DR. HOCK ZOLTÁN (MDF): Igen tisztelt Államtitkár Úr! A rövid válaszom az, hogy nem tudom elfogadni a válaszát. Kicsivel hosszabban azt tudnám mondani önnek, hogy megköszönöm a jogi okfejtését és ezt a tájékoztatóját, hogy hogyan is zajlik a nyomozás, ugyanakkor azt gondolom, hogy akár egy országgyűlési képviselőnek, akár az ország közönségének nem A szólás szabadságából vagy "a tények eltitkolása" című műsorból kell értesülnie egy ennyire súlyos bűncselekményről, hanem úgy gondolom, hogy érdemben, hitelesen az arra megfelelő fórumokon kell a tájékoztatást megadni.
Megismétlem önnek azt, amit szó szerint a rendőrfőkapitány úr mondott: "Az ügyészség nem járul hozzá egyes nyomozati cselekmények elvégzéséhez. A miniszter számos alkalommal arról tájékoztatta a széles nyilvánosságot, hogy az ügyészségen múlik az, hogy elfogják-e avagy nem fogják el ezen bűncselekmény elkövetőit." Erre ön nem tudott válaszolni, ennek megfelelően a válaszát nem tudom elfogadni.
Köszönöm. (Taps az MDF padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés