MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tavaly ősz óta egyre nehezebb napok járnak Magyarországra, és a legtöbbet szenvedett szereplők azok a családok, akik lakáscélú hiteleket vettek fel, és most azzal szembesülnek, hogy a törlesztőrészleteik drasztikusan megdrágultak, elfogadhatatlanul magas szintre nőttek.

Ezzel kapcsolatosan a kormány hosszas késlekedés után most, február végén, illetve március elején egy törvényjavaslatot kíván elfogadtatni a tisztelt Házzal, amellyel kapcsolatosan mi konstruktív módon hozzájárultunk ahhoz, hogy ez rendkívül sürgős, a lehető leggyorsabb eljárásban a parlament asztalán legyen, illetve a vitát lefolytassuk. Ezzel kapcsolatosan azonban számos anomália történt, amelyekről muszáj szólni.

Az egyik ilyen, hogy magának a törvényalkotásnak a módszere a demokrácia minimuma. Az történt ugyanis, hogy beterjesztettek egy törvényjavaslatot négy-öt paragrafussal. A múlt héten ennek volt a vitája, akkor kifejtették a parlamenti pártok és a parlamenti képviselők az álláspontjukat, majd pedig most, ma délután 3 óra 30 perckor a költségvetési bizottság ülésén szembesültünk azzal, hogy a kormány egy országgyűlési képviselőn keresztül ától zéig, lényegében teljes terjedelmében újraírta a törvényjavaslatot.

Az általános vita valójában egy olyan törvényjavaslatról történt, amely ma már igazából nincs az asztalon, hiszen a kormány szándékai teljes mértékben, konstrukciós szinten, alapvető kérdésekben megváltoztak. Ez a demokrácia szintjén azt jelenti, hogy a parlament egy értelmetlen vitát folytatott le, és ez a parlamentben a kormány által teljes mértékben negligált és megkerült helyzetet idézett elő.

A bizottsági ülés előtt egypár perccel lett mód arra, hogy megnézzük ezeket a módosító indítványokat. Nyilvánvalóan szakértői konzultációkról már nem lehetett szó, és ott kellett a bizottság képviselőinek mintegy másfélórás bizottsági ülés keretében a konstrukció fő, lényegi részleteit, fő, lényegi komponenseit egyáltalán megtudni és megvitatni. Nyilvánvalóan ilyen körülmények közepette a törvényalkotás nem lehet felelősségteljes, és nem lehet kiérlelt szakmai álláspontot képviselni ennek fényében, hiszen nemhogy a konstrukciót, de a részleteket már végképp nem volt mód behatóan tanulmányozni és megvitatni. Ez megalázó és elfogadhatatlan! Azt gondolom, nemcsak mint ellenzéki pártnak, hanem mint egyszerű országgyűlési képviselőnek is, mindannyiunknak, mind a háromszáznyolcvan-valahányunknak, akik itt vagyunk, ez nem elfogadható megoldás. Egy normális parlamentnek nem így kellene működnie!

A másik kérdéskör: mit akar a kormány? A kormány egy olyan javaslatot terjesztett a Ház elé, amely óriási illúziókat gerjeszt. Azt az illúziót gerjeszti, hogy a sok százezer magyar család számára, akiknek nagyon súlyos törlesztési problémái vannak, akik máról holnapra élnek, akik nem tudják ezt a 40, 50, 60, 80 százalékkal megnövekedett törlesztőrészletet fizetni, az ő számukra segítséget nyújt. Ám a törvényjavaslat megismerésekor azzal kellett szembesülni, hogy ez a deklaráció csupán illúzió, és lényegében a törvényjavaslat egy PR-fogásnak minősíthető. Ugyanis ha megnézzük, kikre vonatkozhat ez a törvényjavaslat, akkor azt kell látnunk, hogy csak a szeptember 30-át követően munkanélkülivé vált emberekre és családjaikra, akik lakáshitellel rendelkeznek, és nekik is számos egyéb feltételnek kell eleget tenniük.

Tehát nem vonatkozik például azokra, akik részmunkaidőbe, négy vagy hat órába kényszerülnek, ezáltal drasztikusan csökken a jövedelmük. Nem vonatkozik azokra, akik szabad felhasználású jelzáloghitelt vettek fel és nem lakáscélú hitelt; ugyanúgy hiteltörlesztési problémáik vannak, drámaiak - nem vonatkozik rájuk. Nem vonatkozik nyilvánvalóan a vállalkozók nagy tömegére, akik megint csak rendkívül nehéz helyzetben vannak. Tehát egy nagyon-nagyon szűk kört érint, csak a szeptember 30-át követően munkanélkülivé vált embereket.

Most, ugye, Gyurcsány János..., vagy Gyurcsány Ferenc (Zaj, derültség az MSZP padsoraiban.), nem Veres János, hanem Gyurcsány Ferenc... Köszönöm szépen; azt hiszem, nem tévedtem túl nagyot. Tehát Gyurcsány Ferenc október 6-án, amikor az ellenzéki felszólalás elhangzott, hogy válság van, és gondolkodni kellene a válság hatásairól, akkor azt mondta, szó szerint idézem, hogy a válság kapcsán Magyarországot pedig direkt hatások lényegében a mai tudásunk szerint nem fogják érni. Tehát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök itt október 6-án tagadta azt, hogy itt válság van, az embereinek pedig szeptember 29-én tudniuk kellett, hogy válság van, és 1-jén, 2-án, akkor még a miniszterelnök nem tudta, de az embereinek tudniuk kellett volna, és akkor ők már nem részesültek abban, mert nekik már tudniuk kellett volna, hogy válság van, és így nem részesülnek támogatásban. Tehát olyant vár el a kormány, amit Gyurcsány Ferenc sem tudott, sőt deklarálta, hogy nem tud, sőt tagadta, hogy így van. Ez nonszensz, ez egyébként alkotmányos szempontból is kérdéses diszkrimináció.

Egyéb diszkriminációkat is tartalmaz a törvényjavaslat, amely szociális szempontból egyáltalán nem megnyugtató megoldást javasol, hiszen, mint ahogyan elmondtam, jó néhányan vannak olyanok, akik nem tartoznak bele ebbe a csoportba, szociálisan rendkívül rászorultak, és a kormány számukra semmilyen támogatási lehetőséget nem nyújt, azon túlmenően ez a támogatási lehetőség egyébként is részleges és időleges.

Tehát a nagy kérdés az, hogy amikor lezárul a válság, akkor képesek lesznek-e törleszteni ezek az emberek, mert ha nem, akkor nyilvánvalóan a tömeges csőd be fog következni, igaz, nem azonnal, hanem később.

Tehát a kormány illúziót kelt, és így akkor becsapja az embereket, ezért mi nem tudjuk támogatni ezt a törvényjavaslatot, a jó szándékunk ellenére sem. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu