DR. BÓTH JÁNOS (MSZP): Köszönöm válaszát, államtitkár úr. A váci vasútvonal az ország első vasútvonala volt, 162 éve működik. Valószínűleg ez volt az első elővárosi vasútvonal. Azt is tudom, hogy a kormány, illetve a tárca terveiben az elővárosi közlekedés prioritást élvez, éppen ezért kínáljuk fel mi is a tapasztalatainkat, amit ezen a területen szereztünk, hogy a többi elővárosi vonalnál is tudják hasznosítani. Ezért tudom megerősíteni azt, hogy a zónázó menetrend utasbarát, és eddig nagyon jól fogadta a közönség. Ezért kell vigyázni arra, hogy a különböző szervezési intézkedéssel, amelyek esetleg nem jó színvonalúak, nehogy lerontsák ezt a hatást.
Amit elmondott államtitkár úr: köszönöm a biztató válaszát, és elfogadom.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés