DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Amikor ennek a törvényjavaslatnak a vitája zajlott, mielőtt ez az önálló képviselői indítvány bekerült ide a tisztelt Ház elé, talán sokan nem gondoltunk arra, hogy mi fog történni, ha ez a szabályozás ilyen módon marad az önkormányzatok vonatkozásában. Ez a javaslat azt a célt szolgálja, hogy amire akkor nem gondoltunk, nevezetesen, hogy az átláthatóság túlszabályozottsága következtében lesznek olyan részei az önkormányzati világnak, amelyben szükséges helyi szabályozással egy hiánypótlás, ezt a szegmensét a törvénynek kiegészítse, és a túlzott adminisztrációt, illetve az olyan kazuisztikus szabályalkotást, mint ami az eredeti törvényjavaslatban benn volt, kiküszöbölje. Ezt a pontot célozza a képviselő urak javaslata, pontosabban a képviselői önálló indítvány, amely azt segítené elő, hogy ez a megoldási javaslat előtérbe kerüljön.

Az ellenzék részéről, a Fidesz részéről mi megfontolásra ajánljuk a tisztelt Háznak ennek a javaslatnak az elfogadását, hiszen ez segíti a közvetlenebb, a kevesebb adminisztrációval terhelt, de helyi rendeletben szabályozott viszonyok kialakítását.

Köszönöm szépen.

(18.10)

Forrás: parlament.hu