DR. SPIÁK IBOLYA, az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-KDNP-szövetség a jelentés számos pontjával egyet tud érteni, azonban néhány igen lényeges kérdésben javaslatot fogalmazott meg, amely nem jelent meg markánsan a jelentésben. Egyes pontokon olyan állításokat tesz, amelyek félreérthetők, tévesek vagy nem kellően világosak, és vannak olyan pontok is, ahol szakmai véleménykülönbségek alakultak ki.

Véleményünk szerint az iskolai drogprevenció nem működik hatékonyan, hiszen egyre több gyerek, diák nyúl a droghoz, egyre alacsonyabb életkorban, és egyre magasabb azoknak a száma, akik nem tartják a szer kipróbálását veszélyesnek. A jegyzőkönyvben leírtakkal ellentétben nem 450 ezer, hanem 1 millió 450 ezer diák van ma Magyarországon, és évente nem 30 százalékuk, hanem csak mindössze 6-7 százalékuk részesül drogprevencióban.

A bizottságnak a prevenciót kiemelt területként kell kezelnie, nagyobb pénzügyi támogatás, monitorozás és hatásvizsgálat szükséges. A jelenlegi folyamatosan apadó összegekből nem lehet célzott, magas kockázatú csoportokra irányuló prevenciót és iskolai programokat csinálni. A drogprevenció tágabb értelmezésére van szükség, átfogóbb szemléletre, amely az iskolai nevelési koncepciók egészében jelenik meg. Fontos prevenciós eszköz az értékelvű társadalom, a nevelés, a pozitív szórakozási lehetőségek.

Az egészségügyi reform kapcsán bezárt OPNI, Országos Addiktológiai Intézet szakorvosi és gondozói óraszámai eltűntek a rendszerből. Az Országos Addiktológiai Intézettől ezerórányi kapacitást vettek el, az OPNI fennmaradó 240 órájának pályázati úton történő elosztása is várat magára. Megjegyzem még, hogy megszűnt a Schöpf-Merei Kórház, ahol drogfüggő édesanyák koraszülött gyermekeit látták el. Nem tudni, hogy ez a speciális ellátás mely egészségügyi intézményben folytatódik, pedig ez a probléma a jövő nagy kihívása lesz.

A WHO múlt év végi felmérése szerint, idézem, egyenesen pszichiátriai vészhelyzetet jósol Magyarországon. Kevés a kórházi ágy, nincs meg a szociális és rehabilitációs ellátórendszer, drámai a helyzet a szakemberek és az ápolási létszám terén. Ezen tények ismeretében mégsem tudtuk kiolvasni ebből a jelentésből azt a nagy aggodalmat.

Elhangzott, hogy a gyógyszerek sem hoznak egyértelmű javulást. A metadonprogram a kábítószer-problémák kezelésének egyik lehetősége, emellett azonban a szermentességre irányuló terápiás lehetőségek biztosítása is szükséges. Jelenleg a metadonprogramba kerülés és metadonkezelés nem a szakmai ajánlásokkal összefüggésben zajlik Magyarországon. Tisztázandónak tartottuk, hogy a jelentésben megjelent számok valósak-e. Jelenleg kilenc kezelési központ nyújt szubsztitúciós terápiát évente 700-800 kliensnek, ennek éves költsége 21 millió forint. Ez alacsony összegnek tűnik, ha viszont valós ez a szám 700 felhasználóra, akkor arról van szó, hogy a kezelési protokollokat nem tartják be. Hiányosságok és mulasztások tapasztalhatók az intravénás droghasználók HIV-, AIDS-, hepatitis B-C-fertőzések szűrésében, és a tbc-fertőzések szűrésében is. Az ÁNTSZ Országos Epidemiológiai Központja 2006-2007-ben végezte az első szűrést az intravénás kábítószer-fogyasztók körében. Összesen 567 vérmintát vizsgáltak. Ez azt jelenti, hogy még a metadonprogramban részt vevő 700-800 kliens sincs megszűrve.

2008 nyarán kilenc ember veszítette életét kábítószer-túladagolásban. Ekkor az eseti bizottság rendkívüli ülést tartott, azonban igazságügyi orvostani szakértők véleménye hiányában a feltett kérdéseinkre nem kaptunk választ. A KKB jegyzőkönyveit sem kaptuk kézhez többszöri kérés ellenére sem, ezért a jelentés tárgyalása kapcsán ismét kérdésként hangzott el, hogy milyen összefüggései voltak a haláleseteknek, az elhunytak részesültek-e valamilyen kezelésben, részt vettek-e metadonprogramban, tűcsereprogramban. Azonban a kormány részéről a konkrét kérdésekre most sem hangzottak el megnyugtató válaszok. Véleményünk szerint mindezt nem lehet csak a véletlenre fogni.

Tisztelt Képviselőtársaim! A jelentés túl általános, dokumentumelemző, nem fogalmaz meg szakmapolitikai célokat és hangsúlyokat. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elfogadhatatlannak tartja, hogy a jelentés nem tartalmazza az OPNI és az Addiktológiai Intézet visszakerülését az ellátórendszerbe még az ombudsmani állásfoglalás ellenére sem. A kábítószer-probléma kezelésére szánt költségvetési forrásokat pedig elégtelennek tartjuk arra, hogy a nemzeti stratégia megvalósuljon.

A jelentést, illetve a hozzá kapcsolódó határozati javaslatot a fentiek miatt támogatni nem tudjuk. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu