DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köztudomású, illetve a közhiedelem úgy tartja, hogy az a település, ahol az iskola megszűnik, és elmegy a pap, annak a településnek vége van. Az a helyzet, hogy erre számos példát tudtunk az előzőekben is mondani.

Pettkó képviselő úrnak a digitális tábla és az iskola problematikájában felvetett kérdésére egy példát szeretnék hozni. Nyírbogát település polgármestere vagyok. Beadtuk a pályázatot iskolafelújításra az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanácshoz, és beadtuk digitális táblára is. Azon imádkoztam, hogy legalább az iskolafelújítás menjen végbe, mert olyan iskolában digitális táblát használni, ahol becsepeg a tető, meg hiányzik a mennyezet, nagyon nehéz ügy.

És mit ad Isten? Nagy várakozásom nem volt az iskolafelújítással kapcsolatban, mert tudtam, hogy kistérségi szempontok, másrészt pedig politikai szempontok döntenek. Tehát elsősorban azok a települések kapták meg, ahol ezt az integrációt, összevonást lehet tovább erőltetni. Különben pedig a jobboldali településeknek azt mondták, hogy nem. Így Nyírbogát sem kapott iskolafelújítási pályázatot, de két hete kapom az értesítést, hogy nyert a digitálistábla-pályázatunk, úgyhogy tíz-egynéhány digitális táblát fogunk használni olyan iskolában, ahol ha télen be akarunk tüzelni, akkor az önkormányzat havi költségvetésének negyedét fűtésre kell költeni.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu