DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! A felvételi zárlatot már csak azért sem tudom megerősíteni, mert a nyáron több mint ezer fővel fog növekedni a rendőrség betöltött létszáma. Ezenkívül pedig belső átcsoportosításokkal is arra törekszünk, hogy a közterületi jelenlét minél erősebb legyen, hogy - egyszerűen fogalmazva - ne az irodákban dolgozzanak a rendőrök egy bizonyos számon túl, hanem az utcán. Ezt szolgálja az az új akció is, amit márciusban kezdünk: száz munkanélkülinek a kiképzését arra, hogy objektumőrzést el tudjanak látni, s akik jelenleg ezt a munkát végzik, ők is a közterületen jelenjenek meg. Egyébként a közterületi jelenlét első eredményei már az elmúlt napokban, hetekben szerencsére megmutatkoztak számos körözött bűnöző elfogásával és számos újabb feljelentéssel.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés