KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Most akkor Babák képviselő úrnak is elmondom, amit már Ivanics képviselő úrnak elmondtam, és remélem, hogy meg is értette.

Tisztelt Képviselő Úr! Akkor, amikor itt a kistérségi finanszírozásról beszélünk, a kistérségi finanszírozás esetében sem szabad elfelejteni azt, hogy egy bizonyos költségelem ott is kiesett. (Babák Mihály: Fűnyíró?) Nem. Ott is kiesett, tehát ha nem kell kifizetni a kistérségi társulásoknál a 13. havi bért, akkor nyilvánvaló, hogy ennek az ellentételezését sem szükséges odaadni. Ilyen egyszerű a képlet, ezért nem stimmel az ön gondolatában az a szám, amit Lamperth képviselő asszony elmondott, mert nem veszi figyelembe azt, hogy az természetes azon intézkedések után, amit a közszférával kapcsolatban meghoztunk, hogy ahhoz képest, ami be lett nyújtva új változatként, értelemszerűen csökkenni kell a finanszírozásnak a kistérségek irányába is. Amire felhívta a figyelmet Lamperth Mónika képviselő asszony, hogy itt lényegesen többel csökkent, amit a kormány kiszámolt, ezt a korrekciót hajtjuk most végre a módosító javaslat során.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu