HERBÁLY IMRE (MSZP), a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nemrégiben fejeztük be az agrárgazdaság 2007. évi helyzetéről szóló jelentés tárgyalását és fogadtuk el a jelentést. A jelentésből kitűnik, hogy a magyar agrárágazaton belül nagymértékű aránytalanság alakult ki a növénytermesztés és az állattenyésztési ágazat között. Sajnos ugyanez mondható el a növénytermesztésen belül is. Ez és az a tény, hogy a klímaváltozás következtében bekövetkező éghajlati eltérések jelentős eltéréseket mutatnak a gabonatermelésben, vezetett el oda, hogy az egyik esztendőben túl kevés, a másik esztendőben túl sok gabona terem az országban, és okoz gondot hol az állattenyésztésnek, hol a növénytermesztésnek, de mindenképpen azoknak a politikusoknak, akik ezzel a témával kénytelenek foglalkozni.
Ezeket a piaci zavarokat megoldani látszott az az intervenció, amely uniós tagságunk után levezette a problémákat, azonban az uniós szabályok változása megnehezítette ezt az ügyet, és hiába sietett az agrárkormányzat a közraktározásról szóló törvénnyel segíteni - amelyik 1996-ban született, és 2008 kora őszén egy csomaggal próbált segíteni az agrárkormányzat a gazdákon -, ez nemigen hozta meg a várt sikert, jelentősen nyomott árak alakultak ki a gabonapiacon.
Nehezítette a helyzetet az, hogy a pénzpiacon is zavarok következtek be, a bankok óvatosabbá váltak, és csak nagyon vontatottan hívják le azt a pénzügyi lehetőséget, amelyet a magyar kormány az MFB-n keresztül biztosított számukra, így aztán a gazdák problémájára nehezen találjuk meg a megoldást. A gazdák egyre idegesebbek, nyilvánvalóan ez a politikára is rányomja a bélyegét, hisz egyre több érdek-képviseleti szervezet veti fel ezt az ügyet, egyre több hozzászólás, interpelláció hangzik el a Házban, és a problémamegoldás nem halad.
Mi, az agrár-vidékfejlesztési munkacsoportban dolgozó szocialista képviselők abban látnánk megoldást, hogy adjuk meg a lehetőséget a Magyar Fejlesztési Banknak, hogy ne a kereskedelmi bankokon keresztül - amelyek ugye nehéz helyzetben vannak, féltik a pozícióikat -, hanem az MFB-n keresztül, közvetlenül segítsük a gazdákat, mégpedig úgy, hogy a közraktározáshoz szükséges hiteleket az MFB-n keresztül közvetlenül juttassuk el a gazdákhoz.
Annak érdekében, hogy ezt a kérdést meg tudjuk oldani, a 2001. évi XX. törvény módosítását javasoljuk a Háznak, és reméljük, ehhez a pénzügyi kormányzat támogatását is megkapjuk. Ennek az a lényege, hogy az említett törvény 2. §-át egészítsük ki egy k) ponttal, amely így szól, szó szerint ismertetném: a kormány határozata alapján a piaci elégtelenségek mérséklése érdekében gazdálkodó szervezetek és önkormányzatok részére éven túli lejáratú forgóeszközhitelek és kölcsönök finanszírozásában is vehessen részt a Magyar Fejlesztési Bank.
Azt gondoljuk, ezzel a kiegészítéssel nem szakad meg az MFB-nek az a joga, hogy elsősorban fejlesztéseket finanszírozzon, de mindenképpen lehetőséget biztosít a kormányzat részére, és amennyiben úgy látja, hogy a gazdák vagy az önkormányzatok segítségére kell sietni valamilyen forgóeszközügylet megoldásában, akkor ezt megtehesse. Nyilván nem azzal a szándékkal tesszük ezt, hogy kivegyük a hitelezés lehetőségét a kereskedelmi bankok kezéből, sokkal inkább azért, hogy serkentsük a bankokat arra, hogy éljenek a lehetőséggel, ezt a hitelt hívják le, és ők finanszírozzák ezeket a folyamatokat.
Azt gondoljuk, ez egy végső eszköz, amellyel fel lehet élénkíteni, meg lehet mozdítani a gazdáknál lévő gabonakészleteket, és ezzel a nyomott árak valamelyest módosulhatnak, s elfogadhatóak lesznek a magyar gazdák, de még az állattenyésztők számára is.
A törvényt a kihirdetéstől számított harmadik napon kérjük hatályba léptetni, és azt kérjük a jelenlévőktől, hogy támogassák javaslatunkat.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés