MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Bárándy képviselő úr hozzám intézett szavai nagyon érdekesek voltak, csak ebből úgy érzem, hogy nem jutott el hozzá valódi mondandónk. Egy jogi fejtegetést kaptam vissza, amit megválaszolni, illetve szakmailag értékelni Salamon képviselőtársam tiszte. Mi nem a jogi fejtegetésekben merültünk el, hanem hogy a gyűjtésből a 16 éven aluliakat vegyük ki, mert ez teremt tiszta helyzetet. Itt a jogi fejtegetéseknek nincs helyük, mert ez egészen más kérdés, amiről ön beszélt.
Orosz Sándor képviselő úr véleménye viszont tényleg megfontolandó. Hasonlóan én is a MÉH-hez hordtam a hulladékot fiatal koromban, de tudomásul kell vennünk, hogy "a kis úttörők gyűjtik a vasat" című programok lefutottak. Ez ma már egy másik társadalom. Ahogy Orosz Sándor képviselő úr is mondta, akkor is voltak strómanok, ma is vannak strómanok, és ha nem próbáljuk a strómanok lehetőségeit kiiktatni, akkor meg is maradnak a strómanok. Éppen ezért mondjuk azt, hogy 16 év alatt ne gyűjtsenek fémet, és éppen ezért mondjuk azt, hogy regisztráljuk ezeket az embereket, akik átadhatják, mert akkor a stróman körül elfogy a levegő.
Tisztelettel, ezeket szerettük volna elmondani, és ezeket szeretnénk, ha figyelembe vennék önök is. Köszönjük szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés