SZABADOS JÓZSEF, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A költségvetési bizottság is megtárgyalta az agrárkár-enyhítési rendszerről szóló törvényjavaslatot, és a bizottság többsége általános vitára alkalmasnak tartotta, és támogatja. Természetesen kisebbségi vélemény is megfogalmazódott, amelyet a bizottság tagja kisebbségi véleményként el fog mondani.
A bizottság nagyon fontosnak tartja a törvény megalkotását, hiszen a 2007-ben megalkotott, önkéntességre épülő törvény sajnos nem állta ki az idők próbáját. Én magam is szorgalmazója voltam annak idején, 2006-ban a törvényelfogadásnak, de sajnos szenvedői is voltunk mi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a 2007-ben a már bevezetett törvénynek. Elsősorban azért, hiszen az önkéntesség nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem alakultak ki azok a veszélyközösségek, kockázatközösségek, amelyek megfelelő alapot teremthettek volna a közös kártérítési vagy kárenyhítési alap létrehozására. Nem alakult ki a termelőkben saját felelősségük erősítése, és az állami gondoskodásban hittek, hisznek még sajnos ma is többen.
A törvény célja tehát az, hogy a termelők befizetéséhez az állam ugyanannyi költségvetési hozzájárulást tegyen hozzá, és a nem biztosítható károk fedezetére kárenyhítést tudjon nyújtani a gazdáknak. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy a törvény címe is agrárkár-enyhítési és nem agrárkár-térítési rendszerről szól, hiszen maga a törvény is megfogalmazza azt a hozamértékcsökkenés-mértéket, amelytől belép a kárenyhítés, és megfogalmazza természetesen a kártérítés mértékét is, azt is 80 százalék hozamérték-kiesésig, illetve a kedvezőtlen adottságú területeken 90 százalékos hozamértékig fogalmazza meg. A törvény kötelező jellegűvé tétele, azt gondoljuk mi is, a közös kockázat megfelelő alapot teremt a kárenyhítés mértékéhez.
A törvény nagyon korrekten és egyértelműen megfogalmazza az alapfogalmakat, a hozamérték-csökkenést, a referencia-hozamértéket, a tárgyévi hozamértéket, megfelelőképpen meghatározza a kárenyhítési hozzájárulás mértékét, a befizetési határidőt és természetesen azt is, hogy nem fizetés esetén adók módjára behajthatók a díjak.
Azt gondolja a költségvetési bizottság többsége tehát, hogy bízva abban, hogy nemcsak a kötelező mezőgazdasági vállalkozások és szövetkezetek vagy szervezetek lépnek be, hanem az őstermelők többsége is magáénak érzi a törvény fontosságát, megfelelő alap képződik. Azért szeretném aláhúzni az őstermelők önkéntes hozzájárulását, amely nyilván az önkéntes vállalásból következően kötelezővé válik, hogy azokat az embereket sújtják ezek a természeti károk általában, akik minden bajnak ki vannak téve a mezőgazdaságban is, sajnos őket érintheti legérzékenyebben egy elemi csapás, ezért e helyről is szeretném felhívni a figyelmet az önkéntes csatlakozás fontosságára.
Köszönöm, elnök úr a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés