KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Teljes mértékben egyetértünk abban, hogy amit a legnagyobb ellenzéki párt elnöke a sajtón keresztül üzent a magyar társadalomnak és a politikának, az elfogadhatatlan, és méltatlan hozzá is meg a legnagyobb ellenzéki párthoz is. Aki ennyire távol tartja magát az adótörvények vitájától, a költségvetés vitájától és egyáltalán a parlamenti munkától, az - más se, de ő meg különösen - nem engedhet meg magának olyan kijelentéseket, amelyekre ön is utalt, és amelyek egyébként teljesen megalapozatlanok.
Abban viszont nem értek egyet képviselő úrral, amilyen jelzőkkel a politikát és az Országgyűlést illette, ami szerintem nem valós. Határozottan tudom mondani, hogy nem azért nem sikerült eddig dűlőre jutni az öröklési illeték tekintetében, mert bárki is képmutató, gyáva vagy lassú volt. Rendre szakmai vitákat folytattunk a parlamentben, a bizottságokban, de az egyik oldalról elhangzott szakmai érvek nem találtak meghallgatásra a másik oldalon, s ugyanez volt a helyzet fordítva. Tavasszal elindult egy kölcsönös, egy erőteljesebb egyeztetés, amely már megfogalmazott közös irányokat, és most őszre ért be az a kompromisszumos szöveg, amelyet gyakorlatilag mindenki el tudott fogadni, és ennek eredményeként olyan törvény került elfogadásra, hogy az örökhagyó szülője, gyermeke, háztartásában eltartott szülő nélküli unokája és házastársa - tehát a korábbiakhoz képest egy leszűkített kör - számára örökösönként 20 millió forintig illetékmentességet biztosít a törvény, amelyet elsősorban az örökrészhez tartozó lakástulajdon, a lakáshoz kapcsolódó vagyoni értékű jog vonatkozásában kell figyelembe venni. Amennyiben azonban az örökös által megszerzett lakástulajdon értéke nem éri el a 20 millió forintot, az őt megillető örökrészben található egyéb vagyontárgyak tekintetében is alkalmazható a 20 millió forintból fennmaradó összegig az illetékmentesség, továbbá értékhatártól függetlenül mentessé válik az állampapírok öröklése is. És a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell ezt a törvényt.
Abban igaza van képviselő úrnak, hogy az emberek örülnek egy ilyen döntésnek, hiszen az állam nem vesz ki pénzt a zsebükből. Az emberek egyébként akkor örülnének a legjobban, ha az összes adót eltörölnénk, de ezt nem tehetjük meg. S azért ennek a döntésnek van 15,5 milliárd forint költségvetési kihatása a központi költségvetésnél, illetve a fővárosi, megyei jogú városi és a megyei önkormányzatoknál.
Engedje meg, képviselő úr, hogy az országgyűlési képviselők, a polgármesterek és az önkormányzati képviselők költségtérítési átalányával kapcsolatban világossá tegyem: nem hihetjük azt, hogy jó megoldást hoztunk. Szolidáris megoldást hoztunk a közszférával kapcsolatban - a közszférához viszonyítva az országgyűlési képviselőket és a polgármestereket -, és abban a megszorításban osztozunk, ami kötelező számunkra is, de nem hihetjük, hogy ezzel megoldottuk azt a problémát, amit gyakorlatilag 2000-től cipelünk magunkkal, amikor a Fidesz-kormány idején teljes mértékben eltorzították a képviselői költségtérítés és a tiszteletdíj arányát. Akkor egy nagyon rossz és támadásra okot adó helyzet alakult ki. Ezt a helyzetet úgy tudtuk volna megoldani, ha akkor, amikor tavasszal Göndör képviselő úr megpróbálta közös nevezőre hozni a képviselők javadalmazásával kapcsolatos kérdéskört, bátrak vagyunk, és határozottan lépünk egy tiszta megoldás irányába. Ezt akkor nem tettük meg. Most egy pótlépést tettünk, de a társadalom látható módon ezt sem nagyon tolerálja, mégis kicsit jobb lelkiismerettel tudunk a társadalom szemébe nézni, mert mi is vállaltuk azt a szolidaritást, amit másoktól is elvártunk.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés