MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak néhány dolog, ami miatt ez a jelentés a jelenlegi formájában nem támogatható. Elhangzott már, de nem árt újra hangsúlyozni, hogy a prevenció területén nem jelenik meg az az igen fontos és többször is elhangzott vélekedés, mely szerint a prevenció fontos feladata a drog nélküli környezetek és az értékelvű, nevelésfókuszú pedagógia biztosítása a fiatalok számára, valamint a család szerepének a megjelenése és hangsúlyozása.
A bizottsági munkában gyakran felmerült a kábítószer-problémákra fordítandó költségvetési tételek emelése, a jelentésből azonban ez teljesen kifelejtődött, ami azt eredményezi, hogy az összes többi téma megvitatása csupán irodalmi eszmecserévé szelídül, hiszen emelkedő költségvetési forrás nélkül a szép elképzelések legfeljebb az álmodozás kategóriájába soroltatnak, és jámbor óhajok maradnak.
Egyáltalán nem jelenik meg a jelentésben, hogy a drogfogyasztás hazai növekedése aggodalommal töltötte el a bizottság tagjait, és azonnali, az eddigieknél sokkal hatékonyabb cselekvési program megvalósítását sürgették. A jelentés egyáltalán nem hangsúlyozza a bizottság aggodalmát a kapacitáscsökkentésekkel övezett helyzet tarthatatlanságával és szó szerinti életveszélyességével kapcsolatban. Az ártalomcsökkentő programok megbeszélésénél a programok átvilágításáról és finanszírozásának felülvizsgálatáról volt szó. Ehhez képest a jelentésbe ennek ellenkezője, a finanszírozás elégtelensége került csak be. Álságosnak tűnik a legjobb nemzetközi gyakorlatokra való hivatkozás, és veszélyesnek tartom azok bevezetését, mivel köztudott, hogy a nemzetközi drogszakma sem egységes bizonyos megközelítések megítélésében, ráadásul a jelentés elzárkózik annak támogatásától, hogy a nemzetközi kínálatból való válogatás vegyes bizottsági konszenzussal valósuljon meg.
A fentiek miatt ismételten csak azt tudom mondani, hogy a jelentés a jelenlegi formájában nem támogatható.
Köszönöm szépen. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés