KATANICS SÁNDOR, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága mint első helyen kijelölt bizottság 2008. november 11-i ülésén a bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről szóló 2002. évi LIV. számú törvény módosításáról szóló T/6749. számú törvényjavaslatot megvitatta, és azt a Házszabály 95. § (2) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelően vizsgálva 9 igen és 8 tartózkodó szavazat mellett általános vitára alkalmasnak tartotta.

El kell hogy mondjam, a bizottság ülésén kérdésként vetődött fel, hogy miért ilyen későn nyújtotta be a kormány a törvényjavaslatot, és miért kell azt a Háznak sürgősséggel tárgyalnia. Az előterjesztő, az IRM szakállamtitkára kérdésre válaszolva tájékoztatta a bizottságot, hogy a kerethatározat végrehajtásához szükséges intézkedéseket 2008. december 19-ig kell bevezetniük a tagállamoknak, ezért vált szükségessé a törvényjavaslat sürgős tárgyalása.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu