GODÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A helyi önkormányzatokról szóló törvény jelenlegi szabályozása nem ad lehetőséget arra, hogy a kisebb települési önkormányzatok hasonló helyzetben lévő településekkel közösen hozhassanak létre önkéntes körjegyzőségeket, ha azok nem határosak egymással.

A térség egyébként is hátrányos helyzetű településeinek körülményei a fenti szabályozás következtében még tovább romlottak. A berettyóújfalui kistérséghez 29 település tartozik, a kisebb települések, mint Körösszakál, Bedő és Bojt a szomszédos várossal kényszerültek körjegyzőségbe, ahol érdekeik érvényesítésére minimálisan vagy egyáltalán nincs lehetőségük.

Körösszakál és Bedő községek évek óta jól működő iskolatársulást tartanak fenn, melyet román nemzetiségi alapon szerveznek. E három település közös körjegyzőséget kíván létrehozni, melyet a törvényi keretek nem tettek lehetővé, azonban törekvésük továbbra is egy közös hivatal létrehozása, társult képviselő-testület által. A létrejövő társulásban az oktatási intézmény mellett együttműködnének szociális és kulturális intézményeikkel is.

A fentiekre tekintettel kérdezem tehát, miniszter úr, hogy hol tart az önkormányzati reform, lesz-e lehetőségük a kistelepülési önkormányzatoknak arra, hogy a kistérségen belül szabadon, saját érdekeiknek megfelelően alakíthassanak körjegyzőséget, közös polgármesteri hivatalt?

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu