DR. MOLNÁR CSABA közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ahogy a képviselő úr is mondja, január első heteiben súlyos ellátási, gázellátási krízishelyzet alakult ki, ami fél Európát érintette, és ami - mivel Magyarország rendkívüli módon kitett a gázimportnak, az Oroszország felől való gázszállításoknak - akár súlyosan is érinthette volna Magyarországot. Hál' istennek ez nem következett be, hiszen Magyarország erre a krízisre - ahogy képviselő úr is utalt rá - nagyon jól felkészült. Felkészültünk egyrészt azért, mert az elmúlt években a közép-kelet-európai régióban páratlan méretű tárolókapacitások jöttek létre Magyarországon, akár a kereskedelmi tárolókat, akár a stratégiai biztonsági tárolókat nézzük. És felkészült Magyarország azért is, mert egy esetleges krízishelyzetre kész intézkedési tervekkel, minden egyes helyzetre különböző intézkedési tervekkel készültünk.

Köszönhetően tehát annak, hogy Magyarország felkészült, köszönhetően annak, hogy a szakemberek éjjel-nappal áldozatos munkát folytattak a gáztározóknál, a gázszállítóknál vagy a gázimportőr cégeknél, és köszönhetően annak, amit a képviselő úr is mondott, hogy a magyar családok és vállalatok felelős módon önkorlátozást vezettek be, felelős módon viselkedtek, ezeknek köszönhetően Magyarországon a közép-kelet-európai régióban a legkisebb kár keletkezett, mondhatjuk úgy is, hogy Magyarország volt a legsikeresebb ország a régióban a gázkrízis kezelésében.

Legsikeresebb, hiszen jelentős ipari korlátozásra Magyarországon nem került sor. A háromhetes krízis alatt mindösszesen egyetlenegy napig kellett a második kategória szerinti korlátozást bevezetni, ami az ipari üzemeket is érinti. Csak összehasonlításképp mondom: északi szomszédunknál, Szlovákiában több mint ezer gyárat kellett több mint egy hétre bezárni, és ezzel párhuzamosan még az energiaellátással, a villamosenergia-ellátással kapcsolatban is súlyos gondok voltak náluk.

Sikeres volt azért is Magyarország, mert lakossági-intézményi korlátozásra egyáltalán nem került sor. Ennek a veszélye sem állt fenn egyetlenegy pillanatig. Megint engedje meg, hogy összehasonlításként elmondjam, hogy például Bulgáriában, Szerbiában vagy Bosznia-Hercegovinában hidegek voltak a radiátorok, napokon keresztül nem volt meleg a lakásokban.

Sikeres volt Magyarország azért is, mert a biztonsági készlethez nem kellett hozzányúlni. Úgy tudtuk kezelni ezt a válságot, hogy a stratégiai készlet csak háttérbiztonságot nyújtott nekünk, de a gyakorlatban a felhasználására nem került sor.

Sikeres volt Magyarország a diplomáciában is, hiszen az Európai Unió kezdeti, tartózkodó magatartását, ami arról szólt volna, hogy nem akar az Unió közösen beavatkozni ebbe a vitába, magyar kezdeményezésre változtatta meg az Európai Unió. Magyarország volt, aki az első ilyen írásos javaslatot tette, és a magyar külügyminiszter volt az, aki vezető előadóként ezt az álláspontot képviselte is.

És siker volt azért is, mert tudtunk másoknak segíteni, ahogy mondta a képviselő úr. Szerbiának, Boszniának közel két héten keresztül közvetlenül, Horvátországnak egy héten keresztül közvetetten segítettünk, sőt Szlovákiának is ajánlottunk segítséget, de hál' istennek közben véget ért a krízis, ezt a segítséget már nem kellett igénybe venni. Azt gondolom, hogy ez mind a közös európai szolidaritás megnyilvánulása volt.

Képviselő úr kérdezi, hogy milyen reakciók érkeztek. Nemcsak arról volt szó, hogy Barroso elnök úr levélben gratulált Magyarországnak; nemcsak arról volt szó, hogy Szerbia és Bosznia-Hercegovina magas rangú vezetői megköszönték ezt Magyarországnak, hanem jó érzés volt olvasni az interneten elektronikus levelekben például vajdasági magyarok százainak leveleit, amelyekben megköszönték, hogy tudott segíteni az anyaország, amiben megköszönték azt, hogy az anyaország nemzetpolitikai elkötelezettségét nem szavakkal bizonygatja, hanem tettekkel bizonyítja, mert a gázkrízis esetén ez történt Közép-Európában.

Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, helyesek voltak ezek a döntések, amiket a magyar kormány hozott. Talán az ellenzéki képviselőknek is érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon miért nem szavazták meg a földgáztárolással kapcsolatos törvényt, hiszen az akkoriban jó döntés volt.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu