BEBES ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Röviden szeretnék reagálni Tóth Tiborné hozzászólására. Látom, hogy önök közül már néhányan felismerték, micsoda nagy bajt okoztak azzal, hogy a többcélú kistérségi társulásokba hatalmasat rúgtak ezzel a költségvetéssel, és most már próbálnak visszafelé araszolgatni. Kíváncsi leszek, hogy lesz-e erő és energia az önök frakciójában, hogy támogassa a módosító indítványokat, amelyeket ön elmondott.

Azonban van egy jóval nagyobb probléma. Mert hogy növelni kell a normatívát, ezt mindannyian tudjuk. De hogy a szabályozórendszerekkel próbálnak olyan helyzetet teremteni, hogy ne juthassanak hozzá a többcélú kistérségi társulások vagy a mikrotérségi társulások kiegészítő normatívákhoz, az is egy óriási gond.

Tatai-Tóth András képviselő úr az előző részletes vitában azt mondta, hogy lesz ilyen szabályozójavítás. Mi még ezt nem látjuk. Azt szeretném kérni, hogy a szabályozót úgy alakítsák önök, hogy szüntessék meg ezt a szabályozórendszert, hiszen ez káros. Az ellenőrzésekre használják önök azokat a szervezeteket, amelyek erre alkalmasak, a Kincstárat, az ÁSZ-t, az APEH-ot, azzal szűrjék ki a jogosulatlan igényléseket, és ezeket a lehetőségeket pedig hagyják meg nekünk, hogy úgy társuljunk, hogy az abban szereplő kiegészítő normatívákat használni tudjuk azért, hogy a kisiskolák működtetését jobban tudjuk biztosítani, és jó szinten tudjuk tartani, mondjuk, a többcélú kistérségi társulásunkban.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu