DR. NYITRAI ZSOLT (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Azt gondolom, hogy ha az OEP informatikai rendszere és ezzel párhuzamosan, egy nap késéssel az ügyfélkapu is leáll, csődöt mond, akkor az azt jelenti, hogy az infokommunikáció kormányzati kezelésében, működtetésében szinte semmi sincs rendben. Egyébként az elmúlt évek megmutattak egy tendenciát. A Gyurcsány-kormány, majd azt követően a kisebbségi Gyurcsány-kormány minden olyan problémát, amelynek egyébként nagy részben ő maga volt az okozója, szakmailag megpróbált teljesen félrekezelni. Ilyen volt az, amikor Európában egyedülálló módon az adósságcsapda idején megszorításokat vezetett be, ilyen volt az, amikor elvette a 13. havi nyugdíjat és bért, és ilyen volt ez a típusú kezelés is, ami szakmailag elfogadhatatlan.
Amikor az e-közszolgáltatásokról szóló jogszabályról, amikor nemzeti digitális közműről beszélünk, akkor, azt gondolom, elengedhetetlen az, hogy a közbizalom ezekkel az informatikai rendszerekkel kapcsolatban meglegyen. Ez jelen pillanatban, ezen hibák után hiányzik, ennek feltételei nincsenek meg, úgyhogy, miniszter úr, a válaszát nem tudom elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés