KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ha megengedi, azért említettem egyik képviselőtársunkat, hiszen itt elhangzott a bankkonszolidáció, illetve a bankok hitelkeretének biztosításával kapcsolatos döntéssel kapcsolatban egy olyan megjegyzés, amire, azt hiszem, fontos visszatérnünk. Magyarországon sem hazai tulajdonú, sem külföldi tulajdonú bankoknak közpénzt az állam nem adott. Ebben az új hitelkeretrendszerben és abban a támogatási rendszerben, amihez hozzáfér a magyar állam, egyfajta biztosítékot kínált fel a bankok számára, pontosan azzal a céllal, hogy a kisemberek - itt az előbb kérdezte Pettkó képviselő úr, hogy hol van a civilek pénze -, a civilek pénzének a biztonsága érdekében és a vállalkozók biztonsága érdekében, akik a megtakarításaikat vagy hiteleiket, befektetéseiket a hitelintézeteknél és bankoknál helyezték el.

Hozzá szeretném tenni, hogy a magyar bankrendszer szereplőinek valóban csak erre a biztosítékra, erre a biztonságra volt szükségük, hiszen mindannyian, akik ebben részesülhetnének, jelezték, hogy a konkrét támogatásra nincs szükségük. Tehát ezt azért szeretném hangsúlyozni, mert itt félreértésekre adhat okot, a magyar bankrendszer szereplői számára szükséges volt, hogy egy ilyen készenléti, biztonsági forrás ott legyen a hátuk mögött, de nem kell lehívniuk, és bízom benne, hogy nem is kerül erre sor.

A másik kérdés, amire mindenképp ki akartam térni, a válság kezelése és az ilyenkor szokásos reakció. Az automatikus reakció az, hogy a jövőt szoktuk ilyenkor háttérbe szorítani, a jövőt, mondjuk, a környezet ügyeit, gyermekeink jövőjét, a jövő generáció ügyeit. Örülök annak, hogy a költségvetésben nem ez olvasható, de a Szabad Demokraták Szövetsége módosító csomagjában még további javaslatokat szeretnénk tenni abba az irányba, hogy a jövőt, illetve a jövő generációt segítsük. Erre szeretnék a következő kétperces felszólalásomban kitérni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu