DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Korábban több alkalommal említettük már, hogy Magyarországon ebben a helyzetben új megközelítésekre van szükség, és ebben az új megközelítésben most is szeretném megköszönni a kormány nevében mindazoknak, akik meghozták azt a felelősségteljes döntést az elmúlt héten, hogy a költségvetés fő számainál történő szavazásnál támogatták azt, hogy legyen az országnak elfogadott költségvetése, mégpedig azokon a kereteken belül elfogadott költségvetése, amely az október végén kidolgozott makrogazdasági pálya legfontosabb paramétereit teljesítő kereteket jelenti.

Fontos ez három szempontból is. Fontos abból a szempontból, hogy immáron bizonyíthatták viszonylag sokan e Ház falai között, hogy nemcsak egyszerűen parlamenti képviselők, hanem át tudják lépni azt a korlátot, amely korlát adott esetben a szembenállást jelentette, és a szembenálláson belül a kormánnyal való mindenáron történő szembenállást, szembeszavazást és az alapértékek elfogadását sem.

Másodszor azért is fontos ez a dolog, mert azt gondolom, hogy az elmúlt időszakban nagyon világosan láthatóvá vált az is, hogy mindazokban az országokban, ahol ebben a mostani helyzetben... (Zaj. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.)

Forrás: parlament.hu