CSÁSZÁR ANTAL (független): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tájékoztatni kívánom a tisztelt Országgyűlést, hogy a Szerencsi Városi Bíróság 2006. június 22-én kezdeményezte a mentelmi jogom felfüggesztését adócsalás és más bűnügyben. A mentelmi bizottság és az Országgyűlés meghallgatásán kértem az Országgyűlés hozzájárulását, hogy a mentelmi jogomat függesszék fel, hogy minél előbb tudjam tisztázni magam ebben az ügyben.

2008. január 24-én a Debreceni Ítélőtábla meghozta a jogerős ítéletét, melyben minden vád alól felmentettek. Meg kell jegyeznem, hogy ez a per öt évig tartott, és több mint ötezer embert hallgattak meg ezzel az üggyel kapcsolatban. Ez szerintem a hatóságok túlkapása, és erre nagyobb odafigyelést kellene fordítani.

Valamint szeretném tájékoztatni a tisztelt Országgyűlést, hogy a Vállalkozók Pártjával kapcsolatban 2006. október 28-án indult perben az eljárás lezárult, és 2008. augusztus 28-án jogerős ítélet született, melyben a pert megnyertem a Vállalkozók Pártjával szemben.

Sajnálatos módon rossznak tartom azt a lépést, hogy 2007-ben a Fidesz-nagygyűlésen elhangzott, hogy ellenem több peres eljárás folyik, és ezért nem tartottak a Vállalkozók Pártja elnökének. Szerintem az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, és előre ítélkezni nem célszerű.

Megköszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu