DR. OROSZ SÁNDOR, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága, amelynek tagjai ugyanúgy leképezik a parlament egészét, mint más bizottságokét, ugyancsak megtárgyalta a T/7042. számú törvényjavaslatot, amely az egyes agrártárgyú törvények módosítása címet viseli. És bár megfogalmazódott, hogy a salátát kizárólag az étkezés során kedvelik, ennek ellenére ezt a salátatörvényt 18:0 arányban, tehát teljes egyhangúsággal általános vitára ajánlotta, és arra alkalmasnak is tartotta, elfogadván azokat az érveket és szempontokat - párthovatartozásra tekintet nélkül -, amelyek megfogalmazódnak a törvényjavaslat indokolásában.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egy az egyben elfogadhatónak ítéli a környezetvédelmi bizottság - mint testület, vagy annak egyes tagjai - az itt módosított 16 törvény minden módosítási indítványát, de természetesnek vettük, hogy ilyen szituációk előállhatnak. Még mindig jobb megoldás, mint ugyanazzal az érvvel 18 különböző törvényjavaslatot megtárgyalni.

Ebből külön is felhívom a figyelmet a szőlő- és bortermelés, valamint az élelmiszerlánc-biztonsági jogszabály módosítására. Azért, mert - ez elhangzott a bizottsági ülésen is - ezek a jogalkotási terv első féléves programjában szerepelnek, ugyanakkor látszik, a parlament működése és a realitás azt mutatja - hogy újabb negatív megítélés ne érhesse a jogalkotást -, hogy ezeket előbb indokolt módosítani, mint az adott törvény kicsit részletezőbb módosítása, ami egyébként, mint említettem, benne van a jogalkotási tervben.

A 16 törvény közül ki-ki nyilván szája íze és érdeklődése szerint foglalkozik majd nyilván a vita során is az előterjesztéssel. Itt és most és a bizottsági ülés kapcsán szeretném jelezni, hogy miközben valóban széles körű egyeztetés előzte meg néhány törvény módosítását, itt elsősorban azokról a törvényekről van szó, ahol az általános elveken kívül úgymond a megérett módosítások is napirenden vannak e törvényjavaslat kapcsán, hogy nem minden esetben sikerült konszenzusra jutni.

Nevesen, például a halászati törvény néhány módosítása éppen a leginkább érintett horgászati és halászati érdekképviseletek - praktikusan fogalmazva - tiltakozása és véleménye ellenére szerepel úgy és olyan megfogalmazásban a javaslatban, ahogy van. A javaslatok megtárgyalása során indokolt ezekre különös tekintettel lenni, és nagyon remélem, hogy egy későbbi végső döntést fogalmazok meg, amikor úgy fogalmazok, hogy vegyük figyelembe javaslatukat, akár ami a horgászerkölcs további lazítása ellen való fellépést jelenti, akár pedig ami a természetes vizeink biodiverzitásáért is felelősséget viselő kártalanítási szabályok változatlanul hagyását célozza.

Mindezekkel mint példákkal szerettem volna csak alátámasztani azt, hogy nem vita, nem megfontolás nélkül, hanem vitázva és megfontolva a szempontokat - megismétlem - a környezetvédelmi bizottság általános vitára ajánlotta, és javasolja, hogy a szükséges módosítások keresztülvezetése után, a fő indokok figyelembevételével az Országgyűlés fogadja el az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztést, a szükséges módosításokkal.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu