KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Nagyon szépen köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Bizonyára képviselő úr is ismeri, a KKB, az illetékes bizottság mindent átnézett a nyári kritikus esetek után, átvizsgálta az érintettek pszichoszociális helyzetét, és megállapításra került, hogy szinte valamennyi érintettnek különböző addiktológiai találkozásai voltak, akikről éppen szó van. Viszont speciális és kirívó esetet nem talált ez a vizsgálóbizottság. Szeretném azt is elmondani, hogy a kvázi laikusokból álló KKB mellett az Egészségügyi Minisztérium is egy nagyon alapos vizsgálatot végzett.
Szakmai javaslat készült arra nézvést, hogy hogyan folytassuk tovább a kábítószer elleni harcot. Ebben természetesen jelentős szerepe van a prevenciónak, a kezelés-ellátásnak, az ártalomcsökkentéstől a szakemberek képzésén keresztül a tájékoztatás biztosításának, illetve a kereslet és kínálat csökkentésének egyaránt. Azt gondolom, jobb kommunikációra szükség van, ez vitathatatlan, ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy ezeket a feladatokat a 2007-2009-es akcióterv tartalmilag is rendben lévőnek találja, hiszen ezek mind-mind részei az akciótervnek.
Hogy prevencióra mennyit fogunk költeni? Egy fillérrel sem költünk kevesebbet, mint ebben az évben költöttünk. Azt gondolom, többek között éppen képviselő úr módosító indítványa lehetővé teszi azt, hogy több forrás jusson, mint amit eredetileg terveztünk erre a programra.
Prevenció vagy ártalomcsökkentés? Nem gondolom, hogy különbséget kellene tenni a két beavatkozási forma között, hiszen ugyanannak a beavatkozási csomagnak két legitim ágáról van szó.
Hogy belövőszobákat akarnak-e építeni? Nincs napirenden ez a kérdés. Hogy a heroinfüggőknek heroint kíván-e a kormány biztosítani? Ez sincs napirenden. Non plus ultra, a jogalkotással sem kívánunk semmin változtatni.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmét. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés