DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, hogy a Heves Megyei Közgyűlés és a működtető közötti szerződés végrehajtásának vagy végre nem hajtásának kérdésköre nem feltétlen a minisztérium kompetenciája. Amennyiben kompetenciája - mint ahogy például a kardiológiai ellátás vonatkozásában -, ott az ÁNTSZ kijelölt a betegek ellátására egy másik intézményt, tehát ilyen értelemben kompetencia.

(15.10)

Hogy az intézmény elosztja a betegeket más megyék között, ezt én nem tudom, tekintettel arra, hogy ma Magyarországon területi ellátási kötelezettség és beutalási rend létezik. Ennek megfelelően, ha és amennyiben ezt megszegi az intézmény, ebben az esetben akár a betegek, akár a beutaló orvosok fordulhatnak az Egészségbiztosítási Felügyelethez, akikhez egyébként összesen 7 darab bejelentés érkezett. Ezek kivizsgálás alatt állnak.

Azt kérem a képviselő úrtól, hogy az audiaturetaltera pars szellemében ne csak egyoldalúan a kórházvédőkkel, hanem a kórházmenedzsmenttel is érdemes lenne tárgyalásokat folytatni a pontos informáltságért.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu