BORSOS JÓZSEF, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mint ahogy az előttem szólók már elmondták, hiszen államtitkár úr is az érveit ugyanúgy felsorolta, mint a bizottsági ülésen, és a képviselőtársam is elmondta: három olyan fő pont körül alakult ki vita, amelyeket már említettünk.

Az egyik ilyen, hogy a többség szeretné ezt a kérdést összekötni az önkormányzati szféra hasonló szabályozásával. Erről a véleményünk az, hogy ennek egyébként különösebb akadályát nem látjuk, de azért javasoljuk, hogy a kormány először tegyen rendet a saját háza körül, és majd utána próbáljon meg egyébként más felelős testületek dolgába vagy hatáskörébe beleszólni vagy javaslatot tenni. Azt gondolom, a jó példa nyilván ragadós lehet, és ha itt jól döntünk, akkor talán az önkormányzatok is átgondolják az ilyen irányú döntéseiket.

A második ilyen kérdés - mint az előttem szólók említették - akörül alakult ki, hogy a javadalmazás átlagkeresethez való kötése megfelelő vagy nem megfelelő. És mivel államtitkár úr már ott is elmondta, hogy egyébként egy arányosítási rendszert kidolgozott az erre illetékes tanács, azért mi elfogadhatónak gondoljuk azt - ha már a miniszterelnök úr tett egy olyan javaslatot ebben a Házban nem is olyan régen, hogy az országgyűlési képviselők javadalmazását kössük az átlagkeresethez, ha ez a miniszterelnök úrnak megfelel, akkor azt gondolom -, hogy itt a Ház többségének is meg kell hogy feleljen, hogy egy más, az állami szféra keretében szintén valami hasonló megoldást alkalmazzunk. Amennyiben itt tudjuk rögzíteni a plafont, onnantól kezdve kiválóan tud működni ez az arányosítási rendszer, amiről államtitkár úr beszélt.

A harmadik ilyen kérdéskör pedig a létszám maximalizálása, ami arról szól, hogy a törvényi minimumhoz kössük. Itt a legnagyobb probléma - mint az előbb is elhangzott - az, hogy adott esetben működésképtelenné válhatnak ezek az állami cégek. Itt arra hívtuk fel a figyelmet - és arra hívnám fel a figyelmet -, hogy a nyilvános adatokból, a cégbírósági bejegyzésekből elég világosan kitűnik - és itt megint a miniszterelnök úrra hivatkoznék -, hogy az Altus-birodalom és a Motim-birodalom keretében a minimumlétszámok hozzák meg a döntéseket, és irányítják ezeket a cégeket, és mint látjuk, elég eredményesen, hiszen megfelelő osztalékot tudtak fizetni a miniszterelnök úrnak.

Tehát ha ez a való világban tud működni a minimumlétszámokkal, azt gondolom, ennek működnie kell, és a bizottságban a kisebbség azt gondolja, hogy ennek működnie kell az állami szféra kereteiben is. Nyilván ez abban az esetben tud megfelelően működni, ha az oda delegált emberek valóban ezzel a feladattal foglalkoznak, és megfelelő hozzáértéssel, szakértelemmel rendelkeznek, és nem olyan neveket találunk ezekben a listákban, ahol - mondjuk azt - nem igazán a szakértelem dominál, hanem az államtitkár úr által említett "más szempontok", amit ki-ki nyilván a maga ízlése szerint tud értékelni.

Tehát azt gondoljuk kisebbségi véleményként, hogy ez a javaslat általános vitára alkalmas, felveti azokat a problémaköröket, amelyekről érdemes beszélni, és nyilván, ha ehhez megfelelő és a célnak alárendelt módosító javaslatok születnek, erről megfelelő keretek között nyilván lehet tárgyalni, és akár egy jó, mindenkinek megfelelő törvénytervezet vagy törvény születhet a végén.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu