LENGYEL ZOLTÁN, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A salátatörvényt áttanulmányoztam, és a lehetőségekhez mérten azokkal a szervezetekkel is egyeztettem, amelyeket a törvény hatása érint. Úgy gondolom, hogy akkor, amikor egy ilyen törvénymódosításra sor kerül, akkor nemcsak a jogalkotó véleményére vagyunk kíváncsiak, hanem azoknak a véleményére is kíváncsinak kell lennünk, akikre ez a törvény a megalkotást követően vonatkozni fog.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
A salátatörvény valóban 15 törvényt módosít, amit a mai napon kezdtünk el tárgyalni, de azt mindenféleképpen le kell szögezni, hogy ennek a salátatörvénynek a parlament elé hozására azért volt szükség, mert egyrészt alkotmánybírósági, másrészt pedig európai uniós aggályokat vetett fel a szabályozás módja. Mint ahogyan az előttem szóló fideszes képviselő is elmondta, Magyarország ellen kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Unió, amelynek a kiküszöbölését szolgálja az előttünk fekvő anyag.
Nos, alaposan áttanulmányozva az egyes paragrafusokat, egy kicsit vegyes képet látunk. Egyrészről törvényi szabályozásba kerülnek olyan dolgok, amelyeknek mind az Alkotmánybíróság, mind pedig az Európai Unió, mind pedig egyébként az érintettek szerint ott van a helye. Megnyugtató, hogy az állattenyésztésről szóló törvény bizonyos passzusai is törvényi szabályozás elé kerülnek.
Itt engedjék meg, hogy külön kitérjek a vágóhídi minősítő helyekre vonatkozó pontra. A szakma egyértelmű álláspontja az - ez mind az állattenyésztőkre, mind pedig a vágóhidakra vonatkozik -, hogy a helyben történő felhasználás esetén az elkövetkezendőkben mindenképpen szükség lesz a vágásszám emelésére. A szakmai érintettek véleménye szerint meg kell emelni a minősítés nélkül vágható számot legalább tízre ahhoz, hogy a kisvágóhidak számára a működtetés rentábilis legyen, illetve elérhetővé váljon azok számára, akik helyben felhasználásra szeretnének állatot vágni.
Úgy gondolom, hogy akkor, amikor az Országgyűlésben patrióta gazdaságról beszélünk, ezeket az intézkedéseket mindenféleképpen meg kell hoznunk annak érdekében, hogy helyben tudják a helyi élelmiszert megtermelni, és helyben tudják elfogyasztani, mindenféle élelmiszerláncolatot kikerülve.
Megdöbbentőnek tartom egyébként, hogy akkor, amikor az élelmiszer-biztonságot is érintő mezőgazdasági törvények tárgyalásáról beszélünk, ilyen kevesen ülünk itt a parlamentben. Akkor, amikor az élelmiszer-biztonság fonákságai vagy akár a fogyasztóvédelem fonákságai kerülnek az Országgyűlés elé, igen sokan hallatják a hangjukat, és politikai lózungokat zengenek, ahelyett, hogy az élelmiszer-biztonság szabályozását az agrártárgyú törvényeknél segítenék elő, annak érdekében, hogy minél több hazai fogyasztó minél több Magyarországon előállított élelmiszert tudjon fogyasztani, és lehetőség szerint ezek az élelmiszerek egészségesebbek, megbízhatóbbak legyenek, mint amit bizonytalan eredetű helyről, akár az uniós piacon belülről is a boltok polcaira kihelyeznek, illetve ami a családok asztalára kerül.
Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a rendeletalkotás folyamatában külön kiemelésre kerül a védett őshonos fajták genetikai fenntartásának rendjéről szóló szabályozás, ugyanis amióta a gazdasági környezet adta lehetőségek beszűkültek - és sajnos tovább szűkülnek -, félő, hogy ezek a genetikai állományok sérülnek, illetve elvesznek, és mindenképpen fontos ezzel a kérdéskörrel kiemelten foglalkozni.
(13.00)
Nagyon sajnálatosnak tartom azt, hogy az Európai Unió kötelezettségként írta elő a génmanipulált növények termesztésére vonatkozó eljárás szigorítását. Ezt én nagyon lényeges elemnek tartom, ami egyrészt a magyar élelmiszer-gazdaság jövőjét, a növénytermesztés jövőjét, másrészt pedig a magyar termék piacképességét, illetve az ökológiai szemléletben termelt növények és nevelt állatok későbbi sorsát is megbélyegezheti. Teljes volt az egyetértés mind a jobboldal, mind a baloldal között abban, hogy Magyarországot GMO-mentes területként kell fenntartanunk, de az Európai Unió erősebb nálunk, és kötelező határidőt írt elő Magyarország számára, amin belül választ kell adni a kijelölt hatóságoknak. Arra szeretném kérni az agrárkormányzatot, hogy kössük az ebet a karóhoz, tartsunk ki, és annak ellenére, hogy határidőhöz kötött a kérelem elbírálásának az időpontja, lehetőség szerint tartsuk meg az ország termőterületeit GMO-mentesnek a termelők későbbi piacra jutásának megvédése érdekében.
A vadászati törvényben üdvözlendő a vadfarm létesítésének pontos szabályozása. A konyha színesedésével és az étkezési kultúra változásával egyre nagyobb az igény erre a tevékenységre egyrészről, másrészről konkrétan szabályozottan lehetőségük nyílik a magyar gazdáknak arra, hogy egy újabb bevételi forrásként vadfarmon tenyésztett állatokból szerezzenek jövedelmet, ezzel kiváltva korábban megszűnt állattartói jövedelemszerző képességüket.
A halászati törvény módosításáról Godó képviselő úr részletesen szólt, mindenféleképpen átgondolandók azok a felvetések, amelyeket a felszólalásában felvázolt.
Ökológiai szempontból fontos kérdés az ökológiai termelés szabályozása. Mindenféleképpen előrelépés, hogy megjelenik ebben az előttünk fekvő törvényjavaslatban.
A szőlőtermesztésről is esett szó itt az elmúlt felszólalásokban részletesen, nagyon fontosnak tartom a hegyközségi tevékenység bővítését. Ki ismerné jobban a szőlő-termőterületeket, mint a hegyközség vezetői, illetve a hegybírók?
Szeretném fölhívni a figyelmet az állatorvosi tevékenységre vonatkozóan arra, hogy a rendeleti felsorolásból évek óta hiányzik egy kerület, egy hatósági kerület, mégpedig a sárbogárdi, Alap, Alsószentiván, Cece, Hantos, Nagylók, Sárbogárd, Sáregres, Sárkeresztúr, Sárosd, Sárszentágota és Szabadegyháza településekkel. Kérem a minisztériumot, hogy ezt mielőbb pótolják, hogy ne legyen egy nem létező, egyébként fizikai valójában működő kerület a rendelet felsorolásában.
Az ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos szabályozás szintén törvényi erőre emelkedett az Alkotmánybíróság észrevétele alapján. Ez megegyezik a közhiteles nyilvántartáshoz kapcsolódó jogi szabályozással, és most már törvényi szinten mondja ki a fellebbezés menetét, miszerint a bíróság jogosult a másodfokú eljárás lefolytatására.
Nagyon fontosnak tartom, hogy szóba kerül a kedvtelésből tartott állatok kereskedelme, és a magyar élővilágra, illetve növényvilágra veszélyes, kedvtelésből tartott állatok tartásának a szabályozása. A híradásokban időnként fel-felröppen egy-egy kósza hír, ami felhívja a figyelmet arra, hogy fokozottan figyelnünk kell erre a területre is.
Nos, tisztelt képviselőtársaim, én a szakma oldaláról úgy gondolom, egy salátatörvény tárgyalása mindig nehézkes, és a jogalkotási rendszerbe való beilleszkedése a felhasználók számára nem túl kedvező, ezért egy hátrányos politikai gyakorlat, hogy bizonyos feladatokat egy salátatörvény megalkotásával próbálunk meg abszolválni.
Fontosnak tartom viszont azt, hogy az előterjesztés mindenféleképpen általános vitát indukál. Kérem a képviselőtársaimat, hogy mindenki a saját szakterületén és a hozzájutott információk alapján módosító javaslatokkal tegye jobbá, próbálja jobbá tenni ezt a törvényjavaslatot. És engedjék meg, hogy Orosz Sándor képviselőtársam szavaival fejezzem be a felszólalásomat: ezt a törvényt vitázva és megfontolva rágjuk át, gondoljuk át, adjunk be hozzá módosító javaslatokat, és mind az Európai Unió elvárásainak, mind pedig az Alkotmánybíróság észrevételeinek, illetve a szakma igényeinek megfelelően végleges formába öntve, az agrárgazdaság hasznára a parlament mihamarabb fogadja el. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Herényi Károly tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés