DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ha megengedik, három rövid reagálást szeretnék tenni az elején azokra a felvetésekre, amelyek elhangzottak zömmel ellenzéki képviselők részéről. Egyrészt bárcsak félolyan okos lenne bármely kormány, mint amilyen a Fidesz, KDNP hozzászólói voltak utólag a helyzet értékelésében. Bárcsak előre félannyira pontosan tudná mindenki azt, hogy mi fog történni, és bárcsak olyan pontosan tudná megítélni bárki a világban az elmúlt fél évben, hogy mi a következő néhány hónap történése.

(11.20)

A másik megjegyzésem: örülök annak, hogy Dávid Ibolya elnök asszony a közvélemény-kutatási eredményekből ismertette a Magyarország reformelkötelezettségére utaló számokat. De sajnos ennek a kutatásnak van egy másik számsora is. Amikor azt kérdezték meg az emberektől, vajon hogyan viszonyulnának azokhoz a kérdésekhez, ami őket is érinti ezekben az átalakításokban, akkor megfordult az arányszám, és nem volt 20 százaléknál több, aki azt is elvállalná, azt is elfogadná, azzal is egyetértene, ha a változás őt nem pozitívan érinti. Ez a mai magyar valóság, és ezzel szembesülnünk kell akkor, amikor a különböző döntéseket meg kell hoznunk.

S arra a kérdésre is érdemes válaszolni, hogy vajon mi történt december óta; többen is érintették ezt a kérdéskört. Nos, semmi más nem történt, mint hogy a válság a világban, Európában és Magyarországon is olyan újabb jelenségeket mutatott fel, olyan újabb eredményeket hozott, amelyekkel valamennyiünknek szembesülnünk kell. December óta ismertté vált, hogy a világ s benne az európai uniós országok növekedési várakozásai sokkal rosszabbak annál, mint azt bárki feltételezte az elmúlt év őszén, s emiatt sokkal rosszabb exportlehetőségekkel kell számolnia Magyarországnak, mint amivel az elmúlt ősszel számoltunk, s ebből következően sokkal rosszabb növekedési feltételekkel kell számolni.

S történt még egy dolog: részben a válság, részben a csökkenő olajárak hatására nyilvánvalóan más inflációs körülmények között fog a gazdasági fejlődés ebben az évben Magyarországon megtörténni. Ez mind a kettő érinti a költségvetés bevételi és kiadási tételeit is. Ezekre is reagálnia kell Magyarországnak.

Teljesen egyértelmű az is, hogy a reagálásokat az érvényes államháztartási törvény szabályai szerint kell megtennünk, azaz ha a változások elérik a kiadási tételek 2,5 százalékának a mértékét, akkor a költségvetés módosítására van szükség az Országgyűlésben, ha ez eléri az 5 százalékot, akkor pótköltségvetésre van szükség, ha pedig nem éri el ezeknek a mértékeknek a szintjét, akkor a kormánynak döntenie kell a szükséges korrekciók megtételéről. Mai ismereteink szerint jelenleg ez a harmadik eset áll fenn, éppen ezért természetes, hogy a kormánynak előterjesztést kell készítenie és döntéseket kell hoznia arról, hogy milyen módon korrigáljuk az imént elmondott változások miatt bekövetkezett eredményeket, és ebben az évben milyen változásokat fogunk a költségvetésben kezdeményezni.

Szeretnék szóba hozni néhány konkrét ügyet azért, mert úgy tűnik, mintha az ellenzék nem vette volna észre vagy nem akarná észrevenni, hogy Magyarországon történtek intézkedések a válság hatására és a válságtól függetlenül is. Nem akarják figyelembe venni, hogy megtörtént a banki betétek garantálása, az állampapír-kibocsátás szűkítése az állam részéről, a bankközi likviditás növelése érdekében nagyon jelentős lépésekre került sor mind a kormány, mind a jegybank részéről. Nagyon fontos volt, hogy az államháztartási hiányt az elmúlt évre csökkenteni tudtuk, és decemberben alacsonyabb hiánnyal tudtuk a költségvetést elfogadni. Fontos a devizahitelesek, illetve a bajba jutott vállalkozások segítése érdekében meghozott eddigi intézkedések mindegyike, mert mindez tompíthatja a válság hatását Magyarországon.

Ezzel együtt nagyon fontosnak tartom azt is, hogy az Országgyűlésben elfogadásra került egy, a bankrendszer stabilitását erősítő törvény, valamint a költségvetési felelősségről szóló jogszabály, ami lehetővé teszi, hogy rövidesen megalakulhasson a költségvetési tanács mint új intézmény, egyfajta garanciaként is a jövőt illetően.

Ugyanakkor elég nyilvánvaló, hogy az elmúlt néhány hétben ismertté vált adatok alapján további intézkedésekre, további lépésekre van szükség. Részben a kiadott írásos anyag utolsó három oldalán ezzel kapcsolatban láthatnak javaslatokat, részben pedig miniszterelnök úr az iméntiekben ismertette azokat a vonulatokat, amelyek mentén a kormány elő fogja terjeszteni ezen javaslatait. Amiben teljesen biztosak lehetünk: ezeknek a javaslatoknak összhangban kell lenniük azzal a programmal, azzal az úttal, amelyet Magyarország az elmúlt három évben követett, nevezetesen ha a vártnál rosszabb makropálya mellett kell Magyarországon megvalósítani az intézkedéseket, akkor sem mehet ez az egyensúly romlásának a mentén, akkor sem romolhat Magyarország egyensúlyi helyzete, hiszen nyilvánvaló, hogy az ország stabilitását csak az egyensúlyi viszonyok megőrzése mellett tudjuk fenntartani a jövőben is. Ehhez szükség van azokra a strukturális változásokra, amelyekről itt többen beszéltek. Többen szóba hozták a politikai bizonytalanságot és a döntésképtelenséget. Nem fogja tudni megkerülni Magyarország, hogy ezekre a döntésekre sor kerüljön. Szerintem az ország érdekében az áll, ha mihamarabb megszületnek ezek a döntések, és ezen döntések következtében mihamarabb stabilabb gazdasági pályára kerül Magyarország. A kormány ekként fogja a következő időszakban a javaslatait megtenni. Kérem, támogassák ezeket.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu