DR. KÓKA JÁNOS (SZDSZ): Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ezekben az órákban zajlik egy, világpolitikai jelentőségét tekintve talán még ennél az ülésnél is fontosabb tanácskozás Davosban, a davosi Világgazdasági Fórum, és azt hiszem, nagyon sokan vagyunk úgy, pártok vezető politikusai, gazdaságpolitikusai, akiknek döntenünk kellett, hogy Davosba megyünk, vagy pedig a miniszterelnök úr kezdeményezésére ezen az ülésnapon veszünk részt. Azért döntöttünk nyilván mindannyian a politikusok közül az ülésnapon való részvétel mellett, mert abban bíztunk, hogy nagyon sokat fogunk tudni majd előremenni a válság megoldásának ügyében, sok részletet tudunk meg majd a kormánytól, megismerjük az ellenzék javaslatait, és valahogyan együtt megpróbáljuk kidolgozni azt, amit nagy valószínűséggel a választóink mindannyiunktól várnak, hogy hogyan fogunk tudni Magyarországnak kivezető utat találni.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tíz napja a világ azon tanakodott, hogy vajon az amerikai elnök a beiktatásakor milyen beszédet fog mondani, és nagyon sokan felidézték Franklin Delano Roosevelt elnök 1933 márciusában, a beiktatásakor mondott beszédét. Akkor már négy hónapja (Sic!) tartott a világgazdasági válság, folyamatosan jöttek a hírek csődökről, elbocsátásokról; a helyzet valószínűleg a mainál is rosszabb volt. Akkor a beiktatást megelőző héten a tőzsde ismét hatalmasat zuhant, a piacokon eluralkodott a pánik, az elnök pedig ilyen körülmények között úgy lépett a szónoki emelvényre, úgy kezdte a beszédét: mindenekelőtt itt az ideje, hogy elmondjuk az igazat, a teljes igazat, őszintén és bátran.

Több mint egy hete most már megtörtént az amerikai beiktatási beszéd, és most valahogy olyasmire vártunk, ami picikét szakít a hagyományos politikai klisékkel, és valahogy bátrabban, igazabbul néz szembe a valósággal. Örültem volna, ha akár a miniszterelnök, akár a Fidesz vezérszónoka - Roosevelthez hasonlóan - ezt a fajta bátorságot vette volna. Kétségtelen, hogy nagyon sok érvet hallottunk, de néhány alapigazság ma sem mondatott ki. Az egyik nagy kérdés, amely ott lebegett előttünk a miniszterelnök úr beszédét hallgatva, hogy vajon miért kellett ehhez egy világgazdasági válság. Miért kellett egy világgazdasági válság ahhoz, hogy belássuk, a vállalkozások akkor tudnak jobban növekedni, akkor tudnak hatékonyabban gazdálkodni, ha az állam mérete valahogy visszaszorul? Miért nem lehetett korábban kimondani azt, hogy úgy igazságos, ha azok jutnak támogatáshoz az államtól az adófizetők pénzéből, akik valóban rászorultak? Miért nem lehetett a szabad versenyen alapuló piacgazdaságnak néhány olyan, nagyon világos összefüggésére rámutatni, amelyeket most nyilvánvalóan a miniszterelnök úr által is kezdeményezett adócsökkentések céloznak?

Aztán azt vártam, hogy miniszterelnök úr ki tudja mondani azt a mondatot, hogy ha az állam fedezet nélkül ad, akkor azt kamatostól kell visszavennie a polgároktól. Ha az állam úgy dönt, hogy fedezetlenül, a szakszervezetek nyomásának engedve kiáramoltat százmilliárd forintnál is több pénzt, akkor néhány hét múlva törvényszerűen összeomlik tőle a költségvetés, nagyjából a világgazdasági válság hatásaitól függetlenül. És ha úgy döntünk, hogy a minisztériumok év végi többletigényeinek megfelelően 80 milliárd forintot kiosztunk az egyes tárcák között, akkor ez a 80 milliárd forint is fájóan hiányozni fog a költségvetésből.

Nem mondjuk ki a mai napig azt az alaptézist, hogy az állam azért nem tudja megoldani a problémát, mert a probléma az állam maga.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Önnek több dologban kétségtelenül igaza van. Ezt a válságot nem a magyar kormány robbantotta ki. Az egész világgazdaság került a világháború óta nem látott krízisbe, és ma újságok arról írnak, hogy a következő hónapokban több tízmillió ember veszítheti el világszerte az állását. Az is igaz, hogy a kormánynak vannak érdemei a válság kezelésében, helyes volt a bankbetétekre adott garancia emelése, helyes volt az IMF-hitel felvétele, és helyes volt, hogy a kormány is támogatta az állami kiadásokat csökkentő költségvetési plafontörvényt. Ez mind igaz, de távolról sem ez a teljes igazság. Sok minden kimaradt ugyanis a felsorolásból.

A Fidesz emellett joggal mondja, hogy az előző kormányok politikája miatt érte legyengült állapotban Magyarországot a válság. Igen, nőtt az államadósság és magas volt a költségvetési hiány. És igaz az is, hogy Izland mellett egyelőre mi vagyunk ennek a krízisnek a nagy vesztesei. Az IMF-hez Ukrajna és Pakisztán előtt rohantunk segélyért. Bár szomszédaink is nehéz helyzetbe kerültek, ők hozzánk képest mégis kicsit jobban állnak, náluk az eddigi tetemes növekedés mérséklődött, nálunk viszont erőteljes visszaesésre kell számítani. Már csak az a kérdés, hogy mekkora lesz ez a visszaesés. És az is jogos kritika, hogy a versenyképességet tekintve a régió sereghajtói lettünk, és valóban, nagyon nehéz már számon tartani, hogy a kormány és a kormányfő hány olyan programmal, tervvel, reformelképzeléssel állt már elő, amelyekből végül aztán semmi sem lett.

De ez sem a teljes igazság, tisztelt fideszes képviselőtársaim, mert ebből a felsorolásból is nagyon sok minden hiányzik. Hiányzik például az a közgazdasági alaptézis, hogy nem lehet egyszerre adócsökkentést és az állami kiadások növelését követelni. Nem lehet, mert nincsen rá fedezet. Nem lehet, mert ez a politika csődbe viszi Magyarországot. Ugye, szerencse, hogy nincsen Magyarországon 14. havi nyugdíj, amikor most a 13-at sem tudjuk már kifizetni.

Persze, joggal lehet kritizálni a 2008-ig együtt kormányzó szocialistákat és liberálisokat. Lehet, és az is lehet, hogy van miért. De mégsem elegáns kizárólag a kormányon számon kérni a gazdaság állapotát, főleg nem úgy, ha eközben ellenzéki pártként támogatják a szakszervezetek irreális bérköveteléseit a dolgozók valódi érdekeivel szemben, ha ellenzéki pártként megszavazzák az összes lehetséges béremelést, ellene szavaznak az összes lehetséges kiadáscsökkentést célzó kormányzati javaslatnak, és amikor 300 forintos vizitdíj ellen Magyarországot beleviszik egy olyan népszavazásra, aminek az eredménye az, hogy a kormány feladta a reformokat.

Európában egészen ritka jelenség, hogy egy konzervatív vagy magát konzervatívnak mondó párt balról támad egy baloldali kormányt. Ez az önök felelőssége, tisztelt képviselőtársaim. (Közbeszólások, köztük az MSZP soraiból: Jól mondja!) Hallgattam az önök felszólalását. Egy konzervatív párttól elvárható volna, hogy a piacgazdaság, a kisebb állam alaptézisei mellett legalább egy vagy két felszólalást halljunk; soha nem volt ilyen. A baloldalnál ne akarjanak baloldalibbak lenni, mert akkor hiányozni fog Magyarországon egy olyan eszme, mégpedig fájóan, ami az ország gazdasági előremeneteléhez szükséges. (Közbeszólások.)

