeknek. De régen is sokszor szembesítették a magyar színházi életet - és nemcsak a színházi életet - azzal, hogy sok mindenben rutinszerűen működött, igazából nem tudott megújulni, ugyanakkor a szokásjog alapján a támogatás ugyanúgy járt. Ez a rendszer e tekintetben, ha nem is mondom, hogy radikális változást hoz, de azzal, hogy feltételrendszert ír elő, aminek meg kell felelnie, szükségessé teszi, hogy a fenntartó is, a művészeti intézmény, műhely vezetője is szembesüljön az éves tevékenységével, és lássa azt a veszélyt, hogy az egyesből a kettesbe, a kettesből a hármasba kerülhet, vagy kieshet a finanszírozás rendszeréből. De fontosabbnak tartom azt, hogy alulról nyitott a rendszer - rossz kifejezés az, hogy alulról, mert nem lentebb van -, ami a független, a megújító, az új utakat kereső művészeti együttesek, társulatok számára nyit meg lehetőséget. S ez a legfontosabb kérdés.

(A jegyzői széket Podolák György helyett
Gulyás József foglalja el.)

Sok szó esett a munkajogi kérdésekről. Feltehetik a kérdést, hogy öncélúan a minisztérium, vagy nem tudom, ki akart itt munkajogi kérdésekkel foglalkozni. Aki színház közelében működött, az pontosan tudja, évek óta rendkívül nagy problémát jelentett, hogy a színházi évadbeosztás nem alkalmazkodik a heti 40 órás munkahéthez, meg hogy egy próbaidőszak és egy bemutató-időszak tényleg időnként milyen emberfeletti teljesítményt igényel a művésztől kezdve a világosítón át a színpadmesterig. Ezeket a szabályokat valahogy rendezni kell, mert eddig minden igazgató ki volt téve annak, hogy a munkaügyi felügyelőség megbünteti, mégpedig jogosan, mert nem 8 meg 12 órát, hanem sokszor még többet volt bent egy-egy dolgozója a színháznak. Ebben próbál valami rendet teremteni a törvény. Korábban sokkal szélesebb módon akarta ezt szabályozni, de látszott, hogy milyen komplikált ezt a területet szabályozni, ezért már csak bizonyos főbb kérdéseket tett meg.

Sokszor felmerült a kérdés a vidéki színházak kapcsán is. Szeretném pontosítani, mert Halász képviselő úr elmondta, hogy az NKA támogatása milyen aránytalanságokat mutatott. Mivel ezt már hallottam egyszer, ezért elkértem az NKA-tól a kimutatást. 585 millió forintot osztott fel az NKA a színházi területre, ebből 177 millió jutott a budapestieknek, 224 a vidékieknek és 14 a határon túliaknak. Az előbb elhangzottakkal szemben tehát kicsit fordított az arány. Hogy százalékosan is mondjam: a fővárosiak 43, a vidékiek 54, a határon túliak pedig 3,4 százalékot kaptak. Lehet, hogy nem igazán jó az arány és lehetne rajta változtatni, bár ha a nézőszámarányt nézem, akkor kicsit még hátrányos helyzetben is van Budapest, mert a színházba járó nézőközönség több mint 50 százalékát adják a Budapesten színházba járók, akik persze nemcsak budapestiek, mert legalább 1 millióan laknak az agglomerációban, de máshonnan is jönnek. Ebből azonban nem szeretnék vidék-Budapest problémát csinálni, mert nem is erről van szó.

Teljesen egyetértek azzal, amit Halász képviselő úr mond, hogy az úgymond fekete foltokat is el kell érniük a színházaknak. Azért is jó a törvény, mert nemcsak azt mondja, hogy a tájolást külön pályázati alappal támogatja, hanem a szorzónál is pluszpontot ad azért, hogy a színház kimozduljon a székhelyéről, és máshol is tartson előadásokat.

Úgyhogy azt gondolom, ez a törvény alapos előkészítésen ment keresztül, és fontos új területeket szabályoz. Minden új terület szabályozása okozhat súrlódásokat, de figyelembe kell venni, hogy itt a szabályozás egész rendszerének egységesnek kell lenni, ugyanakkor egy nagyon sokszínű, sokrétű, sokfajta igényt megfogalmazó területtel van dolgunk, ahol az igények időnként ütköznek egymással. Ebben kellett megtalálni azt a közös nevezőt, hogy a dolog működőképes legyen.

Még egyszer mondom: a törvénytervezet jó, alkalmas arra, hogy vitassuk, alkalmas arra, hogy módosító javaslatok szülessenek hozzá, és alkalmas arra, hogy elfogadása után a magyar kultúra számára új lehetőségeket, biztonságot, az intézményhálózat számára pedig kiszámíthatóságot jelentsen, s nemcsak a színházi, hanem a zenei területen és a tánc területén is. Ezért kérem, hogy a vitában próbáljuk meg a pontosításokat, a módosításokat megfogalmazni egy szakmai vita alapján, és utána fogadjuk el a törvénytervezetet. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu