TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Donor, donáció, transzplantáció - e szavak Magyarországon gyakran és sokfelé hangzanak el. Számos statisztika bizonyítja, hogy nincs elegendő átültethető szerv. Vannak, akik azt mondják erre, hogy ennek az oka az egészségügyben mutatkozó létszámhiány, mert ha nagyobb figyelmet kapna, évente akár tíz-húsz donorral több lehetne.
A szakma sem egységes annak megítélésében, hogy szabad-e a nyilvánosság segítségével donort keresni. A szervkoordinációval megbízott Országos Vérellátó Szolgálat sem híve a nyilvánosságnak, mások szerint a nyilvánosság meg sokat segíthet.
Van olyan kezdeményezés, hogy a szerveket minősítsék nemzeti kinccsé, azért, hogy a beültetésre alkalmas szerv mindenképpen életmentő helyre jusson.
(15.40)
Nyilvánvalóan ebben a legtöbbet az orvosok tehetik, de az ország donorjelentésre alkalmas, komoly intenzív osztállyal dolgozó, több mint száz kórházából mindösszesen 50 jelent, és közülük is kevesen rendszeresen. Az elmulasztott eseteket vajon szankcionálja-e valaki? Támogat-e a minisztérium olyan kezdeményezéseket, mint például a donorfelkutató csoport felállítása, vagy egy intézményen belül alkalmazott, donációért felelős szakember beállítása, esetleg a kiemelt, súlyponti kórház minősítést kellene a donációban való közreműködéshez kötni?
A szakma is, meg természetesen a rászorulók is és magam is várom válaszát.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés