VARGA MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Nyilván ennek a vitának a harmadik órájában már sok minden elhangzott, amire talán csak elég visszautalni, mégis azt gondolom, hogy az alapkérdéshez kell egy pillanatra visszatérnünk.
Nagy reményekkel érkeztünk erre a mai rendkívüli parlamenti ülésre, hiszen ha egy miniszterelnök a parlament rendkívüli ülését kezdeményezi és összehívja ezt az ülést, akkor várhatóan azt lehet feltételezni, hogy ott olyan bejelentések hangzanak el, olyan döntésekről tájékoztat bennünket, amely valóban kiérdemli a "rendkívüli" jelzőt.
Nos, tisztelt Ház, tisztelt képviselőtársaim, a miniszterelnök úrtól megtudtuk, hogy válság van. Igaz, hogy ezt már tavaly ősszel is tudtuk, erre itt a Parlament falai között elég sokszor emlékeztettük önöket. Megtudtuk azt is, hogy a folyamatok nem úgy alakulnak, ahogy azt a kormány elképzelte. Oldalakat tudnék idézni a költségvetési vitából, amikor erről beszéltünk a Ház falai között, hogy önöknek más gazdaságpolitikát és más költségvetést kellene készíteniük. Ebben sem volt tehát új. Végül megtudtuk azt, hogy a kormány valamilyen előterjesztésre készül. Igaz, hogy még írásbeli előterjesztést nem tud nekünk mutatni, de egy-másfél hónap múlva eljön annak is az ideje, hogy majd a parlamenti képviselők ezt megismerhetik.
Nos, ezt nevezik önök, ezt nevezi a miniszterelnök úr rendkívüli ülésnek. Tisztelt képviselőtársaim, ez maximális csalódás, de nyugodtan mondhatom azt is, hogy szégyen. Szégyen, ha egy ország miniszterelnöke ennyit tud mondani egy parlament rendkívüli ülésén: majd valamikor, másfél hónap múlva láthatunk valamit abból, amin állítólag a kormány dolgozni fog.
Nos, tisztelt képviselőtársaim, mindannak, ami ma történik ebben a Házban, van egy alapvető oka, erről már Navracsics Tibor frakcióvezető úr beszélt hosszabban. Igen, önök nem mondtak igazat a választóknak, önök eltitkolták az ország valós helyzetét, és 2006 óta abban a csapdában vergődnek, amelyből nem tudnak kikerülni.
De van egy másik oldala is ennek a mostani helyzetnek. Önök nem hajlandók még a mai napig sem szembenézni azzal, hogy az elmúlt években rossz gazdaságpolitikát folytattak, rossz társadalompolitikát folytattak, hogy annak, hogy Magyarország ebbe a helyzetbe került, elsősorban önök az első számú felelősei. Igen, tisztelt miniszterelnök úr, sokkal hitelesebb lett volna az ön mai expozéja, ha legalább egy félmondatban utal arra, hogy az elmúlt évek Magyarország számára vesszőfutást jelentettek, hogy az elmúlt években Magyarország oly mértékben esett vissza - összehasonlítva a szomszéd országokkal, összevetve az Európai Unió országaival -, amiért elsősorban önöket terheli a felelősség.
Beszélhetnénk itt a trükkök százairól, beszélhetnénk arról, hogy mi történt reggel, éjjel meg este - ahogy ön ezt Balatonőszödön elmondta -, de tudomásul kell venni, hogy Magyarország nem a világgazdasági válság miatt került ebbe a nehéz helyzetbe. Az csak egy olyan pluszlökést adott ennek a mai helyzetnek, amelybe Magyarország már jóval korábban belekerült. Magyarországon 2007 óta recesszió van, holott még a világon azt sem tudták, hogy mi az a válság, meg hogy ez a világgazdasági válság egyáltalán hogyan fogja majd érinteni az eltérő nemzetgazdaságokat.
Igen, 2007 óta mi recesszióban vagyunk. És azért vagyunk recesszióban, mert rossz gazdaságpolitikát folytattak. Megemelték az adókat és a járulékokat, ezzel lehetetlen helyzetbe hozták a magyar gazdaságot, a magyar vállalkozókat, rontották az ország versenyképességét. A közvagyont privatizálták, amit lehetett, értékesítettek, így az ország szinte teljes egészében kiszolgáltatottá vált; és végül, de nem utolsósorban eladósították az országot. Oly mértékben növelték meg az ország kitettségét, eladósodását, amelynek ma, 2008-ban és 2009-ben csak a hátrányait szenvedi el ez az ország.
Hadd emlékeztessem önöket arra, hogy már 2007-ben is - mindenféle világgazdasági válság nélkül - a magyar gazdaság növekedése 1 százalék volt, hogyha ezt egyáltalán növekedésnek lehet nevezni, miközben a szomszédos országok 6-8-10 százalékkal növekedtek mellettünk. 2008 harmadik negyedévében a magyar gazdaság növekedésnek egyáltalán nem nevezhető változása 0,8 százalék volt. Hol volt még akkor a világgazdasági válság?
Az elmúlt években oly mértékben nőtt meg a magyar gazdaság adóssága, amit korábban el sem tudtunk képzelni. Az hagyján, hogy önök néhány év alatt több adósságot csináltak az országnak, mint a Kádár-rendszer negyven év alatt, de az elmúlt napokban, az elmúlt hónapokban is oly mértékben növelték meg az adósságot, amelynek egyelőre még nem tudjuk, milyen következményei lesznek majd a következő években.
(11.40)
Az Európai Uniótól fölvettek 6,5 milliárd eurós hitelt; a Nemzetközi Valutaalaptól fölvettek 16 milliárd dollárnyi hitelt; a Világbanktól 1,3 milliárd dollárnyi hitelt; s két nappal ezelőtt bejelentették - láthattuk az erről szóló tudósításokat -, hogy 440 millió eurónyi hitelt vettek újra föl az Európai Beruházási Banktól, amelytől így már összességében az elmúlt években közel 10 milliárd eurónyi hitelt vettünk föl, jegyzem meg halkan, ezzel is sajnos az ország kitettségét növelve. Mára, mondjuk ki nyíltan: az ország adósságcsapdába került. Adósságcsapdába került; amikor a reálkamatok meghaladják egy országban az ország gazdasági növekedési ütemét, akkor adósságcsapdáról beszélhetünk. Magyarország ebben a helyzetben van. Nem akarnék nagyon mélyen belemenni, de ha egy ország potenciális gazdasági növekedése mélyen alatta van annak, amit kamatokra kifizet, akkor ott teljesen adósságcsapdáról beszélhetünk, és Magyarország ebbe a helyzetbe került az elmúlt években.
Nem lehet tehát azt mondani, hogy most egy világgazdasági válság van, amit csak túl kell élni, aztán majd jobb lesz, mert hiába lesz jobb a világgazdaság helyzete, Magyarország sajnos a potenciális bruttó hazaitermék-növekedése miatt akkor sem tud felzárkózni, életszínvonalban akkor sem tud közelebb kerülni az Európai Unió fejlett országaihoz, és sajnos mindez azt jelenti, hogy a magyar lakosság vagyona az elmúlt évek körülbelül 40 százalékos leértékelődése után további leértékelődést fog elszenvedni. Ezt jelentette az önök politikája az elmúlt években.
A mai napon új programot, új javaslatokat hallhattunk miniszterelnök úrtól, és azt kell mondanom, hogy ebből eddig sem volt hiány. Csak néhány mondatban, hogy Gyurcsány Ferenc eddig milyen programokat közölt itt a Ház falai között. 2005 májusában száz lépés program; 2006 májusában Új Magyarország kormányprogram; 2006 júniusában "Új egyensúly" program; 2007 szeptemberében a 48 pont, a kormányzati teendők összefoglalása; 2007 októberében "tisztasági csomag", hét pontot közölt itt a miniszterelnök úr a Parlament falai között; 2008 februárjában az új polgárosodás programja, a "Munka - tudás - tulajdon" programja - nézzük meg, mi lett ebből! -; s azt se felejtsük el, hogy 2008 augusztusában is volt egy új program, amely "Beindultunk" címmel futott - látjuk, hogyan indultak be önök: a válság soha nem látott mélységet ért el az elmúlt hetekben, hónapokban. Ebből tehát, köszönjük szépen, volt már elég. Hallhattuk, hogy lesz majd valamilyen adócsökkentés, de miniszterelnök úr már beszélt arról is, hogy hát adót is kellene emelni, mert nem szabad veszélyeztetni a költségvetési folyamatokat. Ebből semmi jó nem fog kisülni. Ebből semmi jó nem fog kikerekedni.
Szerintem miniszterelnök úr még mindig azt hiszi, hogy az IMF-hitel, az IMF-hitelcsomag megoldotta az ország problémáit. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön tévedésben van. Az IMF-hitel lehet, hogy az ön problémáját megoldotta, de az ország problémáját, biztos vagyok benne, hogy nem oldotta meg. Az ön politikai túléléséhez hozzájárult az IMF-hitel, de az ország számára ez olyan terheket fog jelenteni a következő évben, aminek egyelőre nem tudjuk, hogyan történik meg majd a visszafizetése, a finanszírozása. Arról már nem is beszélek, hogy mit jelent egy ország számára, ha kegyelemkenyéren él, mit jelent, ha újabb és újabb hitelekkel kell biztosítani egyáltalán az ország működőképességét.
Önnek ma arról kellett volna itt beszélni, miniszterelnök úr, hogy ebből az adósságcsapdából, ebből az egyre inkább argentin típusú helyzetre emlékeztető állapotból hogyan fog az ország kikeveredni. Hogyan fog az ország kikeveredni akkor, amikor nincsenek belső forrásaink? Hiszen az állam el van adósodva, a vállalatok szintén el vannak adósodva, a lakosság el van adósodva, tehát nincs forrásoldalról belső erőforrás arra, hogy ezeket a hiteleket törlesszük, és csak és kizárólag a külföldi hitelekből, segélyekből él az ország.
Ön azt gondolja, hogy az IMF-program megoldotta ezeket a kérdéseket, és még majd hozzájönnek az európai uniós támogatások, amelyek talán valamikor beindítják az ország szekerét. Miniszterelnök Úr! Az elmúlt években Magyarország közel 2500 milliárd forintnyi európai uniós támogatást kapott. Látszik ez az országon? Érezzük, hogy ennek van gazdasági növekedést ösztönző hatása? Hát a növekedésünk a mínusz régióba, recesszióba fog süllyedni! Hol van ez a pénz?! Ebből két feltételezés adódik mindenképpen az ország számára: egyrészt, hogy az európai uniós támogatásokat is rosszul költik el, talán rossz célokra, másrészt, hogy egyszerűen eltűnnek ezek a pénzek, részben a korrupció, részben az eltulajdonítás csatornáin. Erről kellett volna önnek ma beszélni! Hol vannak ezek a pénzek?
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A most bejelentett intézkedésekből tehát felesleges arra gondolni, hogy ettől Magyarország helyzete, a magyar gazdasági válság meg fog oldódni. Ahogy elmondtam, itt nagyon sürgős és nagyon mély változásokra lenne szükség ahhoz, hogy az ország ebből a kátyúból kikeveredjen. Mi tavaly ősszel a költségvetés parlamenti vitájában elmondtuk, hogy mire volna szüksége az országnak. Elmondtuk, hogy radikális adó- és járulékcsökkentésre van szükség, mert ez fogja a magyar gazdaság szekerét beindítani, ez fogja a magyar vállalkozásokról, főleg a kis- és középvállalkozásokról a terhet levenni, és ez fog arra lehetőséget teremteni, hogy ebből beruházás és munkahelyteremtés legyen.
Elmondtuk azt is, hogy gazdaságfejlesztésre van szükség. Az nem gazdaságfejlesztés, hogy majd a piac megoldja helyettünk a problémákat. Olyan gazdaságfejlesztésre van szükség, ahol a munkahelyek többségét adó hazai kis- és középvállalkozások jelentős és azonnali támogatáshoz jutnak. A gazdasági miniszter úr sajnos már nincs itt az ülésteremben. Szívesen megkérdezném tőle, hogy az elmúlt években bejelentett hitelprogramok vagy kamattámogatások vajon milyen eredményre vezettek. Miért van az, hogy 2008-ban a térségben Magyarországon volt a legmagasabb a csődök és a felszámolási eljárások száma a közép-európai régióban? Hol van akkor ezeknek a gazdaságfejlesztési programoknak a hatása?
S végül, de nem utolsósorban elmondtuk azt is, hogy igen, szükség van az államháztartás konszolidálására, szükség van olyan kiadáscsökkentésre, amely befagyasztja azokat az állami kiadásokat, amelyekre ebben a helyzetben nincs szükség. S nem elsősorban persze arra kell gondolni, amire sokan ma gondolhatnak a rádióhallgatók vagy a tévénézők közül, hogy nincs szükség luxusautók vásárlására. Igen, erre nincs szükség, valóban, ezeket a kiadásokat el lehetne azonnal halasztani. S kicsit arcátlannak tartom, amikor egy pénzügyminiszter arról beszél, hogy milyen jól járt az ország, mert 7 millió forintot megspórolt ennek az autónak a megvásárlásával. Tisztelt Miniszter Úr! Akkor egyből kettőt kellett volna önnek venni vagy ötöt, mert akkor nem 7 millió forintot spórol meg az ország, ha ön öt autót vásárol, hanem 35 millió forintot! Ezt ebben a helyzetben egész egyszerűen arcátlanságnak kell nevezni.
Igen, minden ilyen kiadás befagyasztására szükség van, hiszen van itt még pénz az államháztartásban. Csak hadd idézzem fel önöknek, hogy az elmúlt év végén, fű alatt, két nap leforgása alatt önök 5 milliárd forintot adtak oda azoknak az önkormányzatoknak, amelyeket barátinak vagy az MSZP-hez közel állónak lehet nevezni. Arra volt csak szükség, hogy szóljanak egy-két polgármesternek, aki írt egy levelet a pénzügyminiszter úrnak, amelyben különböző, még meg nem valósult, el nem készült vagy még papíron sem létező programokhoz kért támogatást, és önök pillanatok alatt 5 milliárd forintot szórtak ki az állam kasszájából. Itt van a Határozatok Tárának 2177/2008-as kormányhatározata, amely arról szól, hogy két nap alatt önök már ki is utalták a két ünnep között ezeknek az önkormányzatoknak azt az 5 milliárd forintot, aminek lehet, hogy sokkal jobb helye lett volna munkahelymegtartásnál, beruházások támogatásánál vagy éppen az adócsökkentésben.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azzal tudom tehát zárni, hogy aki ma azt várta, hogy itt valami rendkívüli dolog történik, az mindenképpen csalódott. A miniszterelnök úr egyre inkább egy ahhoz hasonló játékot játszik, ami egy népszerű társasjáték, amelyet jengának neveznek Magyarországon is, amely arról szól, hogy az építőkocka-elemeket hogyan kell kihúzni úgy, hogy egy torony össze ne dőljön. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön ezt nem társasjátékban játssza, ön ezt egymaga játssza. Ön egymás után húzza ki ebből a toronyból, amelyet Magyarországnak nevezünk, a különböző építőkockákat, s ma nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy ez a torony, amelyet Magyarországnak hívnak, összedőljön. Nem kellene megvárni, amíg valóban összedől!
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés