KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Csak nagyon röviden szeretnék zárszót mondani. Szabó Lajos képviselő úr utalt arra, hogy intenzív tárgyalásokat folytat a kormány is a képviselőcsoportokkal, valamint a Bankszövetséggel, a PSZÁF-fal és a Gazdasági Versenyhivatallal. Örülök, hogy konszenzus tudott abban kialakulni, hogy a törvényjavaslat keretein belül maradjunk a módosító indítványokkal.

(14.00)

Tehát látható módon a Gazdasági Versenyhivatal arra törekszik érthető módon, hogy a fogyasztók oldaláról egy szigorú feltételrendszert szabjon meg. A Bankszövetség nyilván ellenérdekelt ebben a folyamatban. Úgy látom, hogy a ma délelőtti tárgyalás, amelyre Szabó Lajos képviselő úr is utalt, a kormány szempontjából is eredményes a tekintetben, hogy sikerült megtalálni azt a közös nevezőt, amelyet persze még módosító javaslatok formájába kell önteni, és a tárgyaló partnerek elfogadták azt a javaslatunkat, hogy amit most e törvényi kereteken belül nem tudunk megoldani, mindazt a későbbiek során, még ebben az évben, nyilván kemény, intenzív tárgyalások után, hiszen az érdekellentétek teljesen világossá váltak, próbáljuk feloldani egy más tartalmú törvénnyel.

Nagyon remélem, hogy erről a törvényjavaslatról is konszenzussal tudunk dönteni az Országgyűlésben, és tudjuk erősíteni a pénzügyi felügyelet tevékenységét, tudjuk erősíteni a pénzügyi rendszert azokkal az előírásokkal, amelyeket a törvényjavaslat tartalmaz, és egy nagyon lényeges feltételt ki tudunk elégíteni azzal, hogy szabályozottá tesszük az egyoldalú felmondását a banki szerződéseknek a bank oldaláról, illetve felkínáljuk vagy törvényi keretek között szabályozzuk az ügyfél oldaláról is az egyoldalú felmondást, ezzel pedig, úgy érzem, ügyfélbaráttá tudjuk tenni azt a szabályrendszert, ami most, a jelenleg hatályos feltételek között kevésbé ügyfélbarát, és azt a kiszolgáltatottságot, amit éreznek az emberek, tudjuk oldani ezzel a törvényjavaslattal.

Ennek tükrében szeretném kérni az ellenzéki képviselők támogatását is ahhoz, hogy a zárószavazásnál közösen tudjuk támogatni a kormány által benyújtott és az imént említett módosításokkal javított törvényjavaslatot.

Elnök úr, köszönöm szépen a szót. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu