HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt képviselőtársaim, az Akadémia elnöke, és mindenki, aki jelen van, tisztelettel köszöntöm önöket.

Először hadd idézzem Antall Józsefet, illetve gondolkodását a Tudományos Akadémiáról. Antall József nagy tisztelője volt a Tudományos Akadémiának, legalábbis az Akadémia alapfunkciójának, eredeti szellemiségének, miközben ő is nehezményezte a megkövesedett, belterjes struktúrákat és az intrikáktól egyáltalán nem mentes akadémiai belső életet, továbbá az akadémikussá válás igen érdekes útját s egyebeket. Azt hiszem, ez a törvény, amely most a parlament asztalán fekszik, tetszene Antall Józsefnek, hiszen pontosan azokra a kérdésekre próbál meg adekvát választ adni, amelyeket gondolataiban ő is felvetett, és ami számos jogos kritika tárgyává tette a Tudományos Akadémiát és annak működését.

Az előttem szólók szinte mindegyike kitért arra, hogy nemcsak erre a törvényre, hanem egy másik törvényre is szükség lenne. Én sem tehetem meg, hogy szó nélkül elmenjek e mellett a kérdés mellett. Persze, ez a törvény a Magyar Tudományos Akadémiáról szól, benne van a címében is, de ez nem jelenti azt, hogy nem kellene egy sokkal átfogóbb, komplexebb törvényt a Magyar Országgyűlésnek elfogadnia, amely a kutatás-fejlesztésről szólna. S ellentétben Szabó Zoltánnal, én azt hiszem, bizony törvényben kellene a kormányt kötelezni, hogy a mindenkori GDP hány százalékát köteles erre fordítani, mert igények formálódnak, igények jönnek-mennek, népszerűség nő és csökken, és bizony a döntéshozókat alapvetően ez befolyásolja, nem a hosszú távú gondolkodás. Egy ilyen törvény, amely számos nyugat-európai és tengerentúli országban fellelhető, garanciája annak, hogy ilyen kísértésnek a mindenkori kormányok ellen tudjanak állni, és a kutatás-fejlesztés, a tudomány megfelelő finanszírozásban részesüljön.

De most erről a törvényről van szó, a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvény módosításáról. A mondandómat két részre bontanám ez ügyben: az egyik a kodifikációs eljárást kritizáló rész, a másik pedig maga a tartalmi rész, amit előrebocsátok, hogy az előterjesztők által elénk tárt forma számunkra teljesen elfogadhatóvá teszi, tehát támogatni fogjuk ezt a törvényt. A kodifikációs eljárás viszont, azt hiszem, hagy némi kívánnivalót maga után. Javaslatunk is van, hogy mit kellene tenni, de ha ezt az előterjesztők nem fogadják el, akkor ezt nem nyújtjuk be; ebben a formában is elfogadható ez a törvény.

Az új törvény 24 paragrafusból áll, míg a régi törvény 33 szakaszt tartalmazott. Az 1-23. §-ok szinte teljességgel kicserélődtek, tehát ez egy új törvény; a régi hatályos törvény 24-32. §-ait hatályon kívül helyezi; a 33. maradt egyedül érintetlen, amely a hatálybalépést szabályozza.

(11.10)

Mi azt gondoljuk, hogy ez eredendően egy új törvény. Meg is fogalmaztuk, itt csak kisebb kodifikációs módosításokat kellett végrehajtani nyelvtani szempontból, hogy ez egy új törvénynek legyen felfogható, és hogyha az előterjesztők nem zárkóznak el ettől, hogy ez egy vadonatúj törvény legyen, akkor mi ezt a módosító javaslatot megtesszük, mert azt gondoljuk, hogy ez egy teljesen új törvény. Itt annyira megváltozott minden, annyira kicserélődtek a paragrafusok, hogy megérdemli, hogy új számot és új törvényi címet kapjon. Egyébként erre maga az előterjesztő az indokolásban hivatkozik is, illetve hasonlókat mond.

Néhány jól körülhatárolt, fontos változás, néhány kérdésnek az új körülmények között szükségessé vált mélyebb vagy tömörebb tárgyalása és új összefüggések felmerülése új szerkezetet tett kívánatossá. Az új szerkezet miatt pedig a módosított törvényszöveg paragrafusai eltolódtak a régi törvény paragrafusaihoz képest. Ha pedig emiatt már minden paragrafust ki kellett cserélni, akkor célszerű volt a kissé elavult terminológiát a mai helyzethez megfelelő, következetes terminológiára cserélni, ami a módosított szöveget tovább távolította a régi szövegtől. Azt hiszem, az előterjesztő maga is belátja, hogy itt egy egészen új törvényről van szó.

Valószínű, hogy a jogalkotót, az előterjesztőt kétféle dolog motiválhatta. Az egyik, hogy talán félt arról, hogy egy új törvény hatálybalépésével megszűnik az Akadémia jogfolytonossága, ami természetesen nincs így, hiszen a régi törvény hatályát akkor veszíti, amikor az új törvény életbe lép, tehát ilyen veszélyről nincs szó. A másik pedig talán valami "szépészeti" cél vagy igény, de ennek meg nincs semmiféle értelmes magyarázata. Tehát ha ezt elfogadják tőlünk, akkor mi ezt a javaslatot előterjesztjük. A tartalmi részről a véleményünk az, hogy ezek mind olyan javaslatok, amelyek elfogadásra alkalmasak, és amelyek a Magyar Tudományos Akadémia működését a mostani idők kihívásához igazítják, korszerűbbé, átláthatóbbá és valószínűleg eredményesebbé fogják tenni.

A javaslat célja, hogy megerősítse a magyar tudomány nagy múltú nemzeti intézményének biztosított tevékenységi szabadságát, önkormányzati jogait, belső demokráciáját, nem csorbítva a tudományt művelő és mást képviselő más intézmények autonómiáját. Javítani kívánja a kutatóhálózat eredményességét, meg kívánja újítani és hatékonyabbá kívánja tenni a Magyar Tudományos Akadémia együttműködését a magyarországi kutatási és felsőoktatási intézményekkel, valamint az Európai Unió tagországainak és más országoknak hasonló intézményeivel.

A módosítás következtében a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvény összhangba kerül egyéb hatályos jogszabályokkal, elősegíti a köztestület demokratikus és az önkormányzatiság elvén alapuló működését, továbbá azt, hogy az Akadémia kutatóhálózata modern, európai kutatóhálózatként működjön.

A javaslatban alapvetően nem változik meg, és nem változtatja meg az Akadémia jelenleg hatályos törvényi rendelkezéseinek tartalmát, például a jelenlegi státusát, köztestületként és különleges nemzeti intézményként való meghatározását sem. Továbbra is megmaradna az önkormányzatiság elve és az autonóm működést biztosító jogi környezet. Az Akadémia önálló intézményhálózatot tart fenn és működtet, beleértve a tulajdonában vagy résztulajdonában lévő gazdasági társaságokat. Az Akadémia valódi tulajdonosként működtetné hálózatát és vagyonát.

Az MTA a központi költségvetésben önálló fejezetet alkot, és éves költségvetésének meghatározásáról és ennek év közben való megváltoztatásáról is csak az Országgyűlés dönthet. Az Országgyűlés által meghatározott vagyonnal bír a Tudományos Akadémia, e vagyon fölött teljes mértékben gyakorolhatja a tulajdonosi jogokat. Az Akadémia felügyelete alá tartozó köztestületi költségvetési szervek gazdálkodására az államháztartási törvény általános előírásai vonatkoznak az e törvényben foglaltak kivételével.

A módosítás által elfogadni javasolt fontosabb új tartalmi rendelkezések:

Az Akadémia lényeges feladatait a törvény közfeladatként definiálja. Új elem a feladatok között a határon túli magyar tudomány támogatására vonatkozó utalás és a tudomány eredményeinek hasznosítására vonatkozó kitétel, valamint az, hogy a hazai tudomány távlati fejlesztése ügyében is konzultáljon a kormánnyal.

Fontos újdonság a javaslatban a hazai akadémikusok számának törvényi korlátozása, amit eddig csak egy belső szabály tett meg, illetve rendezett. A nem akadémikus köztestületi tagságot a hatályos törvény nem részletezi, ezt a javaslat megteszi, mint a külső köztestületi tagság bevezetését is.

A javaslat világosan megfogalmazza, hogy a Magyar Tudományos Akadémia doktora címmel rendelkezők a tudományos teljesítményük és köztestületi munkájuk alapján kapnak tiszteletdíjat. A módosítás lényeges eleme, hogy az MTA összes doktora tiszteletdíjának teljes éves összegét az akadémikusok teljes létszámra számított teljes éves összegének 1,8-szeresében maximálja. Mivel az akadémikusok létszáma legfeljebb 365 fő lehet, ez a módosítás teljesíti azt a régóta megkívánt költségvetési követelményt, hogy a doktorok tiszteletdíjának teljes összege tervezhető és korlátozott legyen.

A javaslat a közgyűlés által létesített testületek teljesebb listáját adja, továbbá az akadémiai doktor képviselők jogait nemcsak a közgyűlésben, hanem az osztályok munkájában is az akadémikusokéval lényegében azonosnak mondja ki. A hatályos törvény az elnökséget csupán az elnök tanácsadó testületének nyilvánítja, a javaslat szerint viszont az elnökség maga is döntéshozó szerv.

Az előttünk fekvő anyag az elnök és a főtitkár viszonyában egyértelműen tisztázza a döntési és felelősségi viszonyokat.

A javaslat a hatályos törvényben szereplő kutatóintézeteket, a többi intézetet magukba foglaló kutatóközpontokat és a támogatott kutatócsoportokat kutatóhálózatként közös ernyő alá vonja. Az igazgatói, főigazgatói pályázatoknak az EU ajánlásai szerinti kiírása a megfelelő szakmai kiválasztást és az európai kompatibilitást erősíti. A kutatói besorolásoknak a felsőoktatási kategóriákhoz való törvény általi rögzítése a kutatói pálya vonzerejét, létbiztonságát hivatott növelni. A külső tanácsadó testület felállításának törvénybeli előírása egyfelől a kutatóhálózat nyitottságát, a nemzetközi tudományos életbe való beágyazottságát demonstrálja, másfelől az intézetek értékelésének szakszerűbbé, autentikusabbá tételét szolgálja.

A törvényjavaslat egyik lényeges eleme az Akadémia gazdálkodásával kapcsolatos feladatok és szabályozás újrafogalmazása. A szabályozás lényegi eleme, hogy a törvényjavaslat az Akadémia gazdasági függetlenségét is rögzíti a 20. §-ban, illetve meghatározza az Akadémia költségvetésével, annak belső szerkezetével kapcsolatos szabályokat. Fontos annak egyértelművé tétele - ez a 20. § (6)-(8) bekezdése -, hogy az Akadémia mint fejezet saját hatáskörben jogosult a gazdálkodási feladatok megszervezésére, beleértve a szervezetek számát, a támogatás módját.

Az új szabályozási javaslat rendelkezik a beszámolás, ellenőrzés rendjéről, és rögzíti, hogy a törvényben garantált autonómiának megfelelően az Akadémia gazdálkodásának ellenőrzésére az Állami Számvevőszék jogosult.

A javaslat bevezeti az úgynevezett alapellátási támogatás fogalmát, ami új alapokra helyezi az intézményi és fejezeti költségvetési tervezést. Az Akadémia immár nem gazdálkodik többé állami vagyonnal, mert a korábbi rábízott vagyon is a tulajdonába kerül. A gazdálkodás így egyszerűbb, de nagyobb felelősséggel jár, és a vagyongazdálkodást a jelen törvényjavaslat új szabályokkal bástyázza körül.

Ugyancsak a törvényi háttér megváltoztatása teszi lehetővé, hogy az Akadémia és jogi személy intézményei gazdasági társaságot alapíthatnak, vagy ilyenből részesedést vásárolhatnak. Az Akadémia a teljes vagyonával önállóan, tulajdonosként gazdálkodik, megszűnik a vagyonelemek korábbi megkülönböztetése. Az új szabályozás meghatározza a vagyongazdálkodás alapelveit és szabályait. A vagyongazdálkodási feladatok ellátására önálló, a titkárságon belül működő szervezetet nevesít.

Ez azt jelenti, hogy ezekkel a tartalmi előterjesztésekkel a Magyar Demokrata Fórum teljességgel egyetért, és azt is jelenti, hogy annak ellenére, hogy a kodifikációs eljárással szembeni kifogásainkat, illetve észrevételeinket az előterjesztő figyelembe veszi-e vagy nem, a Magyar Demokrata Fórum támogatja ennek a törvénynek az elfogadását.

Köszönöm szépen. (Taps.)

(11.20)

Forrás: parlament.hu