Egyetlen konkrétumot hallottunk ma a Fidesz egyik vezérszónokától, a pénzügyminiszter 20 milliós autóbeszerzésének kritikáját. Szeretném elmondani, hogy szerintem Varga Mihálynak ebben igaza van. Emellett már csak 2980 milliárd forintnyi költségcsökkentésre kellene javaslatot tenni ahhoz, hogy Magyarország az állami újraelosztás mértékében utolérje regionális vetélytársait, hogy ott tartson adószintben és az állam méretében, ahol ma Szlovákia és néhány velünk versenyző ország tart. Ha ilyen javaslatokat nem tudnak tenni, akkor azok a javaslatok, amelyeket egyébként a kormány távozásával, a parlament feloszlatásával kapcsolatban naponta tesznek, azért nem lehet hiteles, mert nincsen mögötte az önök oldalán sem sajnos olyan program, ami ezt az országot ki tudná vezetni a gazdasági válságból.

(12.10)

Sokan azt mondják, hogy a megadható gazdasági válaszok nagyon összetettek. Lehet, hogy könnyű válaszok nincsenek, de egyszerűek igen. Nagyon hasonlóan és nagyon hasonlót mondanak, lényegét tekintve hasonlót mond Bokros és Békesi, mindketten baloldali kormányok, kormány pénzügyminiszterei voltak, de sok szempontból ugyanezt mondja a Fidesz volt pénzügyminisztere, Járai és Bod Péter Ákos, ők az Antall-kormány tagjai voltak, mindketten az MNB korábbi elnökei. Erről beszél Simor, Surányi, ezt mondják a külföldi és hazai közgazdászok, és ezt javasolja az IMF.

Mi is ez? Ez nem egy csodafegyver, hanem egy nagyon egyszerű recept, ami a legtöbbször bevált. A XIX. században ez tette naggyá a brit birodalmat, a XX. században pedig szuperhatalmat csinált az Egyesült Államokból. Az elmúlt évtizedben működött Szlovákiában, Szlovéniában, és ma mindkét szomszédos országban euróval fizetnek. Bevált Romániában, és bevált Csehországban is. Mi tehát a megoldás? Az üzenet egyszerű: ne költs többet, mint amekkora bevételed lesz! Márpedig a magyar állam 150 éve túl nagy és túl sokat költ. Nagy volt már a dualizmus idején, amikor a kiadások kétszer olyan gyorsan nőttek, mint Ausztriában, a bürokrácia tíz év alatt akkor is a duplájára nőtt. Nem változott a Horthy-korszakban, majd hatalmasra duzzadt a szocializmusban. Csehországnak ma annyi lakosa van, mint Magyarországnak, nálunk mégis 200 ezerrel több az állami foglalkoztatottak száma. Nem azért nagy a költségvetési hiányunk, mert nem vetünk ki elég adót. Ellenkezőleg: mindig túl sokat adóztunk, de még ennél is többet költöttünk. Így volt ez mindig, és tudjuk, hogy a helyzet ma sem jobb.

Az SZDSZ alapvetően három dolgot javasol ebben a helyzetben. Legelőször is az állami kiadások, a fölösleges állami kiadások csökkentését. A 9045 darab állami közfeladat felülvizsgálatát, a fölöslegesen fenntartott állami közintézmények létszámának csökkentését vagy akár bezárását. Dobjuk ki Magyarországon az ablakon a fölösleges, pénzpazarló bürokráciának azt a részét, amire semmi szükség nincs! Hogy ne fizessünk családi pótlékot a legjobb módúaknak, és a válság idején a tárcák, mint mondtam, ne költhessenek 80 milliárd forintot az év végi többletigényeiknek megfelelően. És ne legyen 3200 önkormányzat, és ne tartsunk fönn fölöslegesen több mint 70 egyetemet és több mint 160 kórházat, ha nincs rá szükség. És a Fideszt meg kérjük meg, hogy ne vonjon kordont minden egyes megszüntetendő kórházi ágy mellé, merthogy azokra a kórházi ágyakra általában tényleg nincs szükség, és csak a pénzt szívják el azok elől a szolgáltatások elől, ahol pedig tényleg szükség volna erre a pénzre.

Az államigazgatás rosszul működik, sok helyen pocsékolja az adófizetők pénzét. Tudom, hogy a lelkiismeretes közszolgák gyakran azt mondják, hogy ha csak egy kicsivel több pénzt kapnának, akkor abból sokkal jobb minőségű szolgáltatást tudnak nyújtani. De az igazság valójában az, hogy a magánszektor szinte mindig jobb minőségű szolgáltatást tud nyújtani olcsóbban. Az állam - még egyszer tehát - azért nem tudja megoldani ezt a problémát, mert a probléma az állam maga.

Másodszor: az SZDSZ adócsökkentést, adóátrendezést javasol. Az adóátrendezési irányokkal, amit miniszterelnök úr mondott, nagy vonalakban egyetértünk. Ki szeretném ebből venni az áfanövelés szükségességét. Miniszterelnök úr, ha jól látom, arról van szó, hogy tavaly év végén terven felül, részben a szakszervezetek nyomásának megfelelően kiáramoltattak 200 milliárd forintot a költségvetésből, és most ezt a 200 milliárd forintot kell visszavenni az áfa növelésével. (Gyurcsány Ferenc nemet int.) Azt javaslom, hogy inkább az állami költségek csökkentésével próbáljuk az ehhez szükséges forrásokat előteremteni.

A másik kérdésem, illetve megjegyzésem a vagyonadóval volna kapcsolatos. 2007 közepén aláírtunk egy szerződést szocialisták és liberálisok. Ebben a szerződésben szerepelt az ingatlanadó kivethetőségének kötelezővé tétele az ingatlanadó bevezetésének érdekében. Ezt a szerződést néhány héten belül rúgta föl a Szocialista Párt azzal, hogy nem szavazta meg az ehhez szükséges törvényt. Most zavarban vagyok, hogy hogyan is értsük az ingatlanadó kivetésének lehetőségét, amikor tudjuk, hogy ahhoz újra vissza kellene ezt hozni az asztalra, és akkor is leginkább 2010-ben volna ebből pénz. De az, hogy csökkentsük az élőmunkát terhelő adókat és terheljünk át máshová adóterhet, abban egyetértünk akkor, ha eközben a teljes adószint, Magyarország teljes adóterhelése folyamatosan csökken. Azt kérjük mindenkitől, az ellenzéktől és a kormánytól, hogy bízzanak az adófizetőkben, mert ők tudják legjobban, hogy mire van szükségük. Higgyék el, hogy minden, a zsebükben hagyott forintot jobban fognak fölhasználni, mint bármelyik állami hivatal.

És végül, de elsősorban azt mondjuk, hogy folytassuk a berekesztett vagy kezdjük el az el nem kezdett reformokat, és ne vegyük ki belőle a nyugdíjügyet sem. Mert, miniszterelnök úr, pontosan tudjuk mindketten, hogy ha nem nyúlunk hozzá a nyugdíjrendszer átalakításához, akkor 30 év múlva az állam nem fog tudni nyugdíjat fizetni, nem 13. havit, hanem a 12 havit sem. És nézzük meg, hogy mit tudunk tenni oktatásban, közoktatásban, felnőttképzésben, szakképzésben, nézzük meg, hogy hogyan tudjuk folytatni a reformot az egészségügyben, a jóléti rendszerekben és az állami intézményekben.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ha kérhetem, akkor a végén a viszontválaszában adjon válaszokat arra (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy egészen pontosan milyen adójavaslatokat fog tenni, és ezeket az adójavaslatokat, költségcsökkentési javaslatokat a parlament mikor ismerheti meg (Az elnök ismét csenget.), ha már ma több adatot nem hallhattunk, annak ellenére, hogy - még egyszer mondom - nagyon sokan ezzel a várakozással jöttünk ma a parlament elé.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu