LENGYEL ZOLTÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tegyünk közösen a hátrányos helyzetű gyerekek sportolásáért, és nem csak arról kell beszélni, hogy a nyári olimpiai játékokon elért eredmények elmaradtak a várakozástól, az eddig megszokottól. A közfigyelem a sport felé fordult ebből az alkalomból is, és minden számottevő nyilatkozó egyetértett abban, hogy a magyar sportélet felemelkedését célzó lépéseket az iskolában kell elkezdeni, azokban a hátrányos helyzetű vidéki iskolákban is, ahol a gyerekek zöme tanul.

Riasztó a helyzet, a diákok 75 százaléka csak testnevelésórán mozog, és mindössze 6 százaléka sportol rendszeresen, versenyszerűen. Az elhízott, kórosan elhízott és mozgásszervi fejlődési rendellenességben szenvedő tanulók száma évről évre nő, miközben az alultápláltság, az iskolai erőszak, a bűnözés, a kábítószer, a dohányzás, az alkoholfogyasztás is egyre terjed. Mindezen negatív tendenciák megállításában, kezelésében jelentős és fontos eszköz a sport.

Mens sana in corpore sano - ép testben ép lélek, mondja a latin mondás már több mint kétezer éve, de a XXI. században a Magyar Köztársaságban ez a felismerés csak a deklaráció szintjén van jelen, a gyakorlatból egyre inkább kiszorul. A nemzeti sportstratégiát ötpárti szinten, konszenzussal fogadta el a parlament. A testnevelő tanárok és a sportszakma egésze egységes annak megítélésében, hogy a kötött felhasználású diáksport-normatíva célhoz kötöttségének elvonása ellehetetlenítette az iskolai sport helyzetét. Minél szegényebb egy iskola vagy az iskolát fenntartó, annál biztosabb, hogy nem jut pénz a diáksportkör finanszírozására.

A következmények ma már közismertek. Nincs pénz a sportszerek és felszerelések beszerzésére. Nincs pénz a délutáni sportkört vezető testnevelő tanár szerény túlórapénzének kifizetésére. Nincs pénz a sportversenyeken való részvételre, mert nincs pénz az utazási költségek fedezésére. Ezt még tovább súlyosbította az áfatörvény 2007-es módosítása kapcsán előállt lehetetlen helyzet, miszerint az iskolák csak 100 százalékos jegyvásárlás esetén kaphatnak számlát közforgalmú utazásaik esetén.

Mindezek a hátrányok a leginkább leszakadt és elmaradt iskolákat és tanulókat sújtják a legjobban. Különösen nehéz a helyzet a kistelepülések általános iskoláiban, illetve a szakközép- és szakiskolákban. A hátrányok ezeken a helyeken halmozódnak.

2008. június 24-én a tárgyban érintett 14 jelentős civil szervezet állásfoglalásban fordult a Magyar Köztársaság parlamentjéhez és kormányához a kötött felhasználású diáksport-normatíva visszaállítása érdekében.

Tisztelt Képviselőtársaim! 1 millió 342 ezer tanulóra vetítve 1 milliárd 744 millió 600 ezer forint, ez 1300 forint/fő az éves diáksport-támogatásra - ez lenne a kérdés -, amelyet a fenntartók, tisztelet a kivételnek, már nem a diáksportra fordítanak, hanem arra a célra, ahol megítélésük szerint legnagyobb a szükség. Ennek a közel 1,8 milliárd forintnak az elkülönítése a jövő évi költségvetésben az első lépés lehetne a negatív folyamatok megállítására.

Minden nemzetnek alapvető kötelessége ifjúságát a lehető legjobban felkészíteni a felnőttkor kihívásaira, a teljesítményorientált, devianciáktól mentes közösségekben együttműködni képes fiatalok felnevelése mindannyiunk közös, össztársadalmi érdeke. Ezeket a célokat a sport, sportközösségek hagyományosan és történelmileg igazoltan jól szolgálják. A gazdasági felmérések is világszerte igazolják, hogy minden, a sportra fordított összeg a háromszorosát takarítja meg az egészségügyi kiadásokból. Minden bizonnyal az egészséges, teljesítményre orientált, rendszeres munkához és megmérettetéshez szokott munkavállaló teljesítménye sokkal jobb, mint a beteg, egészségügyi problémákkal és beilleszkedési zavarokkal küzdő egyéneké. Ha a sport széles társadalmi alapjai, a sportoló nemzet létrejönne, akkor az élsport is új lendületet kaphat, és megalapozott reményekkel nézhetünk az elkövetkezendő olimpiák elé, de ami még ennél is fontosabb, mindannyiunk, a magyar társadalom jövője felé.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem pénzt szeretnék a költségvetésbe külön beépíteni, nem pénzt szeretnék külön a diáksportra, csak egyetlenegyet, hogy ismét erre a célra lehessen elkülöníteni a költségvetésben a pénzt, és a fenntartók ne tudják ezt másra elkölteni.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

Forrás: parlament.hu