KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Bizony nem volt könnyű követni a vitát a külső szemlélőnek, ugyanis fejezeten belüli átcsoportosításokra van csak lehetőség a vita e szakaszában.
Meg kell hogy mondjam, ez a vita ma nem túl jól indult, hiszen Varga Mihály képviselő úr lényegében folytatta azt az egysíkú véleményalkotást, amit megszoktunk a Fidesztől, magyarul: rossz a költségvetés. Később a vita fordulatot vett, és az érdemi módosító javaslatokról szólt.
Több tekintetben egybeestek az ellenzéki és kormánypárti javaslatok. Szeretném tájékoztatni a Házat, hogy a vitánkkal párhuzamosan a kormány illetékes szervei elvégezték azokat a számításokat, amelyek tételes felmérésen alapulnak, így ennek figyelembevételével nyilván lehetőség kínálkozik számos normatív támogatás korrekciójára úgy, ahogy erről többen kormánypárti képviselők szóltak.
Többen érveltek a vitában amellett, hogy több forrást kell biztosítani a többcélú kistérségek feladatellátásához. Meghallottuk Lamperth Mónika képviselő asszony, Vidorné képviselő asszony és Bebes képviselő úr érvelését, és úgy érzem, hogy ha sikeres lesz a jövő heti szavazás, akkor érdemi elmozdulásra lehet számítani, sikerül forrást találni olyan fontos feladatokra, amelyek a kistérségek működését segítik elő.
Szintén kedvező változást tudunk elérni az egészségügy területén, az ifjúsági célkitűzések megvalósításánál. Ebben a vitában forrást tudunk találni a romatelepek felszámolásához, több civil szervezet, például a Nagycsaládosok Országos Egyesületének a támogatásához, ahogy azt Vidorné képviselő asszony is jelezte.
Szeretném felhívni a figyelmet, utalva Révész Máriusz képviselő úr megszólalására, hogy mi a költségvetési vitát arra is felhasználtuk, hogy például úgy, ahogy Tatai-Tóth András képviselő úr szólt, az "Új tudás" programjához, amely nem sérült a költségvetési vita során, többlet normatív támogatás is társuljon.
Persze arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy olyan módosító indítványt a kormány nem fog támogatni, amelyre például Révész Máriusz képviselő úr utalt és tett javaslatot, hogy éppen a legszegényebb gyerekektől vegyünk el pénzt. (Révész Máriusz: Az ellenkezőjét mondtam!) Na, ilyen módosító javaslatot, képviselőtársaim, nem fogunk tudni támogatni. (Felzúdulás a Fidesz soraiban. - Varga Mihály: Miért hazudsz, Laci? - Ékes József: Laci, nem mondott ilyet, miért hazudsz! - Babák Mihály: Szégyellje magát! Üljön le! - Varga Mihály: Törökbálint!)
És szeretném megnyugtatni a nyugdíjasokat, hogy 2009. január 1-jén lesz nyugdíjemelés. Mindegyik nyugdíjas, aki a 62. életévét betöltötte, megkapja a 13. havi nyugdíját 2009-ben is, igaz, 80 ezer forintban korlátozva. Megkapják azok is a 13. havi nyugdíjat, akik rokkantnyugdíjasok, és azok is, akik csak özvegyi nyugdíjra jogosultak.
Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány azzal, hogy végrehajtja a nyugdíjkorrekciós javaslatát, nem elvesz a nyugdíjasoktól, hanem 900 ezer nyugdíjasnak ad, ellentétben azzal, ahogy próbálják a fideszesek ezt beállítani. (Babák Mihály: És mennyitől vesz el?)
Szeretném azt is elmondani, hogy a kormány kész korrigálni 112 milliárd forint összegben azt a kieső jövedelmet, amit a közszférának kell kényszerűen elviselni. Nagyon remélem, hogy megállapodásra tudunk jutni a közszféra érdekképviselőivel a tekintetben, hogy 2009-re azok, akik a legalacsonyabb jövedelmi sávban vannak, kompenzálásban lényegében a 13. havi fizetésüket mégiscsak meg tudják kapni. (Varga Mihály: Törökbálint szót kér!)
Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném még egyszer rögzíteni, hogy ez a költségvetés nagyon feszes, ugyanakkor a pénzügyi stabilitást és a munkahelyteremtést szolgálja. (Babák Mihály: Rád borul a csillár mindjárt!) Kérem képviselőtársaimat, hogy jövő héten (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Idő! - Révész Máriusz: Lejárt az időtök!), a szavazásnál támogassák a módosító javaslatokat, amit a (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) kormány is támogat. (Taps az MSZP soraiban.)
(A jegyzői székben Podolák Györgyöt Béki Gabriella váltja fel.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés